Hallgatom a minap a közszolgálati rádió déli hírműsorát, a Rádiózurnált. A műsorvezető Olga Baková. Ezek szerint Lubos Machaj programigazgató véghezvitte racionalizációs tervét – ha úgy tetszik, ámokfutását – és megszüntette a belsős külföldi tudósítói posztokat. Persze, ez az egész nem most történt, csak most figyeltem fel rá, hogy az egykori washingtoni tudósító a pozsonyi hírstúdióból jelentkezik. Igen, sokba kerül egy belsős külföldi tudósítói posztot fenntartani. A Népszabadság is már régen felszámolta ezen pozíciók jó részét. De az egy magáncég, ez meg egy közintézmény. Az én adóimból is fizetik, ez az egyetlen műsor, amit hallgatok rajta, és az információkhoz való hozzáférésem sérül a spórolás által. Furcsa tudathasadást érzékelek itt szlovák részről. Emlékszem, mikor gimnázium ..-ik osztályában Csehországba mentünk osztálykirándulni, a tornatanár tréfásan megjegyezte: Gyerekek, vigyetek útlevelet is, mert mire visszajöttök, lehet, hogy már két ország leszünk – pedig akkor még el kellett telni egy ki időnek ahhoz, hogy az legyen, ami most. A kilencvenes évek elején a szlovákok egy része kurvára utálta a cseheket. S bár most a közvélemény-kutatások azt erősítik, hogy a szlovákok az EU-ban a cseheke érzik magukhoz a legközelebb, sokakban mégis ott van a szlovák vidéki néptanítók által beléjük nevelt – egyébként nem minden vonatkozásában alaptalan – szemlélet, hogy a csehek kizsákmányoltak bennünket, meg ilyesmi. Ehhez képest a Szlovák Rádió, miután leépítette a saját külföldi tudósítói hálózatát, a cseh közszolgálati rádió tudósítóival dolgoztat. Igaz is, hogyhogy azoknak van pénzük rá, hogy Pekingtől Washingtonig legyen tudósítójuk, beleértve az állandó közel-keleti munkatársat is…?
A másik, ami furcsa, az az igazgatónő terve a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarával. A SOSR-ban szégyenletesen alacsonyak a bérek. A zenészek azért járnak bécsi, meg határ menti (részben az Esterházy-uradalomhoz tartozó kastély)múzeumok kiállításmegnyitóira haknizni, hogy megéljenek valahogy. Zemková asszony – akit Pozsony-Óváros polgármestereként elkövetett telekügyletei miatt csak Pozemkovának neveznek (bocsi, lefordíthatatlan szójáték, a „pozemok” telket jelent) – azt találta ki, hogy lesznek rendes fizetések, úgy, hogy a szimfonikus zenekar tagjainak egy részét elbocsátják, és a pénzüket szétosztják a többiek között. E sorok írója évente kb. kétszer elmegy a Filharmóniába, ha valami magyar vonatkozású komolyzenei esemény van ott, évente végighallgat egy-két orgonakoncertet, mert kedveli a monumentális hangszer hangját, de ennyi, így komolyzeneértőnek a legnagyobb jóindulattal se nevezhető, de a gondolat még számára is abszurd. Tudomásom szerint egy szimfonikus zenekarban adott, hogy miből mennyi kell. Most képzeljük el, hogy a vonósnégyesből költséghatékonyság címén elküldik a hegedűst. Hogyan fog az megszólaltatni vonósnégyesre írt kamaradarabokat? Ugyanez nagyban. Ha mondjuk néggyel kevesebb klarinétos, fuvolás, brácsás, hegedűs, rézfúvós stb. lesz a rádió szimfonikus zenekarában, hogyan fognak hangzani a szimfonikus zenekarra írt művek? Az utóbbi időben csend van a javaslat körül, de úgy értesültem, nem mondtak le róla. Agyrém.
