A hírlapíró és a halál

Nemrégiben módomban állt megnézni Petr Jákl Kajínek című filmjét. A film honlapja itt.  Foglalkozásomból és hobbimból kifolyólag tudtam előtte is, ki Jiří Kajínek,  de aki nem tudja - pl. T. sem tudta -, annak is élvezhető a film, szimpla akciófilmként. Csehországban eddig több mint 600 ezren látták. Tanult kollégám, Tallósi Béla írása a filmről itt, itt és itt.

Jobbat nem tudnánk róla írni, ezért meg sem próbáljuk. Nyilván a real Rózsa Alexander sem olyan volt, mint Oszter Sándor Szinetár Miklós  eposzában, a Sobri című betyárfilm vívódó Szarvas Attilája valszeg nem olyan, mint az egykori rablóvezér, a Kajínek sem dokumentumfilm, hanem vállaltan játékfilm, így hiba volna rajta az Mf Dnes számtalan, a témában született cikkének egzaktságát számon kérni rajta.  (SPOILER ALERT) Ami nem tiszta a végére sem, hogy Kajínek lőtt-e, vagy sem. A stáblista után az ember eldobja a nachosos tálcát és a kóláspoharat, de Konsztantyin Lavronyenko mintha továbbra is nézné a tarkónkat. Az igazi Kajínek pedig a mírovi börtönben ül (ahol hajdan Esterházy János is meghalt).

Nem tudtam eldönteni, mi az az indulási anyag a csütörtöki Új Szó címlapján – a "Nagy József nyerte az utolsó tárcát" című cikk. Mivel az Új Szó nem vicclap, csak arra tudtam gondolni, hogy
a, Demecs Péter, a cikk szerzője valami nagyon durva tudatmódosító szert fogyasztott
b, egy magyar ősöktől származó, de elvakult szlovák nacionalistává lett nyomdász bosszúból átírta a tudósítást, mely eredetileg a Magyar Kétfarkú Kutya Pártról szólt, és az MKKP helyébe mindenhova beírta azt, hogy Híd.

"Hosszadalmas egyeztetések után a Híd tegnap közzétette: a párt parlamenti képviselőjét, Nagy Józsefet jelöli a környezetvédelmi tárca élére. Két jelölt akadt a posztra, a másik Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere volt. Értesüléseink szerint mindkettőjüket külön-külön hallgatta meg a párt elnöksége kedden, egyfajta „környezetvédelmi vizsgán” vettek részt. Végül Nagy járt sikerrel." Eddig a cikk, az egész itt olvasható.

Elképzelem, hogy egy releváns szakmai tudással már önmaga által bevallottan sem rendelkező gépészmérnök; a szociológiát interdiszciplinárissá tágító, szintén nem gyakorló szociológus; egy ügyvéd; egy városházán praktizáló nőgyógyász; egy turbó képviselői asszisztens vallat egy építési vállalkozót és egy polgármestert a környezetvédelemről. Esetleg az osztályfőnök úr még oda is szól: Ferike/Józsika, ne puskázz, mert lenyomok egy sallert.

Ez is nagyon durva: "Meg kívántuk volna szólaltatni a miniszteri jelöltet is, ám telefonja tegnap már Czuczor Nóránál (aki egy tegnapi körlevelében már brífingnek nevezte a sajtótájékoztatót, nyelvi szinten is megvalósítva a magyar-szlovák együttműködést - ez nem az idézet része), a párt szóvivőjénél volt, így nem tudtuk tőle megkérdezni, mennyire tartja magát szakértőnek e poszt betöltésére."

Remélem, ez csak egy fedősztori arra, ami valóban történt. Mert sokkal rosszabb, ha valóban így volt.

(Egyelőre ne írjuk le Józsefet, csak azért, mert nyersen eszi a halat /forrás: nagyjozsef.sk , egyébként írjon kommentet, aki tudja, mi történik a képen/, mert a mindenki által, e sorok írója által is neschopnýnak tartott Galko is várakozásainkon felül teljesít a védelmi tárca élén. De tessék mondani, a párt holdudvarában nem akadt volna egy ember, aki esetleg ért is ehhez a dologhoz? Engem az sem zavart volna, ha szlovák, csak szakember legyen. József is az, az építőiparban.)

∗∗∗

Ahogy korábban jeleztük, a Most-Híd kevéssé foglalkoztat bennünket, így a jövőben sem fognak gyakran vendégeskedni e blogon, de ha már így róluk írtunk: Veres István e cikkéből megtudhatjuk, kik Bugár Béla tanácsadói. Amikor ezt a cikket olvasom,  mely válasz erre a cikkre,  azon töprengek, Bugár Bélának nem kellenének-e olyan tanácsadók, akik egy ilyen nagyon gyönge, voltaképpen érzelgős szöveget esetleg a következő napra is meg tudnak írni, nem pedig egyhetes Verspätunggal?

Túlzás nélkül állíthatjuk, a tegnapi nap mérföldkő a hazai – az utóbbi időben megtépázott tekintélyű – igazságszolgáltatás történetében: az Eperjesi Kerületi Bíróságon született történelmi ítélettel egy 1997 óta húzódó folyamat végére sikerült pontot tenni. Olyan embert ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre, aki miatt törvényt kellett módosítania a parlamentnek, hogy rács mögött tarthassák; aki együtt fényképezkedett a volt HZDS-es belügyminiszterrel; aki annyira érinthetetlen volt, hogy amikor – mintegy tréfából – a kamerák kereszttüzében besétált a besztercebányai rendőrségre, a törvény őrei azt hitték, kísértetet látnak, aki tehette, elpucolt, s úgy kellett keresni egy rendőrt, aki végül őrizetbe vette. A legújabb életfogytosnak nagy szerepe volt abban, hogy a kilencvenes évek közepétől 1999-ig a dunaszerdahelyi események az ismert módon alakultak, ugyanis azzal, hogy kivégezte – tegnaptól ezt már a jogerős bírósági ítélet birtokában kimondhatjuk – Sipos Milánt, mintegy jóváhagyta Pápay Tibor uralmát a város és a régió felett. Mikuláš Černák, a „főnökök főnöke” rács mögé került. Nemrégiben a politikai körökben is otthonosan mozgó Černákhoz képest klasszisokkal kisebb jelentőségű, csak állami vállalatok közép- és csúcsvezetőiig jutó Branislav Adamčo felett is kimondták a legsúlyosabb ítéletet. Az ő (egyik) esete is évtizedes, 2000-ben ölte meg – egyébként Černák utasítására – Marián Karcelt.

Persze, mindkét elítélt a legjobb ügyvédek segítségével próbálta igazolni ártatlanságát, s ezzel nincs is gond, hiszen az Alkotmány 47. cikkelye garantálja a védelemhez való jogot (bár Černák esetében némileg szokatlan, hogy az a bíró lett az ügyvédje, aki korábban tárgyalta az ügyét), de óhatatlanul felmerül a kérdés: csak a prókátorok ügyességén múlott, hogy az ügyeket eddig sikerült elhúzni, vagy a hazai nyomozati és igazságszolgáltatási szervek munkája sem volt maradéktalan? Vajon nehezedett-e politikai nyomás a rendőrségre és a bíróságokra a nyomozás és a per folyamán? Lehet-e szerepe a kormányváltásnak abban, hogy a gyakran csak elméletileg független bíróságok végre meghozták ítéletüket? Ezek a kérdések egyelőre megválaszolásra várnak, ám az, hogy két „nagyágyút” is sikerült félreállítani, akár egy pozitív trend kezdetének is tekinthető, mely jelzi, senki sem érinthetetlen.

(A nap eseménye természetesen az, hogy Miki Černák jogerősen életfogytot kapott, de erről különböző okokból holnap írunk.) Daniel Lipšic belügyminiszter a mai kormányülésen beleverte az utolsó szeget a vasúti rendőrség koporsójába. A vasúti rendőrség vesszőparipáink egyike, már sokszor írtunk róla.

Hát, most annyi nekik. A kormány mai ülésén a vasúti rendőrség megszüntetéséről döntött. A vasúti rendőrök a rendőrség állományába kerülnek.

A testület még a Fico-kormány alatt átkerült a közlekedési minisztériumtól a belügyminisztérium hatáskörébe. Iveta Radičová kormánya most teljesen felszámolná a testületet. 2015-ig megmaradnának a jelenlegi szolgálati igazolványok, egyenruhák és autójelzések. Ahhoz, hogy a rendőrség átvegye a felügyeletet a vasúti közlekedés felett is, módosítani kell a rendőrségi törvényt.

Akit érdekel, innen letöltheti a teljes tervezetet.

Feleséggyilkosság. Gyakori bűncselekmény, ahogy a családon belül erőszak is, úgy általában. (Egy radikális feminista kezdeményezés szerint minden ötödik szlovákiai nő családon belüli erőszak áldozata, ez azért soknak tűnik…)  Most is éppen bírósági szakaszba került egy ilyen ügy. Az alaphír elolvasható itt (is).  A gyilkosság ténye önmagában is megkövezendő, nem különben a hazai igazságszolgáltatási rendszer. Ez a "derék ember", Karol Pota ugyanis már korábban gyilkolt, emiatt el is ítélték, ahogy kell, majd 8 év után próbaidőre bocsátották. Ez azt takarja, hogy ha rossz fiú lesz, akkor le kell ülnie az eredeti büntiből elengedett részt is + amit újonnan kap. Egy biciklitolvaj esetében indokolt lehet a próbaidő intézménye, de vajon egy gyilkossal szemben így kell eljárni? Ez az eset azt mutatja, hogy nem.

Ez itt nem egy halálbüntetés visszaállításáért kampányoló poszt, azzal továbbra sem értünk egyet, ahogy azt már korábban kifejtettük. De a felelősök közül valaki már észrevehetné, hogy a hazai bírói gyakorlatban úgy bánnak a gyilkosokkal, mint ha azok legfeljebb megtévedt ministránsfiúk lennének, akik egyszer brahiból beleköptek a szenteltvíztartóba, de már megbánták. Emlékszünk még a rihnói baltásra?  2000-ben megölte az apját, 2006-ban fegyveres rablást követett el, ennek ellenére 2009-ben már szabadlábon volt. Miért?

Szombaton – idén nem először, és nem utoljára – újfent urnákhoz járulhat a szlovákiai választópolgár, nehogy a novemberben esedékes önkormányzati választásig kijöjjön a gyakorlatból. Bár a tavalyi esztendő három választásának öt fordulóját idén szerencsére nem fogjuk megközelíteni – az államfő- és a megyei választás esetében is kétséges a két forduló létjogosultsága, mindez a választási rendszer egységesítéséért kiált –, de a Szabadság és Szolidaritás kezdeményezésével egyetértő 368 ezer polgártársunk akaratából a tervezett két nap helyett hármon adhatjuk le a voksunkat valami mellett vagy ellen.

Ami azonban e legutóbbi népszavazás kapcsán történt/történik, inkább a népszavazás intézménye lejáratásának tekinthető. Szlovákiában eddig egy – az Európai Unióhoz való csatlakozást kimondó – népszavazás volt érvényes, az is csekély többséggel. Az eddigi tíz népszavazási kísérlettel jobbára e legdemokratikusabb választási forma ellen kondicionálták a szavazópolgárokat. Általában azzal, hogy hülyeségeket kérdeztek (volna) – olyan gazdasági vagy biztonságpolitikai kérdéseket, melyekre az átlag szavazópolgár még megfelelő információk birtokában sem adhat kvalifikált választ; 1999-ben Slota és Mečiar pedig a kisebbségi nyelvhasználatot is népszavazással szabályozta volna, csak Rudolf Schuster akkori államfőn múlott, hogy ezt nem írta ki. 1997-ben pedig a hatalom ocsmány módon meghiúsította a népszavazást. Az akkori belügyminiszternek, Gustáv Krajčinak a mečiari amnesztia biztosított büntetlenséget ezért a bűncselekményért. Még ha a szombaton megválaszolandó hat kérdés némelyike legitimnek is tekinthető, visszatetsző a körülötte folytatott parlamenti szájtépés, a kisgyerekes megyek-nem megyek, ahogy az is, hogy a pártok arra buzdítják szavazóikat, ne gyakorolják állampolgári jogukat. A kezdeményező SaS-t pedig joggal sújthatja szimpatizánsai bírálata amiatt, hogy a körzeti bizottságokba és az Országos Választási Bizottságba sem delegálták tagjaikat, kihátrálva önnön kezdeményezésük mögül, mintegy cserbenhagyva azokat, akik aláírtak nekik.

Annak tudatában, hogy az Alkotmány hibája miatt nem egyértelmű, kötelező érvényű-e a népszavazás végeredménye, nehéz bárkit is motiválni a részvételre, de ne feledjük: népszavazás lesz, ha elmegyünk, ha nem. A tervezett 7 224 000 eurót – a mi adóinkból – akkor is elköltik rá, ha szombaton mindenki szüretel, krumplit ás, vagy tüntetőleg otthon marad. Ezért érdemesebb lenne elmenni.

A Sme hétfői számában Marek Vagovič ismert szlovák oknyomozó riporter beszélget Janek Kroupa ismert cseh oknyomozó riporterrel, az MF Dnes munkatársával. (Most álljunk meg az olvasásban, és mondjunk egy ismert hazai magyar oknyomozó riportert, olyant, aki a magyar sajtóban publikál…)

A teljes interjú itt olvasható, csak az államnyelvet birtoklók kattintsanak.
Vagovič érdeklődve kérdezi, hogyan van ez a derék cseh sajtómunkás fizetve, tán flekkre (mint valszeg a kérdező?). Mire Kroupa: nem, klasszikus fizetést kapok.
Az interjúból az is kiderül, a fősodorbeli oknyomozás mellett sem klasszikus híranyagokat, sem kommentárokat, sem egyebet nem kell írnia.
Kroupától azt is megtudjuk, a főszerkesztője akkor sem ideges, ha egy kéthónapos munka esetleg vakvágánynak bizonyul.

Az MF Dnes egy nagy gyár, így összehasonlíthatatlan a hazai  kisebbségi (de akár az anyaországi és a honi többségi) sajtóval is. Vajh' melyik hazai sajtómunkás álmodhat ha nem is azonos, de akár némileg hasonló körülményekről? (Ahogy a címben jeleztük, ez nem egy komplett látlelet, ez csak egy ceruzavonás.)

A Legfelsőbb Bíróság furcsa intézmény. A Černák-tanú Marián Karcel meggyilkolásáért Branislav Adamčo 24 éves büntetését 15 évre mérsékelte, eljárási hibák miatt. Karcel 28 golyót kapott. A Legfelsőbb Bíróság - pedig akkor még nem is Štefan Harabin vezette - ennek ellenére nem találta indokoltnak a rendkívüli büntetés kiszabását.

Hétfőn, úgy látszik, Harabin szabadságon volt, mert a testület megerősítette Branislav Adamčo életfogytiglani szabadságvesztését. De ezt még nem a dunahidasi kettős gyilkosság miatt szabták ki. A 2004 decemberében elkövetett kettős gyilkosság ügyében 2009 februárjában még vádat sem emeltek ellene, ellenük.

A 2009-es ítélet bűnszervezet létrehozása, gyilkosság, lopás, testi sértés, zsarolás, nyomásgyakorlás, rongálás, közveszélyokozás, tiltott fegyvertartás és korrupció miatt született, halmazati büntetésként. 12 személyt összesen 17 vádpontban találtak bűnösnek.

A dunahidasi gyilkosság ügye még folyamatban van, emellett emberkereskedelemmel is vádolják. Azt hiszem, az Adamčo-fiú - neki nincs beceneve, mint mondjuk Kromkának vagy Roháčnak - olyan formátumú egyénisége a hazai szervezett bűnözésnek, hogy a közeljövőben megérdemelne egy önálló posztot.