Gondolom, egy hete mindenki
feszült izgalommal várta a reggeli lapokat, hogy megtudja: volt-e Smer-MKP találkozó, vagy nem. A Magyar Koalíció Pártjának vezérkara ezúttal mindent
megtett, hogy konkrétum ne kerülhessen be az esti hírekbe, azonban a lapzártákat
minden igyekezetük ellenére sem sikerült lekésni. Aki még táplált valamiféle
illúziókat a magyar párttal kapcsolatban, könnyen úgy járhatott, mint Lucien de
Rubempré. Lucien de Rubempré egy Balzac-regény főhőse. Az Elveszett illúzióké.
Az MKP vélt vagy valós
pártérdekre hivatkozva úgy döntött, hallgatással védekezik. Egészen pontosan: a
jövőben nem fogják kommentálni a találkozó tényét. Tehát hivatalosan sosem
fogjuk megtudni, ki hazudott. A nyilatkozat legalább annyira irritáló volt,
mint a körítése. Hadd döntsék már el a választók, hogy mi az, ami érdekli őket.
A párt ugyanis ezzel a lépéssel azt üzente nekik: ne ártsátok magatokat a mi
dolgunkba, ezt lejátsszuk mi, magunk között. Ebben az esetben viszont be lehet
lépni egy zártkörű golfklubba, ott is jól ellehetnek egymással, és nem kell a
félmillió ember érdekeit képviselők pózában tetszelegni. Mi több, beléphetnek
mindjárt kettőbe is, hogy ne legyen feszültség.
Azonban úgy tűnik, az MKP lisszaboni
karanténja nem fog soká tartani. A már megfogyatkozott, önmagával mit kezdeni
nem tudó Kereszténydemokrata Mozgalommal, és Mikuláš Dzurinda minden igyekezete
ellenére a fővárosban eresztékeiben recsegő, még a faragódás folyamatában levő Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióval csakhamar újra együttműködhet a
(faragódás előtt álló?) MKP. A kormányoldal kétharmada ugyanis ragyogó
lehetőséget teremtett az ellenzéki együttműködésre, sőt, még a nemzeti érzelmek
hiányával rosszindulattal sem vádolható Matica slovenskát is sikerült beterelni
abba az akolba, ahol a magyarok vannak, noha másoknak ezt több mint egy
évszázad alatt sem sikerült elérni. Az ok: a Nemzeti Emlékezet Intézetének
felszámolása. Vladimír Mečiar ugyanis raporta hívatta Ivan Petranskýt, a
hivatal vezetőjét a HZDS székházába. Petranský azonban nemigen akart elmenni a
tanácskozásra, melynek témája munkahelyének megszüntetése volt. Így külön-külön
mondták el érveiket pro és kontra. Ami egy standard európai demokráciában
minimum furcsállható lenne: a fiatal igazgató mögül az őt nevező Szlovák
Nemzeti Párt is kihátrált. Mint azt a párt egyik parlamenti képviselőjének
nyilatkozatából megtudtuk, az SNS nem azért paktált le a HZDS-szel
intézetbezárásilag, mert elnökük, Ján Slota múltja a hivatal aktáinak
köszönhetően egyre feketébbnek tetszik. Ez azonban olyan gyermeteg magyarázat,
hogy még a való élettel csak minimális kapcsolatban álló, az átlagosnál több
animal pornót fogyasztó, fehér tornacipős Linux-rendszergazdák sem hiszik el.
Kisebbségi lapként nem mehetünk
el szó nélkül a pilisszentkereszti események mellett sem. A helyi önkormányzat minden
előzetes ígérgetés ellenére kiebrudalta a Szlovák Házból a helyi szlovák
szervezeteket. Kivételesen igazat kell adnunk Robert Fico kormányfőnek: ha bármelyik
szlovákiai szlovák önkormányzat tette volna ugyanezt egy magyar szervezettel,
kitört volna a harmadik világháború, tegyük hozzá, jogosan. Igen, az
önkormányzat egy önkormányzati tulajdonú épületből egy képviselő-testületi
döntés nyomán azt költöztethet ki, akit akar. De miért kell egy kisebbséget
cseszegetni? Lehet, hogy a döntés jogszerű, de végezzünk el egy
gondolatkísérletet, megváltoztatva a megváltoztatandókat. Kotorjuk elő a
szerdai Új Szót, és ha életünk párja még nem pucolt krumplit rá, akkor a
második oldalon olvassuk el a Pilisszentkereszt: rosszabb, mint volt című
cikket úgy, hogy a magyar helyett szlovákot, a szlovák helyett pedig magyart
olvasunk a megfelelő helyeken. Ugye, milyen bicskanyitogató? Ez biztos nem
használ a jószomszédi viszonynak.
Szerencsére uniós csatlakozásunk
negyedik évfordulóján, egy olyan héten, mikor hiperaktív miniszterelnökünk
főtisztekkel és közkatonákkal, betyárokkal (most nem a többi kormánytagra
gondoltunk, hanem a hagyományőrzőkre, akik a kormányfői vizit kedvéért
fokosba-bajuszba öltöztek), Privigye-környékiekkel és nyitrai japánokkal
bratyizott, s közben szakmányban állította az egyértelműen fallikus
szimbólumként tételeződő májusfákat, önnön, talán nem csak politikusi
potenciáját fitogtatva ezzel, hasonlóvá válva a szibériai asszonyoknak a
választási kampány során termékenységet ígérő Vlagyimir Putyinhoz, akadtak
olyanok is, akik azt keresték, ami összeköti a Duna két partján élőket. Talán a
veterán járművek iránti vonzalom vitt Párkányba néhány esztergomi fiatalt, akik
két lakótelepi pincéből két Babetát loptak el. A gútai csodagépeket, aztán –
kihasználva a schengeni határnyitást, az újjáépített Mária-Valéria hidat,
szóval az uniós integráció minden, apáik számára még elképzelhetetlen csodáját
– áttolták a vén Dunán, melybe a gyermek Hajtman Béla még csak köpködni tudott
a hídcsonkról, s az érseki városban próbálták továbbpasszolni. Így valósítva
meg a napjainkban oly divatos határokon átnyúló együttműködést.
