A kormányban vannak markáns és kevésbé kidolgozott arcélű minisztériumok. A belügy Robert Kaliňák hivatalba lépése óta egyfolytában bénázik, bottal üti a bűnözők nyomát. Ehhez az igazságügyi tárca is asszisztál: ha rendőreinknek véletlenül sikerül elkapni valakit, azt a bírók – különösen a Besztercebányai kerületben – gyorsan szabadlábra helyezik, az se baj, ha sörétessel lőtte rommá az asszonyt az illető.
A közlekedési és a gazdasági tárca – Szarok az alkotmányra! felkiáltással – vállvetve építene autópályát a telkünkön, mert a gazdaságnak dübörögni kell. A környezetvédelmi minisztérium orcája kissé haloványabb, róla legfeljebb annyi jut eszünkbe, hogy az egyébként is gyér számú természetvédelmi őrt jól leépítették, holott a szomszédos Ausztriában egy városi parkra jut annyi strázsa, amennyi nálunk egy komplett nemzeti parkot véd a tolvajoktól, a fatolvajoktól, a quados ámokfutóktól, tüzet rakó szalonnaturistáktól. A régiófejlesztési és az oktatási minisztérium esetében tiszta a képlet: híven teljesíteni a zsolnai Führer parancsait, és ott tenni keresztbe a magyaroknak, ahol csak lehet. A védelmi tárca pedig minden kormányok nagy pénznyelője. Senkinek nem tűnik fel, hogy miközben világszerte virágzik a hadiipar, nálunk a védelmi minisztérium cégeinek nagy része veszteséges?! A védelmi tárcánál sokan vannak: sok ember, sok épület, és amióta a kaszárnyákat nem a kopaszok takarítják (fogkefével), azóta ez is pénzbe kerül. Legyen bár valaki hű kormánykatona, közpénzek kormány közeli vállalkozói zsebekbe nyomója, ha mindezt stílussal és jó humorral teszi, az árnyalhat a megítélésén. Kár ezért a Kašickýért, talán többet értett a katonasághoz, mint a vendéglős a rendőrséghez... De ahogy távozott, azt tanítani kéne. Őrnaggyá léptette elő Jánošíkot. Híres őrnagyok jutnak eszembe. Az Állatfarm fehér, díjnyertes kandisznaja. Valahol a távolban felködlik, Rugers őrnagy, a rangerek megalapítója. Garagin őrnagy, akit a szocialista tábor dalba foglalt, az idősebb olvasók dúdolhatnák is: Dobrý den, majore Gagarine... Minden imperialista kém réme, a szocialista haza védelmezője, Zeman őrnagy. A terhei zsivány most velük került egy panteonba. Ka?šický nemcsak értette a dolgát, hanem humora is volt, mert ilyen had- és jogtörténeti abszurdon csak röhöghetünk.
Ám röhögni valószínűleg kevés okuk volt a kilencedikes nebulóknak. Ők a héten írták a monitor utódját. A monitor mint márkanév a sorozatos kiszivárgások, kiszivárogtatások során annyira lejáratódott, hogy ráfért egy alapos re-branding. S mivel marketingköltségre az oktatási tárca keveset fordíthat, mert kell a pénz a szlovák tankönyvcsomagra, melyből ősztől a magyar iskolások is tanulni fognak, így kapta az ország tesztje a Felmérés 9 fantázianevet. De mit akartak felmérni? Evidens, hogy egy londoni diák jobban beszél angolul, mint pozsonyi társa, aki nem feltétlenül hülyegyerek, csak nem anyanyelve az angol. Még ha rendkívül lelkesen fogja is látogatni a British Council tanfolyamait éveken át, a kulturális emlékezetből táplálkozó szóvicceket és állandósult szókapcsolatokat, köznyelvi fordulatokat, a szlenget stb. akkor sem fogja bírni. Mert nem angol. A csallóközi vagy bodrogközi iskolában felmért magyar diák sem szlovák. Tudhat tisztességesen szlovákul – bár általában nem tud, de ez nem kizárólag az ő hibája –, de nem úgy, mint a szlovák anyanyelvű. Ha egyforma tesztet tolunk eléjük, abból a magyar csak rosszul jöhet ki. Az ilyen tesztek legfeljebb arra jók, hogy hivatkozási alapul szolgáljanak az intenzívebb szlovákoktatás bevezetésére a magyar iskolákban. Rendkívül álságos a nemzeti párti (nem fasisztázunk, mert a kocsim és a lakásom együtt nem ér egy milliát) miniszter álláspontja, melynek egyetlen előnye, hogy az előzőnél sokkal jobb fazonú szóvivője tolmácsolta: azt szerették volna felmérni, milyen a gyakorlati szlováknyelv-ismeretük, és hogyan tudnak érvényesülni a munkaerőpiacon. Valószínű, hogy azokban az állásokban, amelyek betöltéséhez kilenc osztály szükséges, ugyanolyan jól, mint poprádi vagy zólyomi társaik. Ha többre vágynak, elvégeznek egy középiskolát, ahol szintén tanítanak szlovákot, netán még egyetemre is elmerészkednek. Ha ezt Szlovákiában teszik, az első félév után már (jól) fognak tudni szlovákul. Ha külföldön, akkor úgyis valamelyik multit célozzák meg, ahol a kommunikáció nyelve az angol, akárhogy izmozik is a Szlovák Nemzeti Párt. Alattomos lépés volt a Mikolaj-minisztériumtól ez a tesztelés, ráadásul – legalább is elődje, Szigeti László szerint – a tárcavezetőről falra hányt borsóként peregtek le a kisebbségi kifogások. Számára egyedül a pártvonal hiteles képviselete fontos, így csak abban reménykedhetünk, hogy választott képviselőink sikerrel hívták fel a nemzetiek ez újabb huncutkodására a nemzetközi közvélemény figyelmét. Felfoghatatlan, miért kell egy EU-s ország kisebbségének másfél éve folyamatos deffenzívában élni.
