Újabb gyanúsítottja van a budaörsi Tesco parkolójában másfél éve végrehajtott fegyveres rablásnak - erősítette meg szombaton a Magyar Nemzet információját az MTI-nek a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.
A nyomozást várhatóan január végéig befejezi az ügyészség - mondta Keresztes Imre.
Tájékoztatása szerint az újabb gyanúsítással együtt négy gyanúsítottja van az ügynek. A szerdán kihallgatott D. Lajost a Nemzeti Nyomozó Irodával történő együttműködés eredményeként gyanúsították meg. A férfi más ügyben előzetes letartóztatásban van.
A budaörsi Tesco Áruháznál 2005. május 14-én történt fegyveres rablás során a Group 4 Falck biztonsági szolgálat pénzszállító autóját támadta meg négy álarcos fegyveres. Az elkövetők a pénzkísérőt combon lőtték, és tűzharcba keveredtek a kiérkező rendőrökkel, kézigránátot dobtak az egyik rendőrautóra, majd 30 millió forinttal elmenekültek.
A rablásnál használt, egy budapesti családi házból ellopott terepjárót Törökbálinton találták meg kiégve.
Egy hónappal később a rendőrök elfogtak három férfit, akiket a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak meg, ám már akkor jelezték, hogy egy embert még keresnek.
A rendőrség később a 2005. január 11-én Érden, a K and H Bank fiókjánál történt rablással is összefüggésbe hozta az elkövetőket. Akkor a pénzintézet fiókjánál rálőttek egy pénzszállító autó biztonsági őrére, akit a hasán és a combján találtak el, majd elvették a nála lévő, postai küldeményeket tartalmazó táskát. A három támadó személyautóval menekült el a helyszínről.
A Magyar Nemzet szombati lapszámában azt írja, hogy a főügyészség egyesítette a két esetet. A Tesco-ügyben S. Pétert, K. Gábort, G. Benjámint és D. Lajost, míg közülük az érdi bűncselekménnyel S. Péter és K. Gábor mellett ötödik társukat, T. Jánost is gyanúsítják.
Szlovákiában és Magyarországon éppen ez a nagy különbség a pénzrablások között. Míg Szlovákiában szinte kizárólag kétségbeesett amatőrök hajtanak végre bankrablásokat, melyek 95 százalékban az épületek ellen irányulnak, Magyarországon ugyanezt a tevékenységet szervezett csoportok űzik, és sokkal gyakrabban csapnak le pénzszállítókra, mint Szlovákiában.