A hírlapíró és a halál

És még foglalkozzunk az ügynökökkel, ha már így belejöttünk. Nagy a felháborodás lengyelhonban a már pár hónapja érvényben levő lusztrációs törvény szerint, melynek értelmében az 1972 után született közszereplőknek, tanároknak és újságíróknak igazolniuk kell, hogy nem voltak a lengyel állambiztonság besúgói. Hát, a rendszerváltás után ennyi idővel…, kicsit elaludtak a lengyelek, de jobb későn, mint soha. A törvény 700 ezer embert érint. A nagy számok törvénye és az ügynök-nem ügynök mutató ismeretében jócskán van köztük ágens. (Igen, az újságírók között is, Szlovákiában sincs ez másként.) S ezek most böfögnek. Nem akarnak lusztrálódni, mert fruszrálódnának. Erre a lengyel elnök – részben nagy barom, de ez egy jó húzása volt – kijelentette, hogy lehet faszakodni, de akkor megnyitja a Nemzeti Emlékezet Hivatalának archívumát, oszt’ jó napot. Ha másként nem megy, tegyék ezt. Ahogy Tom Waitsszel Hobo énekelte, „Tegyük le fegyvereinket, védtelenségünk legyen büszkeségünk”. Ennek a rohadt, alibista kelet-közép-európai térségnek éppen ideje lenne már szembenézni saját (közel)múltjával.