Hát, ezzel sajnos, kicsit elaludtunk, de akkor is meg kell emlékezni Jack bácsiról, önfeledt gyermekkorom kedvenc írójáról. Nem azért, mert évfordulós, hanem mert kölyökként jó volt olvasni. 40 volt, amikor úgy döntött, kiszáll. Morfiummal, pedig sokkal jobban illett volna imidzséhez, ha úgy tesz, mint utóbb Hemingway.
Kilencven éve, 1916. november 22-én hunyt el John Griffith Chaney, aki Jack London néven lett világhírű író.
San Franciscóban született 1876. január 12-én, anyja zenetanárnő és nevezetes spiritiszta volt. Apja, aki több foglalkozást is űzött, leginkább azonban asztrológusként tartották számon, meg sem várva fia megszületését faképnél hagyta feleségét, aki hamarosan feleségül ment egy John London nevű kétgyermekes özvegyemberhez.
John Chaney később az ő nevét vette fel, a Jack keresztnevet maga választotta. Az immár háromgyerekes család - egy rövid időszakot kivéve - iszonyatos szegénységben élt, s mivel apjuk betegeskedett, 15 éves korában Jack lett a családfenntartó. Volt újságkihordó, konzervgyári munkás, hajósinas, szövőgyári munkás, fűtő, egy ideig osztrigatelepek fosztogatásából élt. Matrózként eljutott Koreába és Japánba, tehervonatok potyautasaként becsavarogta Amerikát, rövid ideig börtönben is ült.
Mindeközben szinte állandóan falta a betűket, a Bibliától a kalandregényekig mindent elolvasott. 1893-ban egy újság pályázatára elküldte a Tájfun Japán partjainál című élményleírását, amellyel első díjat nyert. Ekkor határozta el, hogy író lesz, s hihetetlen termékenységgel ontani kezdte a legkülönbözőbb műfajú írásokat, amelyeket szinte monomániásan küldözgetett az Egyesült Államok valamennyi lapjához, csekély sikerrel. Rendes munkát nem kapott, s egy idő után csatlakozott az ún. Kelly-féle "ipari hadsereghez", a munkanélkülieket tömörítő tiltakozó szervezetek egyikéhez. Tüntetést szervezett Washingtonban, s megismerve a gazdasági válság okozta nyomor fokozatait, csatlakozott a szocialista mozgalomhoz.
Darwin, Marx és Nietzsche munkáit olvasta, s ezekből gyúrta össze saját, a szocializmus és a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető ideológiáját. 19 éves korában négy iskolai év anyagát egy év alatt megtanulva leérettségizett, s beiratkozott a berkeleyi Kaliforniai Egyetemre. 1897-ben azonban - engedve az alaszkai aranyláz csábításának - otthagyta az iskolát, s a Klondike folyóhoz utazott aranyat mosni. Egy év múlva üres kézzel, skorbutban megbetegedve tért haza, ismét alkalmi munkákból tengődött, de egyre erősödött elhatározása, hogy írásaiból fog megélni. E célból - a különböző magazinok és folyóiratok tüzetes tanulmányozása után - szigorú programot állított össze magának, s teljesítményét fokozatosan növelve írt szonetteket, vicceket, anekdotákat és kalandos történeteket.
Erőfeszítéseit végül siker koronázta: előbb az Overland Monthly című lap fogadta el egy elbeszélését, majd 1900-ban megjelent első novelláskötete, A farkas fia. Ugyanebben az évben feleségül vette Bess Maddernt, akitől hamarosan két lánya született. Anyagi helyzete egyre javult, ám a kalandoknak nem tudott ellenállni. A Hearst-lapok tudósítójaként előbb Dél-Afrikába ment, az angol-búr háborúról küldött jelentéseket, majd Angliába utazott, ahol London nyomornegyedében élt egy darabig. Itt szerzett tapasztalatait írta meg A mélység lakói című megrázó szociográfiájában, amelyet az angolok nagyon nem szerettek, de Amerikában sikert aratott.
1903-ban jelent meg egyik legjobb regénye, az alaszkai élményeit feldolgozó A vadon szava. Ekkor már az egyik legjobban fizetett írónak tartották, bár bevételei nem fedezték pazarló életmódját, s tartozásai állandó írásra késztették. Ez egyébként nem esett nehezére, a magának rendelt ezer szó napi penzumot szigorúan betartotta. 1905-ben, rövid koreai tartózkodás után elvált, s feleségül vette Charmian Kittredge-et, aki Jack London halála után kétkötetes művet adott ki közös életükről.
Életének utolsó évtizedében születtek London legértékesebb művei: az erőteljesen önéletrajzi vonásokat mutató Martin Eden és az Országúton, az utópisztikus jellegű, a fasizmus előérzetét tükröző A vaspata, s két kutyatörténete, A beszélő kutya és Az éneklő kutya, amely utóbbi csak halála után jelent meg.
1910-ben a kaliforniai Glenn Ellen melletti birtokán telepedett le, s felépítette a monumentális Farkasházat, amely egy éjszaka titokzatos körülmények között a tűz martaléka lett. Ezt követően egymás után érték a bajok: alkoholizmusa végképp elhatalmasodott rajta, vesebaja súlyosbodott, adósságai voltak, alkotókedve megcsappant, az írás kényszer lett számára. A társadalmi problémák iránti érdeklődését is elvesztette, s halála előtt néhány hónappal kilépett a szocialista pártból is. Anyagi és magánéleti válságából nem látva más kiutat, 1916. november 22-án morfiummal öngyilkosságot követett el.
Jack London műveinek színvonala igen egyenetlen, közülük sok csak az átlag bestseller szintjén mozog. Népszerűsége azonban világszerte töretlen, a kalandok iránt érdeklődő olvasók ma is szívesen forgatják írásait.
