A hírlapíró és a halál

(Sorry, ez brutális visszaidőzítéssel kerül fel.) Pár hete elég nagy teret kap a sajtóban a Diákok Sztrájkbizottságának (ŠVŠ) tevékenysége. A kommunista, már régebben diplomát szerzett Karol Klobušickýhoz köthető, Smerhez közeli szervezet annak kapcsán emelte fel szavát, hogy februártól a 26. életévüket betöltött egyetemisták után az állam már nem fizeti az egészségbiztosítási járulékot.

Így azoknak, akiknek egy évfolyam olyannyira megtetszett, hogy többször is nekifutottak, későn érő típusok, vagy csak simán egy gyár futószalagja mellett állva döbbentek rá, hogy ők végül is világ életükben tanulni szerettek volna, így az érettségi után az egyetem padjaiba átülő évfolyamtársaikhoz képest túlkorosak, az állam 46,06 euróval megkönnyíti a pénztárcáját. Lett is nagy kardcsörtetés, általános sztrájkfelhívás, s a kormány – szokásához híven – beijedve visszakozott.

A hangos többség mellett azonban elsikkad egy csendes – és valószínűleg dolgos – kisebbség problémája: azoké a diákoké, akik egyetemi tanulmányaik mellett úgy döntöttek, vállalkozásba kezdenek. Eddig az ő egészségbiztosítási járulékukat az állam fedezte, januártól viszont saját maguknak kell. Aki a vizsgaidőszak szorításában, majd az azt követő, felszabadult kollégiumi ivászatok közepette nem böngészték a sajtót, és elfejtettek eleget tenni új kötelezettségüknek, már meg is kapták a felszólítást egészségbiztosítójuktól: fizessék be, különben...

Lévén hogy a megközelítőleg 130 ezer nappali tagozatos felsőoktatási hallgató közül az ipart űzők elenyésző kisebbséget alkotnak, az állam a tőlük bevasalt 46,06 euróból vélhetően nem tesz jelentősebb bevételre szert, némi túlzással azt is mondhatnánk, az egészségügyi minisztérium gépjárműparkjának havi mosatása többe kerül, mint amennyi a bevételük lesz a vállalkozó diákoktól. Arra azonban tökéletesen jó ez az intézkedés, hogy a fiatalok kedvét elvegye attól, hogy sorsukat a saját kezükbe vegyék, már az egyetem alatt megpróbáljanak saját lábukra állni, tehermentesítsék szüleiket, és olyan környezetben próbálhassák ki magukat, ahol, ha hibáznak, viszonylag csekély a kockázat. Ideális esetben, a törvénymódosítás előtt, ha egy diák úgy gondolta, saját szakterületén már tud annyit, hogy ötödévesként, amikor már csak a diplomamunkával és az államvizsgával kell foglalkoznia, vállalkozásba kezd, az első évben nem kellett társadalombiztosítási járulékot fizetnie, az egészségbiztosításit pedig az állam fedezte. Így különösebb kockázat nélkül tehette próbára képességeit. Ha ment neki, akkor már tanulmányai idején lerakhatta az alapokat jövendő cégéhez, vagy legalább egy kis mellékesre szert tudott tenni. Ha pedig rájött, hogy ez nem neki való, tanulmányai befejeztével visszaadhatta az ipart, és belekezdhetett az állásinterjúk végtelen sorozatába. A hangsúly a „különösebb kockázat nélkül” kitételen van. Aki már egyetemi éveiben önellátásra és önfoglalkoztatásra törekszik, abból biztosan nem lesz állástalan diplomás. Ám ezek után a vállalkozói hivatal honlapját nézegető egyetemista kétszer is meggondolja, belevágjon-e, ha eleinte vélhetően nem horribilis bevételeiből egy ötvenest azonnal le kell tennie az egészségbiztosítónak. Megéri ez az államnak? Összességében nem nyerne többet, ha nagyvonalúbb lenne?