Tegnapig megnéztem a Szökés (Prison Break) második szériájából 12 részt. Tegnap egyenesen öt részt egymás után. Az első szériát érdeklődéssel figyeltem, és a comment.com-on megjelenő tartalmi összefoglalókon is jókat derültem. Ezzel a második szériával viszont valahogy nem vagyok kibékülve.
Nem rossz, rettentően izgalmas, alig várom, hogy a következő 5 rész is elkerüljön hozzám, hogy utolérhessem azokat a boldog embereket, akik fogják a Fox tv-t, s így a 24 legutóbbi szériáját is láthatják. Mégis, van benne valami taszító, valami elidegenítő. Tán az, hogy tkp. biztosra vehető, hogy aki nem Májkül, az Májkül ellen van. És mindig mindenkit lehallgatnak, mindent rögzítenek, mindenhol ott vannak pillanatokon belül.
Ami zavaró és idegesítő, az Kellerman és Mahone ügynökök mozgása. A nyolc szökevény különböző helyszíneken bukkan fel, és ez a két fószer mindig nagyon hirtelen - minden real time-vonatkozást mellőzve - ott terem. Már-már zavaró, ahogy az is, hogy a pengeeszű Mahone John Wayne-ként egymaga vívja nem mindig reménytelen harcát, noha csak egyet kellene füttyentenie, és egy sereg ügynök érkezne a segítségére. Az már-már a vicces és a szánalmas határán mozgott, amikor a 12. részben egymaga vágott neki a sivatagnak, öltönyben, s a hozzá illő cipellőben.
Majd látjuk, mi lesz belőle, mindenesetre tartok tőle, hogy szép lassan lefekszik a sztori, ellaposodik a történet, oszt annyi.
