A hírlapíró és a halál

Közeledünk a főügyészjelölt-állítás újabb határidejéhez. Az igazságügyi szféra e kulcsszereplőjének megválasztása az ideális állapottól eltérően sosem volt – sosem lehetett – apolitikus, hisz azt a képviselők választják. A főügyészválasztás nem olyan attraktív téma, mint a területi labdarúgó bajnokság, vagy a Megasztár/X-Faktor (a nem kívánt törlendő), ráadásul csak hétévente kerül rá sor, a kormánykoalíció csetlése-botlása miatt azonban hazánkban a közbeszéd részévé vált.

Azt persze a köz nem tudhatja, hogy a politikában megőszült Mikuláš Dzurinda presztízsizmozásának lehetünk-e szemtanúi, aki akár a koalíciós egység megrezegtetése árán is meg akarja mutatni, hogy ki osztja a lapokat, vagy egyéb, pragmatikus szempontja is van annak, hogy a saját jelöltjét szeretné látni ezen a poszton. Miközben az SDKÚ jelöltjének pozícióját erősíti annak a ténynek a lebegtetése is, hogy a párt egy része számára a jelenlegi főügyész, Dobroslav Trnka személye is elfogadható.

Tegnap, mikor mindenki a nemzeti ünnep koszorúzással teljes, bágyadt hírtelenségére számított, felperegtek az események főügyészfronton. Kiderült, a koalíció képviselői mégsem vasárnap, hanem már szombaton tárgyalnak a közös jelölt személyéről. Dobroslav Trnka nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a politikai életben folytatja pályafutását. Štefan Harabin miniszter-bíró hatalmi ágak közti szlalomját látva ezen már nem is lepődik meg senki, ám politikai pályára lépni csak abban a pártban lehet, ahol erre van fogadókészség. Őt pedig egyelőre egy párt vállalta fel hivatalosan: Robert Ficóé. S még mielőtt a koalíciós színfalak mögül kiszivárgott volna, hogy Szabó József is újra játékba kerülhet, Ondrej Dostál igyekezett oktatni a nagyokat. A Most-Híd frakciójában politizáló OKS-es honatya kifogásolta, hogy a koalíciós egyeztetésekről csak a sajtóból értesülnek, majd, miután megegyeztek, a nagyok automatikusan elvárják tőlük, hogy erre ők is rábólintsanak. Jozef Kandera nem az OKS jelöltje – tette hozzá Dostál vészjóslóan. Ezek után várhatjuk, mikor közli Igor Matovič, hogy az Egyszerű Embereké sem... Miközben a főügyészválasztás folyamatának kezdete óta az SaS, a KDH és a Most-Híd úgy húzza elő az újabb és újabb jelöltek nevét a kalapból, mint bűvész a nyulat.

A sok – vélt és valós – érdek között pedig elveszni látszik a legfontosabb szempont: az, hogy a főügyészi posztot alkalmas szakember tölthesse be.

Nem vagyunk elvakult Mészáros Antónia fanok, de sajnáljuk, hogy Krizsó Szilviával együtt a fideszes tisztogatás áldozata lett. Kaptunk helyette Szöllősi Györgyit, aki korábban már bizonyított a HírTv-ben és a Dunán, tehát azt nem mondhatjuk, hogy amatőr lenne. Amit hibájául róhatunk fel, hogy valószínűleg pártvonalon került oda, ez azonban személyes kvalitásaiból mit sem von le.

Az este keddi kiadásában azonban megérdemelte volna, hogy szájonvágják egy péklapáttal. Mórról nem lehet nevetgélve műsort vezetni, ahogyan azt ő tette.
 

Nézem a hírügynökségeket, se gáztámadásról, se nukleáris fegyver elrablásáról, se vírustámadásról nem érkezett jelentés. Akkor minek kell nekik Jack Bauer? A képek Kiefer Sutherland tokiói photocallján készültek. A japán fővárosban a 24 DVD-s kiadását népszerűsítette.

Hétfőn ismeretlen tettes egy szívlövéssel kivégezte limbachi otthonában Ernest Valko ügyvédet, az SDKÚ szürke eminenciását. Valko halálhíre vezető téma lett a honi sajtóban, a szerkesztők általában a „befolyásos” jelzőt illesztették az áldozat neve mellé.

Bár Valko a szó szoros értelmében vett politikai funkciót csak pár évig töltött be, a politikai és az üzleti szférában ügyvédként kialakított kapcsolatrendszere meghatározó volt. Azt azért kevés ember mondhatja el magáról, hogy ő volt egykor a jelenlegi belügyminiszter főnöke... Nevéhez komoly bírósági perek kapcsolhatók, mind az állami, mind a magánszférából származó megbízásokkal, nemegyszer milliós tétekkel.
Az új kormányzati ciklusban ez a második gyilkosság, melyről feltételezhetjük, hogy politikai színezetű. Az előző, az országos rendőr-főkapitányi székbe a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal éléről érkező, tehát nem operatív területen dolgozó Ján Packa és Fico jobb keze, Robert Kaliňák által irányított,nem ritkán állampolgár- és magyarellenesnek tűnő rendőrség idején hallgattak a fegyverek, s azt gondolhattuk, a politikai gyilkosság legfeljebb Latin-Amerika vagy a Közel-Kelet problémája, s térségünkből a mečiarizmussal együtt eltűnt ez a megtorlási forma. (Packa ezt igyekezett is leszögezni a gyilkosság után adott nyilatkozatában. Maga az állítás kétségkívül igaz, azonban ebben az ő személyes érdeme – vagy a rendőrségé – csekély, mivel a gyilkosságot – sok más bűncselekménytípussal szemben – prevencióval nem lehet megelőzni.) Az illúziók július 9-én vesztek el, amikor családi háza előtt – másodszorra – agyonlőtték Basternák László volt ógyallai polgármestert és főellenőrt, az MKP járási elnökét. Az ő gyilkosát a rendőrség példás gyorsasággal kerítette kézre –még jó, hiszen rendelkezésükre állt a biztonsági kamera felvétele, és a feltételezett tettes sebesült volt –, az ügy hátteréről és a megbízó(k)ról azonban egyelőre vajmi keveset tud a méltán kíváncsi nyilvánosság.

A gyilkosságok áldozatainak hozzátartozói megérdemlik, hogy az elkövetőket megtalálják és megbüntessék. A hazai társadalmat több, lezáratlan gyilkossági ügy traumatizálja. Róbert Remiáš gyilkosait már nem is keresik; a Ján Ducký meggyilkolásával vádolt férfi felett ukrán bíróság ítélkezik, ami nem sok jót jelenthet; a Pápay-klán gyilkosai és a megrendelők a mai napig szabadlábon vannak; és – jóllehet ebben a társaságban furcsán mutat – azt sem tudjuk, kik vették el Daniel Tupý fiatal életét.

A híreket böngészve úgy tűnik, egyébként is szaporodóban vannak a fegyverrel elkövetett élet- és vagyonellenes bűncselekmények, melyek tartósan negatívan befolyásolhatják a lakosság biztonságérzetét, éppen ezért Jaroslav Spišiak rendőrségének nagyon gyorsan eredményeket kellene produkálnia, hogy helyreállítsa azt. A bűnösök pedig elnyerjék büntetésüket.

(Most szegény Valko doktorról kellene írni, de róla objektív okokból holnap fogunk.) Vasárnap volt. Ez eddig akár még Máté Péter is lehetne, de nem az. Az összes vasárnap délutáni politikai vitaműsort szólóban végighaknizni akaró Mikuláš Dzurinda  nem állhatott mélázva a tükör előtt, hogy melyik nyakkendőjét vegye fele, ugyanis a 11.55-kor kezdődő első élő performansza előtt 55 perccel a legádázabb ellensége, Robert Fico sajtótájékoztatót tartott. Ebben három hangfelvételt mutatott be - úgy látszik, valaki megint manipulált a lehallgatórendszerrel az SIS-nél, ez már csak ilyen népszokás e hazában -, melyen Dzurinda furcsa dolgokat mond.

Nincs módunk a felvételek igazságtartalmát vizsgálni, bár Dzurindáról simán hihető a Fico által előadott sztori, ő viszont nem az az ember, akinek csak úgy hinni szoktunk. S bár Ficót sem szeretjük, el kell ismerni, hogy ez zseniálisan csúnya húzás volt a részéről.

Vajon miről tárgyalt Bugár Bélával, a Most-Híd elnökével és a parlament alelnökével Vladimír Mečiar, a parlamenten kívüli Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke? – bizonyosan sokan teszik fel ezt a kérdést.

Még ha elhisszük is Bugárnak, hogy Mečiar személyes ügyben kereste fel, furdalhatja az oldalunkat a kíváncsiság: a titkosszolgálatot saját céljaira felhasználó, bűnözőknek amnesztiát adó, a kisebbségi oktatási rendszert az SNS kénye-kedvének kiszolgáltató véresszájú magyarfaló veterán politikusnak, a nyugdíjas asszonyok egykori bálványának milyen személyes dolga lehet a korrekt, együttműködő politikus szerepében tetszelegni szerető Lebo Bélával. Nem mintha Mečiarral találkozni bűn lenne. Mindenki azt gondolhat róla, amit akar, ám ettől ő még ugyanolyan állampolgár, mint bármelyikünk, s bár sok dolog miatt elítéljük őt, elítélve mégsem volt. Pedig lehet, hogy ráférne.

Ami ebben az egész találkozásügyben a legzavaróbb, az a megszervezettsége, teatralitása. Mečiar éppen akkor ment a parlamentbe, amikor az egy négyzetméterre eső tudósítók száma vetekedett a biztonságiakéval. Átcsörtetett az újságírók gyűrűjén, talán még pironkodott is, hogy az intézménybe, melybe szinte az elmúlt húsz évben szabad bejárása volt, most ugyanolyan látogatói kártyával kellett bemennie, mint egy bátorkeszi vagy nagymácsédi iskolás vagy nyugdíjas látogatócsoport tagjának, majd elnyelte őt a lift. Ha Bugár szeretett volna valamit Mečiartól, elautózhatott volna az Elektra villához, ha éppen nem kapják el azt a pillanatot, amikor behajt a távműködtetésű kapun, sosem derül ki a találkozó ténye. Ha pedig Mečiar kereste Bugárt – a hivatalos verzió szerint –, Somorja legelőkelőbb szállodájának különtermében is megihattak volna egy kávét, s csak az őket kiszolgáló pincér tudta volna. Bármi volt is a találkozó tárgya, annál sokkal fontosabb volt, hogy beszéljenek róla, hogy benne legyen az esti híradókban, a másnapi lapokban. Tán’ ennyire hiányzik a parlamenti csaták agg hadfijának a kamerák pontfénye és a fényképezőgépek kattogása, vagy ez csak mesterségesen keltett zaj a kommunikációs térben, gumicsont a sajtónak és a népnek?

Nos, Forbes magazint hosszas utánajárás után sikerült szereznünk,  egy helyen az édesanyám korabeli újságárus néni visszakérdezett, hogy az valami szexlap? Hiába no, még új a piacon. Nekem a Király püspök utca kereszteződésében, a Cool bár melletti újságosnál sikerült szereznem egyet. Kicsengetem a három ojrót, cserébe a néni egy olyan újságot ad, amelynek homokszín a címlapja, és egy világos öltönyt viselő, általam ismeretlen, ősz fószer mosolyog rajta. Biztosan valami pénzember. A lapot még a bódé tövében gyorsan átfutom, van benne jó sok hirdetés, úgy látszik, a márkanév működött az egyébként szkeptikus hirdetők körében, pedig a hirdetési tarifák elég magasak a forbes.sk szerint, aztán pedig ügetek haza a zsákmánnyal.

A lap 108 oldalas, a Pravda egykori főszerkesztője, Juraj Porubský jegyzi. Kívüle még Juraj Kantorík van feltüntetve az impresszumban, szerkesztőként. A szerkesztőséget még hárman alkotják: Marta Ďurianová, Martina Jurinivá és Peter Matijek.  A két hölgy a The Slovak Spectatortól érkezett, Matijek pedig a Pravdától. A lapban van cikke Marián Szűcsnek és Juraj Felleginek is, mindketten a Pravdánál dolgoztak. Kantoríkot nem tudom, kicsoda.

Juraj Porubský nem túl izgalmas, A takarékoskodás művészete című vezércikke nyitja, a második hasábon átmegy a magazinoknál szokásos lapajánlóba. Steve Forbesé a következő kommentár az energiaválságról, majd egy Orange hirdetés következik.
A 8. lapon egy használati útmutató áll arról, hogyan olvassuk a magazint.
A komáromi gimiből a Szlovák Nemzeti Bankba került, jelenleg a miniszterelnök és a pénzügyminiszter tanácsadójaként dolgozó Ódor Lajos ajánl három tablettát.
A következő kommentár az amerikai Forbes magazin kiadójáé, Rick Karlgaardé, aki az amerikai optimizmusról értekezik.
Egy órahirdetés után pár rövidhír, köztük a magyar iszapkatasztrófa, majd Bazin város gazdálkodásáról jön egy háromoldalas cikk.
Peter Matijek a készülő tévé- és rádióreformot elemzi.
A Penta Dexia üzlete, a befolyásos nőkről, és a Societe Generalé-t megszívató fazonról közölt cikkek után a gazdaságban hozzám hasonlóan járatlanok megtudhatják, ki az ősz fazon a címlapon: Gabriel Eichler. Annyit még én is tudok, hogy annak idején ő vezette a HZDS által kifosztott VSŽ eladását a US Steelnek. Az interjú a képekkel együtt kilenc oldal.
A Cégek rovatban a Reticről, a Grouponról, az Asseco Groupról, és a General Motorsról olvashatunk.
A novemberi téma a válság utáni élet, 10 oldalon, a főszerk jegyzi. A hónap témáját a Pénz és befektetés rovat követi.Itt van két befektetési kommentár is, William Baldwin és Juraj Rusňák tollából.
Az Extra rovatban gazdag amerikaiakról olvashatunk, valamit Bernard Madoff egyik üzlettársáról. A divatmágnás Ralph Lauren az órákról beszél, majd egy divatösszeállításból megtudhatjuk, hogy a hazai divattervezőknek bizony nem megy olyan jól. A lapot a Business Class nevű rovat zárja, ahol útleírás, kultúra és autóteszt is van - gondoltam elsőre, de aztán láttam, hogy az autóteszt, az PR-cikk. (A lapban 5 oldalnyi PR-cikk is helyet kapott.) A 106. oldalon híres emberek nőkről szóló mondásaival zárul a kiadvány, ez olyan, mint ha a fb Phrases alkalmazása elszabadul volna, nem igazán értem, de biztosan a koncepció része.

Nyilván nem tartozom a célcsoportba, így első ránézésre érdekesnek tűnik. 12 ezer példányban adják ki, hát nem tudom, van-e kis hazánkban 12 ezer fontos gazdasági muki, aki ilyet olvas. Kíváncsi leszek, gyökeret tud-e verni a hazai lappiacon. Az erős anyacég egy ideig biztosan eltartja, mint Toldi a rudat, egy idő után pedig önellátásra kellene berendezkednie. És Szlovákiában a nyomtatott sajtóra nem a legjobb idők járnak.

Ma új lappal gazdagodik a hazai sajtópiac. Elméletileg ma kellene megjelenni a Forbes magazin szlovák változatának. A véleményformáló gazdasági havilap nálunk 3 euróba fog kerülni.

A Forbesról korábban ezen a blogon.

Hát, kétlem, hogy szép szülővárosomban kapnék belőle a standokon, mert Komáromban semmi sincs, de lehet, hogy meglepődünk. A tervezett példányszám 12 ezer, a lapot Juraj Porubský, a Pravda tulajdonosváltás után kirúgott főszerkesztője fogja vezetni.

A lapot a Business Consulting & Media Kft. adja ki. Ha kezünkbe kerül egy példány, majd írunk róla.