Tegnap hirdettek ítéletet a móri vérengzés perében. Kis túlzással állíthatom, hogy valamennyi, a témába vágó cikket elolvastam, leszámítva a nagyon alja bulvárlapokat. Úgy gondolom, a Mórról megjelent legszínvonalasabb, legkörültekintőbb írás a Magyar Narancsban jelent meg, még régebben, hogy mikor, azt elfelejtettem feljegyezni. Megnézhetném, de kit érdekel. Idekopizom.
Ítélet a móri perben: Félmunka
2002. május 9-én, csütörtökön délben a magyar kriminalisztika történetének egyik legbrutálisabb bűncselekményét követték el egy Fejér megyei kisvárosban. A nyolc gyilkosság ügyében a Fővárosi Bíróság december 23-án hirdetett elsőfokú ítéletet. Ebben Kaiser Ede vádlottat több emberen, nyereségvágyból elkövetett emberölés társtetteseként tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Bűntársa kilétére a per során nem derült fény. És talán már nem is fog: a nyomozás ugyanis lezárult.
A móri per első felvonása több szempontból is kuriózum a magyar igazságszolgáltatás krónikájában. Az elsőfokú ítéletből nem derült fény arra, hogy ki, milyen előkészületek után, hogyan és miért mészárolt le nyolc embert, miként jutottak az elkövetők Mórra és vissza, vagy hogy mi történt a fegyverekkel. Egy embert a bíró letöltendő életfogytra ítélt, noha a vád súlyához képest az ellene szóló bizonyítékok feltűnően gyengék, és a szerepe nem kellően tisztázott. Mindemellett a rendőrség tudni véli, ki lehet a másik, a gyilkosságok zömét elkövető tettes; az ítélet indoklásakor maga a bíró is utalgatott rá, hogy van elképzelése róla - ám az ügyészség hallgat. A személyt, akire gondolnak, nem vádolták meg a móri vérengzésben való részvétellel. Pedig mindvégig ott ült a vádlottak padján.
A cselekmény
"Szétválik a kérdés, hogy tud-juk-e, ki lőtt Móron, illetve hogy tudjuk-e bizonyítani, hogy ki lőtt Móron" - kezdte sokat sejtetően a móri per ítéletének indoklását a bíró. Minden idők legkegyetlenebb magyar bűncselekményéről biztosan annyi tudható, hogy 2002. május 9-én az Erste Bank móri fiókjába déli 12 óra körül legalább két fegyveres rabló hatolt be (a szemtanúk két férfit láttak távozni, ez azonban nem zárja ki, hogy többen követték el a bűncselekményt). Az ügyféltérben egyikük festékszóróval lefújta a biztonsági kamerát. A bankban nyolc ember tartózkodott: négy alkalmazott, a fegyveres biztonsági őr és három ügyfél. A biztonsági őrre mindkét elkövető adott le lövéseket, majd egyikük a bank helyiségeit végigjárva Scorpio géppisztolyával módszeresen valamennyi bent tartózkodóval végzett. Többségüket a távolabbról leadott sorozatok után közelről fejbe lőtte, összesen legalább 47 célzott lövéssel. Ezt követően szétlőtte a bankfiók számítógépes központját. Társa mindvégig az előtérben tartózkodott, ahol az ajtó mögül elküldte a bankfiókba érkező ügyfeleket; egyiküktől átvett egy átutalási megbízást, és belülre kiragasztott egy, a zárva tartást műszaki okokkal indokló papírt. Az elkövetők az őr kulcsával bezárták a bankfiók bejárati ajtaját, majd összesen 7 356 481 forint készpénzzel (részben valutával) gyalogosan távoztak. A bankfiók páncélszekrényében kb. 30 millió forintot hagytak, és az értékpapírokat sem vitték el.
A Fővárosi Főügyészség vádirata és a Fővárosi Bíróság dr. Varga Zoltán vezette tanácsának elsőfokú ítélete szerint az Erste Bank ajtajában álló férfi Kaiser Ede volt. Tény, hogy Kaiser 2000 novemberében valóban foglalkozott a móri bankfiók kirablásának gondolatával: akkoriban egy helyi lánnyal járt, és felfigyelt a lehetőségre. Az ötletet mégis elvetette, majd a vádirat szerint 2001 végén ismét elővette. Mivel a tervezésbe bevont Kiglics Attila nem vállalta a részvételt, Kaiser a rablótámadást Hajdu László bűnsegédlete mellett "legalább egy további, az eljárás során ismeretlenül maradt bűntársával tervezte és készítette elő". A vádirat egyetlen mondatban letudja a helyszíni előkészítést: eszerint Kaiserék megfigyelték a környéket és az utcákat, ezért döntöttek egy csütörtöki nap és a déli időszak mellett, amikor is a szemben lévő orvosi rendelőben már nem volt rendelés. Hajdu móri szerepe a vádirat értelmében (egy "ismeretlenül maradt, orosz illetőségű bűntársi kapcsolaton keresztül") a fegyverek és a töltények beszerzésére és átadására korlátozódott. Miután Kaiser és ismeretlen társa behatoltak a bankfiókba, a vádhatóság szerint lelőtték az ügyféltérben tartózkodó, a fegyveréért és a mobil támadásjelzőért nyúló őrt, majd a gyilkosság szemtanúinak likvidálása mellett döntöttek.
Két fő pillér
A vádirat a móri emberöléseken kívül még öt rablást rótt Hajdu és Kaiser terhére (ezekről lásd Út Mórra? című keretes anyagunkat). A csepeli rablóbanda perében elsőrendű vádlottként szereplő Kaisernek a móri rablógyilkosságban való bűnösségét két közvetlen bizonyíték támasztotta alá: a harmadrendű vádlott Kiglics Attila terhelő vallomása és a móri szemtanúk tanúvallomásai. Kiglics Attila a móri nyomozás és per egyik legfontosabb, egyben legellentmondásosabb figurája: Kaiser Ede és Hajdu László épp az ő vallomása révén került a nyomozók látó-terébe, ugyanakkor valamennyi, a Narancs által megkérdezett nyomozó elzárkózott attól, hogy felfedje Kiglics feltáró vallomása megszületésének bevallottan nem átlagos körülményeit. Annyi tudható, hogy Kiglicset 2001 nyarán a móri pert is tárgyaló bíróság ítélte súlyos testi sértés miatt 2,5 éves börtönbüntetésre, de a börtönbe végül nem vonult be. Emellett számos betöréses lopással vádolják a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az mindenesetre leszűrhető dr. Korona Lajos ügyész perbeszédének Kiglicsre vonatkozó, a vádlottat szinte mentegető mondataiból, hogy ha vádalkura nem került is sor, az igazságszolgáltatás honorálhatta Kiglics segítségét. Ezt támasztja alá a bíróság szokatlanul enyhe ítélete is: Kiglics az általa elismert bűncselekményekért a Btk. szerint minimálisan kiszabható ötévnyi börtönnél két évvel kevesebbet kapott.
Kiglics tanúvallomásait - a néhány kisebb belső ellentmondáson túl - Kaiser és a másodrendű vádlott Hajdu László ügyvédei éppen ezen az alapon támadták a leghevesebben. Az ügyvédek felhívták a bíróság figyelmét: a bűntársai ellen valló vádlott számára nagyon sok múlik azon, hogy olyan ítélet szülessen, ami megfelel a nyomozás során kialakult vádfeltevésnek. Dr. Kamarás Géza, Hajdu László ügyvédje ezért megpróbálta Kiglics szavahihetőségét gyengíteni a Keleti pályaudvaron található iroda kirablására vonatkozó vallomások kapcsán. A vádirat szerint Kaiser, Hajdu és Kiglics együtt követték el a rablást (pontosabban Kiglics még a sértett bántalmazása előtt távozott a helyszínről). A harmadrendű vádlott az eljárás során úgy nyilatkozott, hogy Hajdu "majdnem ledurrantotta a nőt, úgy kellett lerángatni a nőről". A Kiglics által elmondottakat azonban nemcsak Hajdu cáfolta, de maga a sértett is úgy nyilatkozott a bíróság előtt, hogy szó sem volt ilyesmiről.
A hármasban elkövetett csepeli postarablással kapcsolatban Kamarás már egyenesen hamis tanúzással vádolta meg Kiglicset, aki első vallomásában nemcsak azt hallgatta el, hogy részt vett a bűncselekményben, de csak jóval később, az ügyészi kihallgatáson jutott eszébe az a nüansz, hogy 2001 őszén Kaiser felvetette neki a móri bankot mint Csepel alternatíváját. Érdekes, hogy a móri bankrablás nyomozásakor megvizsgálták a csepeli társaság baráti köréhez tartozó személyek tenyér- és ujjlenyomatát: kivéve éppen Kiglics Attiláét, noha pont tőle foglaltak le egy ugyanakkora Nike cipőt, mint amekkorának a nyomát a szakértő a móri bank egyik vértócsájában rögzítette.
A vádirat másik fő pillére: a tanúvallomások ugyancsak nem mentesek bizonyos ellentmondásoktól (a felismertetésekkel Ismerj fel! című keretes írásunkban foglalkozunk). Legnagyobb logikai problémája azonban nem e két fő elem viszonylagos gyengesége. Az óvatos és bűncselekményeit mindig alaposan előkészítő Kaiserről bajosan tételezhető fel, hogy ismeretlen vagy legalábbis számára új társsal hajtsa végre élete első bankrablását. Hiába térképezték fel azonban a nyomozók az általános iskoláig visszamenőleg Kaiser valamennyi szóba jöhető ismerősét, kétséget kizáróan megállapították: csak egyetlen olyan ember létezik, akiben az elsőrendű vádlott megbízik, aki megfelelő magabiztossággal bánik a fegyverekkel, és akivel Kaiser "megcsinálhatta" Mórt. Mindezt Kiglics Attila vallomása is alátámasztotta, aki Kaiser ismeretségi köréből (saját magán kívül) csak egyvalakit tartott alkalmasnak Mór elkövetésére. A nyomozó hatóság ennek megfelelően e személy tekintetében a móri öldöklés ügyében társtettességet vélelmezve vádemelési javaslattal adta át az ügyet az ügyészségnek. Az illető, akiről szó van, természetesen Hajdu László.
Lehet-e Hajdu a másik elkövető?
Az ügyészségen azonban felülbírálták a nyomozók javaslatát, és elálltak a Hajdu elleni vádemeléstől - feltehetőleg azért, mert attól tartottak, a bíróság bizonyítottság hiányában ejti a nyereségvágyból több emberen elkövetett emberölés vádját, ami egy ilyen, óriási közérdeklődés mellett zajló, kiemelt jelentőségű perben rendkívül súlyos presztízsveszteséget jelentett volna. Jól kalkuláltak, mivel a bíróság utóbb Hajdut még a fegyverek beszerzésével és átadásával kapcsolatos bűnsegédlet vádja alól is felmentette, és a többi rablásért ítélte 15 évnyi börtönbüntetésre. A vádirat koherenciájának megőrzése érdekében mindenesetre konstruáltak egy fiktív "ismeretlen elkövetőt", noha a megjelölés legjobb meggyőződésük szerint Hajdu Lászlót kellett hogy fedje. Nem véletlen, hogy miként Hajdu ügyvédje, dr. Kamarás Géza védőbeszédének tekintélyes részét egy olyan vád eloszlatásának szentelte, amellyel védencét meg sem vádolták, az ítélet indokolásakor még a bíró is fontosnak látta iskolás módon hangsúlyozni, hogy a vádhoz kötöttség szabálya miatt csak a vádiratban foglaltak tekintetében ítélkezhet.
Mindennek a hátterében Hajdu László erős alibije áll. Hajdu 2002 áprilisa óta árulta csepeli házát. Május 8-án éppen egy, a csepeli szomszédai által a vételár leszorítása érdekében felkért strómannak mutatta meg az ingatlant. Hajdu mobiltelefonjának a szolgáltatótól lekért híváslistája alapján megállapítható, hogy másnap 12.05-kor - tehát pont, amikor javában zajlottak Móron az események - ez a stróman visszahívta Hajdut, és egy közel tízperces telefonbeszélgetés során kifejtette, hogy a ház rossz állapota miatt eláll a vételtől. Hajdu telefonja eközben végig egy csepeli adótoronyra volt bejelentkezve, és a stróman szerint az illető, akivel beszélt, egyértelmű visszautalásokat tett kettejük előző napi, négyszemközti találkozójára.
Nem feltétlenül osztja azonban a Hajdu alibijének megingathatatlanságával kapcsolatos vélekedést az ORFK Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi főosztályvezetője. A móri ügy nyomozását vezető Zsombok György rendőr ezredes a Narancsnak az elsőfokú ítéletet követően úgy nyilatkozott, hogy a tízperces beszélgetés önmagában hosszúnak tűnik a vételtől való elállás bejelentéséhez. Szerinte előfordulhatott, hogy a kellemetlen szószátyárságáról ismert stróman hosszasan fejtegette, miért állt el a vételtől, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, valóban azzal beszél, akivel előző nap találkozott. Vagyis lehetséges, hogy Hajdu mégsem vitte magával a mobiltelefonját Mórra.
Emlékezetes, hogy Kaiser és Hajdu letartóztatásakor éppen Hajdu francia idegenlégiós múltja volt az a körülmény, ami a közvélemény számára is elfogadhatóan magyarázta meg a móri gyilkosok megdöbbentő kegyetlenségét. Védője szerint Hajdu László a légióban elsősorban írnokként teljesített szolgálatot, irtózott a fegyverektől, és várta, hogy - itthoni bűncselekményének elévülésekor - leszerelhessen és hazatérhessen. Ehhez képest Zsombok György arról tájékoztatta a Narancsot, hogy a nyomozók az idegenlégió parancsnokságától tudják: Hajdu Csádban és Boszniában is részt vett kiscsoportos, éles bevetéseken, és csak szolgálata vége felé írnokoskodott.
Miért lehet Kaiser az egyik elkövető?
Hajduénál sokkal gyengébbnek bizonyult a bíróságon Kaiser Ede alibije, ami ugyancsak telefonjának földrajzi helyzetére alapozódott. Az alibi a következő volt.
A híváslistákból és a cellainformációkból kiderül, hogy Kaiser telefonja egész nap akkori barátnőjének, Gyuris Anitának a csepeli lakása közelében található adóra volt bejelentkezve. Az akkor 16 éves Gyuris aznap lógott az iskolából, állítása szerint azért, hogy Kaiserrel odahaza kettesben maradhasson. 12.07-kor (tehát szintén a móri bűncselekmény idején) Kaisert felhívta a móri per ötödrendű vádlottja, Bach Sándor, és három percig beszélgettek. A konkrét hívásra kihallgatásakor már nem emlékező Bach szerint Kaiser telefonját mindig maga Kaiser vette fel, aki már csak azért sem adta volna oda a telefonját Gyurisnak, mert félt, hogy kitudódnak párhuzamos nőügyei. Ide tartozik, hogy gyakorlatilag másodpercre ugyanebben az időszakban Gyurisék vonalas lakástelefonjára is hívás érkezett - mégpedig a szülők belvárosi munkahelyéről.
Zsombok György viszont úgy gondolja, hogy Kaiser alibijét utólag igazolták. Gyuris Anita szerinte a szakítás ellenére szerelmes volt Kaiserbe, ezért próbált neki segíteni az utólagos alibivel, és lehetségesnek tartja, hogy a lány, míg a szüleivel beszélt, félretette Kaiser mobilját. Gyuris Anita a vád szerint is egyszerre tartotta szóval a szüleit és a számára ismeretlen Bach Sándort. A nyomozást vezető ezredes lapunknak elmondta: Kaiser kivette a mobiljából a SIM-kártyát, és azt bizonyíthatóan átrakta Gyuris Anita telefonjába (a szolgáltató a készülék bejelentkezésekor nemcsak a SIM-kártya számát, hanem az azt tartalmazó mobiltelefon egyedi azonosító, ún. IMEI-számát is rögzíti). Zsombok lehetséges magyarázatként kifejtette: Kaiser talán nem akarta, hogy a lány kutakodjon az állandóan használt mobilja memóriájában. A SIM-kártya áthelyezése erősen megingatja Kaiser alibijét, de rengeteg nehezen megválaszolható kérdést is felvet. Miért nem vitte magával Kaiser a telefonját, ha csak a lány féltékenységétől tartott? Mivel magyarázta meg Gyuris Anitának a kártya átrakását? Felmerülhet, hogy Kaiser célja az előzetes alibiigazolás volt, ám ez a verzió annyira valószínűtlen, hogy még a nyomozók sem építettek rá: Kaiser soha nem tett ilyet, de ha most mégis, nem egy 16 éves kislányra bízta volna a főszerepet. Be kellett volna avatnia Bach Sándort, valamint két további személyt is, akik szintén abban az időszakban hívták, amikor még nem érhetett vissza Mórról.
Dr. Dezső Antal, Kaiser Ede védőügyvédje védőbeszédében ki is fejtette, hogy az utólagos alibiigazoláshoz több olyan körülmény véletlen egybeesésére volna szükség, ami ezt a forgatókönyvet roppant valószínűtlenné teszi: Gyuris Anita csak aznap hiányzott az iskolából, és Kaiser mobilja is épp a Gyurisék lakását lefedő toronyra volt bejelentkezve egész nap. Ezeket a körülményeket utólag valóban nehéz lett volna előidézni. Dezső érthetetlennek nevezte azt is, hogy miről beszélt volna három percig Gyuris Anita a számára teljesen ismeretlen Bach Sándorral. Mint mondja, életszerűtlen a rendőrök verziója, hogy egy 16 éves lány, aki a letartóztatásakor már szakított a férfival, fedezzen egy tömeggyilkosságot. Ám ha mégis, a "tisztességben megőszült" szülei akkor se hagyták volna, hogy őket is belerángassa az alibibe, márpedig Kaiser Gyuris Anita-féle alibijét a szülők némileg ellentmondásos nyilatkozatai is fedezték.
Zsombok György azonban közölte lapunkkal, hogy Gyuris Anita börtönben ülő bátyja ügyének folyományaként már zajlik az eljárás hamis tanúzásért az édesapa, Gyuris Ferenc ellen. A bíró a móri per végén is jelezte, hogy Gyurisék ügyében megtette a szükséges lépéseket a hamis tanúzásokban eljáró ügyészségi nyomozó hivatal felé.
Ma még nem tudható, hogy másodfokon megáll-e majd Kaiser alibije. Az azonban tény, hogy Kaiser bűnözői karrierjébe, miként azt védője is kiemelte, Mór nem illik bele. Akármit gondolunk az Út Mórra? című keretes anyagunkban felsorolt rablásokról, azokból nem következik egyenesen a szemtanúk hidegvérű kivégzése: Kaiserék korábban is hagytak maguk után őket később felismerő tanúkat, Csepelen pedig már elmaszkolták az arcukat, és a postát zárás után rabolták ki. Kaiser Ede minden egyes feltárt bűncselekményéhez magával vitte a mobiltelefonját, melynek cellainformációi igazolják, hogy rendre alaposan elő is készítette a terepet.
A nyomozás vezetője szerint viszont azért nem vitt magával Mórra sem a terepszemlék alkalmával, sem az elkövetéskor a mobilt (a rendőrök az összes, Mórra akkortájt bejelentkező mobiltelefont ellenőrizték), mert Kiglics 2001 végén felhívta rá a figyelmét, hogy a mobiltelefon pozíciója utóbb bizonyítékként használható fel ellene, és amatőrség magánál tartania. Csakhogy a Mórt megelőző hetekben Kaiser kilenc alkalommal lépte át a határt, hogy felmérje a nickelsdorfi pénzváltó környékét, és a telefonját minden esetben, köztük a május 12-i, tehát a Mór után elkövetett rablás elkövetéskor és másnap is magával vitte. Erre pedig nehéz logikus magyarázatot találni - hisz azt még a rendőrök sem feltételezték, hogy Kaiser és társa szándékosan gyilkolni mentek Mórra, és ezért hoztak volna kizárólag abban a balhéban különösen erős óvintézkedéseket.
Dezső Antal védőbeszédéből kiderült egyébként az is, hogy a nickelsdorfi betörést Kaiser Ede pont az ő tanácsára ismerte el, mert azt gondolták, hogy a pénz eredetének tisztázása esetén az ügyészség Mór tekintetében még a vádemeléstől is eltekint. Tévedtek.
Egy meg nem magyarázott nyom
A bankfiók bejárati ajtajának belső üvegén a technikusnak sikerült rögzíteni egy ép ujjlenyomatot, a többit az egyik rabló letörölte. Az ajtóban álló rabló több, általa elküldött szemtanú szerint is feltűnően ideges volt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy nem volt abszolút profi: nemcsak az üvegre ragasztott feliratot, de az egyik elküldött járókelőtől átvett átutalási megbízást is magával vitte, mivel mindkettő nagyszerű nyomhordozó lett volna a rendőröknek. Az említett ujjlenyomat viszont nem származhatott a később a helyszínt elárasztó rendőrök és mentők valamelyikétől, mivel a zárt ajtó miatt valamennyien egy ablakon át közlekedtek. A helyszín elégtelen biztosításának következtében ez az ujjlenyomat maradt az egyik olyan biológiai nyom, amely alkalmas lehet az elkövetők azonosítására.
Az ujjlenyomatot a Narancs információi szerint köröztették, tehát az egyik elkövető nyomának tartották egészen addig, amíg Kaiserék képbe nem kerültek. Ekkor ugyanis kiderült, hogy az nem egyezik egyik gyanúsítottéval sem, amit most Zsombok György azzal magyaráz, hogy az mégsem a tettestől, hanem egy korábbi ügyféltől származik. Lapunk megkérdezte erről Chilko Ferenc nyugalmazott rendőr ezredest, az ország egyik legtapasztaltabb rablásügyi szakértőjét. Chilko biztos benne, hogy az ujjlenyomat valamelyik tettesé, és az a tény, hogy az nem egyezik egyik vádlottéval sem, szerinte önmagáért beszél.
A pénz eredete
A vádirat közli, hogy Kaiser áprilisra szorongató pénzzavarba került, és még az éppen tervezett nickelsdorfi rabláshoz szükséges pénzt sem tudta előteremteni. (Kérdés, hogy akkor miből tellett neki mégis a rablást előkészítő terepszemlékre, az ausztriai utakra napokkal Mór előtt.) Az ügyész a perbeszédében kijelentette, hogy május 9-e után Kaiser anyagi problémái megoldódtak, vagyis jelentős pénzösszeghez jutott. Zsombok György ehhez annyit tett hozzá, hogy Móron Kaiserék a reméltnél sokkal kevesebb pénzt találtak, és Kaiser Ede része az osztozkodás után még az adósságait sem fedezte. Ezért, valamint - Zsombok szerint Kaiser vallomásaiból leszűrhetően - a móri pénz eredetével kapcsolatos alibi gyártása céljából döntött úgy, hogy "megcsinálja" a már előkészített, de a határ közelsége és más okok miatt addig kockázatosnak ítélt nickelsdorfi pénzváltót is (ahonnan végül mintegy 40 millió forintnyi valutát zsákmányolt). Az alibigyártás némileg erőltetettnek ható teóriája kicsit hasonlít arra, amit szintén az ezredes fejtett ki a Narancsnak: eszerint azért biztos, hogy végeztek Kaiserék terepfelmérést Móron, mert pont csütörtökön délben kezdték el a bankrablást, amikor már zárva van a szemközti rendelő.
Zsombok György úgy gondolja, nem mond ellent az elfajuló rablás elméletének, hogy az elkövetők Móron az elöl hagyott, feltűnő kinézetű kulcs ellenére a széfben hagytak egy kisebb vagyont. Az ugyanis szerinte kívülről nem látszott a páncélszekrényen, hogy az időzár nem volt bekapcsolva, és Kaiseréket meglephette, hogy (már amennyiben jártak Móron korábban) nem találták a megszokott arcú pénztárost: őt pont aznap egy beugró pénztáros helyettesítette, aki viszont nem ismerte az időzár kódját. Pontosan nem tudható, mi történt, de a rablók akár úgy is érezhették, hogy nincs esélyük megszerezni a széf tartalmát, ezért meg sem próbálták a kulccsal vagy más eszközzel kinyitni.
Kérdések, amelyekre talán soha nem lesz válasz
A rendőrség - miként arról Zsombok György lapunkat tájékoztatta - Mór ügyében a furcsa ítélet dacára jelenleg nem folytat nyomozást. A vizsgálatot 2002 májusa óta vezető rendőrtiszt szerint nem történt olyan fejlemény, ami alapján most újra meg kellene nyitni a dossziét. Mindez érthető a nyomozó hatóság korábbi, Kaiser és Hajdu elleni vádemelési javaslata fényében: ha most újrakezdenék a munkát, az a vereség nyílt beismerését jelentené. A móri helyszín szakszerűtlen biztosítása miatt megsemmisülő nyomok ténye talán még betudható volt a döbbenetnek, de a rendőrség renoméját a Horváth Szilárdék elleni hajtóvadászat és az összevissza nyilatkozó főrendőrök már csúnyán megtépázták (bővebben: Sokk és vakrepülés, Magyar Narancs, 2002. május 23.). Lapunk Kaiser és Hajdu elfogásakor hangoztatott kételyeit (lásd: Tizenheten, mint a gonoszok, Magyar Narancs, 2002. augusztus 1.) viszont az azóta eltelt két és fél év sem tudta eloszlatni.
A móri tragédiát lezárni igyekvő nyomozási és igazságszolgáltatási folyamat súlyos hiányosságait és ellentmondásait a közvélemény is érzékeli. Ebben persze az is közrejátszik, hogy a tárgyalás során az ügyvédek sokkal szabadabban használhatják a saját céljaikra a nyilvánosságot, mint a nyilatkozatokra vonatkozó szabályok által gúzsba kötött rendőrség vagy ügyészség: az ügyvédek által gyakran valóban önkényesen kiemelt vagy interpretált tényekkel szemben a bűnüldözők nem védhették meg magukat, és ez a némileg egyenlőtlen felállás Mór esetében érezhetően befolyásolta a közvélemény alakulását. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy csak erről van szó.
Ahhoz, hogy fel tudjuk dolgozni azt a borzalmat, ami a bankfiókban történt, kétséget kizáróan meg kell bizonyosodnunk arról, hogy kik és miért gyilkoltak Móron, a bűnösöknek pedig bűnhődniük kell. A másodfokon majd a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódó móri per kétféle fordulatot hozhat: vagy megváltoztatják a mostani, igencsak hézagosan bizonyított ítéletet, és felmentik Kaiser Edét a fő vádpont alól, vagy újabb bizonyíték kerül elő, és így Hajdura is rá tudják bizonyítani a rablógyilkosságban való részvételt. Ilyen bizonyíték leginkább az lehet, ha Kaiser beszélni kezd, ez azonban nem túl valószínű: ha "köp", akkor is élete végéig a börtönben marad, de tovább súlyosbítja a mindennapjait azáltal, hogy kiteszi magát a fegyházakban a társukat felnyomó elítélteket sújtó "megkülönböztetett" bánásmódnak. E két fordulatnál kisebb meglepetést keltene, de a bűnüldözésre és az igazságszolgáltatásra nézve súlyosabb következtetések levonását tenné elengedhetetlenné, ha a mostani, felemás ítélet emelkedne jogerőre.
Gaal Ilona
Miklósi Gábor
Út Mórra?
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint Kaiser Ede és bűntársai (a Pesti Központi Kerületi Bíróságon két másik, elkülönített perben tárgyalt lopásaik mellett) a móri bűntényen kívül öt további rablást követtek el, melyekből dr. Korona Lajos ügyész perbeszéde szerint fokozódóan erőszakos bűnözői profil rajzolódik ki.
1. 2000. november 17-én Hajdu László, Kaiser Ede és Kiglics Attila a fővárosi Keleti pályaudvaron található Express utazási irodát kísérelte meg kirabolni. Az irodát nyitó alkalmazott száját Hajdu hátulról befogta, a másik kezével fegyvert szorított a fejéhez. Az alkalmazott sikoltozása miatt a rablás sikertelen volt, Hajduék elszaladtak.
2. 2001. február 2-án Kaiser, Danó László és Kiglics Budaörsön kiraboltak egy alkalmazottat, aki az R. A. Trade Kft. bevételét szállította. Kaiser Ede baseballütővel leütötte a sértettet, a tettesek 8 500 000 Ft-ot zsákmányoltak.
3. 2001. augusztus 31-én a budapesti Váci úti Bank Austria - Creditanstalt-fióknál Kaiser Ede és Hajdu László sikertelen rablótámadást hajtott végre a CHS Hungary Kft. pénzszállítója ellen. Kaiser az utcán hátulról viperával (teleszkópos fémbottal) vagy fadoronggal többször megpróbálta leütni a férfit, aki azonban a fejét érő ütések dacára nem ájult el. A bank biztonsági őre felfigyelt az utcán zajló támadásra, ezért Kaiserék zsákmány nélkül távoztak.
4. 2001. szeptember 27-én Kaiser és Hajdu ismét az R. A. Trade pénzszállítóját támadták meg. Ezúttal közúti balesetnek álcázott trükkös lopással próbálkoztak, ám miután a pénzt szállító férfi gyanút fogott, és a pénzzel együtt magára zárta a kocsiját, Kaiser az ablakon keresztül rálőtt (Kaiser szerint ő csak a kocsi kerekét akarta kilőni, de megbotlott). Az életveszélyes tüdőlövést szenvedett sértett a fejéhez szorított fegyver hatására átadta a 4 478 700 forintot tartalmazó szatyrot Kaisernek.
5. 2001. december 5-én Kaiser Ede, Hajdu László és Kiglics Attila zárás után kirabolta a 2. számú csepeli postahivatalt. A símaszkos Kaiser fegyverrel kényszerítette az alkalmazottakat a bevétel átadására, a szintén álcázott arcú Kiglics közben értelmetlen erőszakossággal bántalmazta egyiküket. Végül a napi bevétellel, 13 422 100 Ft-tal távoztak.
A vádlottak a tárgyalássorozat elején néhány részlettől eltekintve (Mórt kivéve) lényegében valamennyi bűncselekményt elismerték. A nyomozást vezető Zsombok György lapunknak utalt rá, hogy miután a csepeli postarablás és a móri vérengzés között öt hónap telt el, a vádlott költekezési szokásainak ismeretében joggal feltételezhető, hogy Kaiser(ék) ebben az időszakban is követtek el bűncselekmény(eke)t, mely(ek) azonban mindmáig felderítetlen(ek).
Ismerj fel!
Zsombok György, a móri nyomozás vezetője lapunknak úgy nyilatkozott, hogy kevés alaposabb és korrektebb felismertetési eljárás volt a magyar bűnüldözés történetében, mint a móri bankrablásé, melynek esetében - egyéb közvetlen, tárgyi bizonyítékok híján - a tanúfelismerések jelentik az egyik legfontosabb bizonyítékot. A Narancs birtokában lévő jegyzőkönyvek azonban nem támasztják alá egyértelműen ezt az állítást.
A bűncselekmény után néhány órával a televízióban egy ország, így a felismerő tanúk is láthatták a tévesen gyanúsított Farkas Róbert és Horváth Szilárd arcát. Az első felismertetési eljáráson, még a bűntény estéjén, a két jelen lévő tanú közül az egyik fénykép alapján Horváth Szilárdban vélte felismerni azt, akivel a bank ajtajában beszélt, a másik tanú indifferens személy fotóját választotta ki. Ezt követően július második felében, több mint másfél hónappal az események után végeztek felismertetést, akkor már Kaiser Edére, először fényképről, később élőben. A tanúk többségét több alkalommal is felkérték felismertetésre, néhányan ki is választották Kaisert, természetesen nem százszázalékos valószínűséggel.
A lapunk által megkérdezett szakértő, Chilko Ferenc nyugalmazott rendőr ezredes évtizedes nyomozói tapasztalatára hivatkozva állítja, hogy ha egy tanúval egyszer már végeztek felismertetést, akkor következő alkalommal bármit mond is, annak nagyon kevés a bizonyító ereje, és az közvetlen bizonyítékként semmiképp nem használható. Chilko szerint elég egy álom az adott eseménnyel kapcsolatban, hogy emlékezetünk megbízhatósága jelentősen csökkenjen. A volt nyomozó hangsúlyozta azt is, hogy a felismertetés hitelét igencsak rontja, ha a felismerő tanúk egymást befolyásolhatják, márpedig egy kisvárosban ez vélelmezhető.
Több mint egy év múlva, 2003 szeptemberében újra a móri rendőrkapitányságra citáltak néhány felismerő tanút, s egyenként nekik szegezték a kérdést: mit ért az alatt, hogy nem száz százalékig biztos a dolgában? A tanúk úgy válaszoltak, mintha egy iskolai felelésen kellett volna megvédeniük az állításukat a 10 pontos megoldás ismeretében. Egyikük például mentegetőzni kezdett, amiért ködösen fogalmazott, s a helyzetnek megfelelő, de teljesen valószerűtlen kijelentést tett: "ahogy visszagondolok erre az egész szituációra, illetve a felismertetésre, csak erősödött bennem, hogy az elkövetőt választottam ki". Münich Iván pszichológus, agressziókutató megerősítette lapunknak azt, amit még a laikusoknak szánt ismeretterjesztő szakkönyvek is evidenciaként kezelnek: az idő múlásával az ember emlékezete nem erősödhet. A tanúk magatartása persze érthető: a felismertetést követően óhatatlanul befolyásolta őket, hogy válaszukat helyesnek ítélték meg. A tanúk ráadásul megfelelni, segíteni akartak a hatóságnak a bűnözők elfogásában.
Ha a tanúk közül kettő felismeri az elkövetőt, akkor a büntetőeljárásról szóló törvény magyarázata értelmében már alapos gyanúról lehet beszélni. A móri rendőrkapitányság vélhetőleg ezért tartott július második felében is felismertetést, fittyet hányva arra, hogy - legalábbis Chilko ezredes szerint - szakmailag annak eredménye már nem volt komolyan vehető. 2003 szeptemberében azért kerülhetett sor újabb tanúkihallgatásra, hogy felidéztessék és megerősíttessék a korábbi vallomásokat, illetve azoknak az ügy szempontjából kívánatos részét, hiszen ekkor már végéhez közeledett a nyomozás. A felismertetési eljárás "nagyvonalúsága" végül oda vezetett, hogy az ügyész vádbeszédében kijelentette: az összes tanú felismerte Kaiser Edét. A jegyzőkönyvek alapján azonban csak annyi állítható, hogy (ha eltekintünk a felismerések megbízhatóságának értékelésétől) hat tanúból négy ismerte fel Kaisert, kettő pedig indifferens személyeket nevezett meg helyette.
A tanúk által az őket a móri bankfiók ajtajából elküldő "biztonsági őr" kinézetére adott személyleírások még annyira sem egybehangzóak, mint a felismerések: abban értettek csak egyet, hogy kifejezetten magas emberrel beszéltek a bank bejáratában. Az ügyész a vádbeszédben a személyleírások ellentmondásairól csak annyit mondott, hogy Kaiser parókát és vendégbajuszt használt. Arra a teremben mindenki számára nyilvánvaló ellentmondásra, hogy Kaiser nem magas ember, úgy reagált: a tanúvallomások körülbelül tíz centivel mondják magasabbnak Kaisert a valóságnál, ez azonban megfelelő testtartással és parókával elérhető volt az adott helyzetben.
Egy, a móri bankrablással együtt tárgyalt másik bűnügyben - Kaiser és Hajdu fegyveres rablást követett el egy közel 4,5 millió forintot szállító férfi ellen, akibe Kaiser bele is lőtt - majdnem azt a Farkas Róbertet ítélték el egy bűntársával együtt, akit először a móri rablással is vádoltak. A vádnak itt is sarkalatos pontja volt a felismertetési eljárás, amelyben a sértett a rablás után három héttel a fényképtablóról kiválasztotta Farkast és társát. El is készült ellenük a vádirat - ha Kiglics Attila nem ad tippet a nyomozóknak, hogy 2001 szeptemberében Budaörsön is Kaiserék voltak az elkövetők, s ők az ügyészség előtt nem tesznek beismerő vallomást, akkor könnyen lehet, hogy ma két, az ügyben ártatlan férfi ül a börtönben.
Változatok
A Fővárosi Főügyészség vádirata és a Fővárosi Bíróság dr. Varga Zoltán vezette tanácsának elsőfokú ítélete szerint a móri bankfiókban bankrablás történt. Chilko Ferenc nyugalmazott rendőr ezredes ezt valószerűtlennek tartja: "Itt szabályos kivégzésről volt szó, nem bankrablásról. Egy rabló a legkisebb rizikóra törekszik, nem áll ki az ajtóba mutogatni magát, és egyáltalán, nem így viselkedik a helyszínen. A rablásnak megvannak a maga tipikus jegyei, itt ezek nem fedezhetők fel." Szerinte sokkal valószínűbb, hogy más bűncselekmény leplezése vagy bosszú volt az öldöklést kiváltó valódi ok. A nyomozást vezető Zsombok György viszont úgy véli, hogy a rablási szituáció azért eszkalálódhatott, mert a móri egy kis bankfiók, ami nem igazán alkalmas bankrablásra: a rablók rendszerint igyekeznek egy átlátható térre összeterelni a bent lévőket, hogy mindenkit az ellenőrzésük alatt tarthassanak. Móron viszont bonyolult az alaprajz, és az emberek 3-4 helyiségben elszórva tartózkodtak. Az sem az utcáról, sem (egy esetleges korábbi szemlén) az ügyféltérből nem látszódhatott, hogy hátul még milyen sok kis helyiség van. És hát ott volt egy karakán biztonsági őr isÉ - tette hozzá lapunknak Zsombok.
Dr. Dezső Antal, az életfogytiglanra ítélt Kaiser Ede védőügyvéde perbeszédében arra is kitért, hogy az Erste Bank vezérigazgatója a tragédiát követő héten fenyegető levelet kapott, a nyomozók mégsem hallgatták ki őt.
Törölt bizonyítékok
Kaiser Ede telefonjának híváslistáját Varga Zoltán, a bíró kivette a bizonyítékok köréből, arra hivatkozva, hogy Kaiser a telefonját szándékosan alibigyártásra használta. Hajdu László szintén telefonos alibijét viszont (a vádemelés elmaradásából kikövetkeztethetően) az ügyészség kénytelen-kelletlen elfogadta, így azt a bírónak már nem volt lehetősége mérlegelni. Kérdés, hogy a híváslisták megbízhatóságának eltérő ügyészi és bírói megítélése milyen további konzekvenciákat von maga után.
A bíró megsemmisítette Hajdu zárkalehallgatási jegyzőkönyveit is, melyek alapján az ügyészség a fegyverek beszerzési útvonalára vonatkozó bűnsegédi vádat megfogalmazta. Kaiser védőügyvédje perbeszédében nem rejtette véka alá, hogy véleménye szerint Hajdu zárkatársai fogdaügynökök voltak. Dezső Antal szerint ezt támasztja alá az is, hogy a bíró a T/1-es és T/2-es tanúkat a zárt tárgyaláson szokatlan módon az államtitoksértés jogkövetkezményeire figyelmeztette. A Narancs megtudta, hogy ezeket a csuklyás fejű tanúkat a zárt tárgyalásra a nyomozók (!) állították elő. Az egyik zárkatárs szerint Hajdu neki elismerte, hogy részt vett a móri bankrablásban, de az információkat persze sosem a lehallgatott zárkában közölte, hanem a sétaudvaron vagy a zuhanyzóban. Dezső feltette a logikus kérdést: nem lett volna-e érdemes lehallgatni ezeket a helyiségeket is? A rejtélyes tanútól azt is meghallgathatták (zárt tárgyaláson) az érintettek, hogy Hajdu Kaiserral és egy fekete bőrű férfival együtt követte el a tettét. A nyomozók meg is vizsgálták ezt a vonalat, de rá kellett jönniük: nem véletlen, hogy Mór utcáin senkinek nem tűnt fel egy afrikai származású férfi.
Gaal Ilona - Miklósi Gábor
