A hírlapíró és a halál

Napok óta figyelem a WikiLeaks-históriát/hisztériát. Külpolitikával csak életem két rövid, nem meghatározó periódusában foglalkoztam, nem akarok sem geopolitikai, sem biztonságpolitikai szakértőként tündökölni, mert az humoros volna. De abban legyünk egészen biztosak, hogy ha az, amit Julian Assange művel, valóban olyan veszélyes lenne, mint amilyennek látszani akar, akkor J. A. már nem élne.

Korábban már értekeztünk az ószlovák kolbászról. Ha már vettél kolbit, a fővárosi karácsonyi vásárban lenyomathatod egy kis ószláv mézborral.

Hát, remélem, ez komoly, mer viccnek nagyon durva. Szeretett szülővárosomnak a rendszerváltás óta először lett szlovák polgármestere, a komáromi választópolgárok szabad akaratából.

Nyilván ez a pillanat egy áthegesztett éjszaka után nem alkalmas arra, hogy mélyenszántó elemzéseket írjunk. Ezért inkább kérdezünk. Csak a Marekra szavazó olvasóim kommenteljenek. Szóval: Bastival és Stubival tele volt a postaládám, Marek két árva szórólapot dobott be a kampány alatt. Az MKP-sok eljöttek, és mindenféléket kérdezgettek a városról. Aki válaszolt, annak adtak egy tollat stb. Én nem voltam itthon, de a szomszédasszony mondta. A hídas koalíció kétszer is eljött, egyszer maga Bastrnák Tibor állt az ajtónkban. Marek egyszer sem jött. Ha nem látom pár óriásplakátját, azt sem tudom, hogy a világon van.

Sokan most az mondják, hogy ez egy rossz álom, és holnap felkelünk, és akkor majd minden fasza lesz, de nem. (Bár azt föl nem foghatom, hogy 4-ig mit tudtak a komáromi szavazatokon számolni, amikor ennél rövidebb idő alatt ennél nagyobb városokban is röhögve megszámlálták a leadott voksokat. Lehet, hogy a le nem adottakat számolták? Volt már itt ilyen.) Ha holnap (ma) fölkelek, elsősorban azt szeretném megérteni, hogy Marek "no kampányával" mivel tudott bárkit is rávenni arra, hogy rá szavazzon?

Az idei önkormányzati választás kampányáról már sokan sokat mondtak. Kiemelném Szótlan Szemtanú kolléga írását a komáromi kampányról, melynek minden szavával egyet lehet érteni.  Egy dologról kevés helyen írtak: a kampány nyelvéről.

Nem akarjuk a Gramma Nyelvi Iroda kenyerét elvenni, és nem állítjuk, hogy e blog valamennyi bejegyzése stilisztikai bravúr lenne. Tisztelet azoknak a szlovák jelölteknek, akik a magyart konyhanyelven, vagy úgy sem beszélik, de törekednek a magyar választó megszólítására is. Ez  esetben azonban keressenek a választási körzetükben egy magyartanárt, és kérjék meg a szöveg átnézésére.

Sajnos, ugyanez a magyar jelöltek számára is megszívlelendő gondolat lehet. Az idei kampányt két településen követtük figyelemmel, természetesen Komáromban, és abban a Pozsony környéki faluban, ahol péntekre virradóra betörték a polgármester ablakát.

A politológusok főként azt emelték ki, durva volt a kampány. Szerintem olykor humoros, na de vissza a nyelvhez. Lehet, hogy a pártos jelölteknél volt valamiféle központi lektorálás, de Basti és Stubi anyagaiban nem volt sok hiba, némelyik szórólap egyenesen hibátlan volt. Ugyancsak viszonylag egyenletes nyelvi színvonalú volt az az újságméretű kampányeszköz, amelyben a komáromi MKP jelöltjeit mutatták be.

Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb hiba a független, gyakran önjelölt képviselők anyagaiban volt. (Az egy másik dolog, hogy f@..ságokat írtak bele, olyasmiket, amiket előzőleg nem csináltak, vagy képviselőként sem tudnák megtenni, de ez nem nyelvi kérdés. A kistelepüléseken ezt szerencsére mindenki tudja.) A magyar anyanyelvűekében is, akik azzal kérkedtek, hogy X éve az adott településen élnek, és magyar alap- és középiskolát látogattak. Esetükben a formatervezés is gyakran gyarló volt, hiába, hiányzott a spin doctorok hada, mely a pártosok mögött ott állt.

A párt vagy a jelölt megnevezése nélkül - mert a nyelv szempontjából ez mellékes - álljon itt pár példa. Ezeket 2014-ben már jó lenne helyesen leírni: az Újfalusi jelölt, képviselő testület, képviselőtestület, önkéntes tűzójtók, lakósok, senior panziót, polgármester-jelölt, egüyttműködés, lakoság, költség vetés, “népszokások meghonosítása”, ekonómus, kandidálok stb.

És a legszebb sajnos, nincs leírva, egy magánbeszélgetés keretében hallottam egy fiatal hölgytől: én is indulok, de nezávyslýként.

A szlovmagyot is lehet szépen beszélni, a kampány sem ok arra, hogy ezt ne tegyük.

Na ez az, amiről bármelyik szlovmagy sajtómunkás csak álmodhat...

Na ki az, aki meg tudja mondani guglizás nélkül, mi történt 2009. április 16-án? Eduardo Rózsa Flores publikálta utolsó posztját, aztán egy bolíviai szállodában a rendőrség különleges erői társaival együtt kivégezték őt. Eduardo utolsó posztja a temerini fiúk ügyéről szólt.

A témát ma esti adásában az RTL Klub Fókusz című műsora is felfedezte. És ami meglepő, egészen korrekt tudósítás hangzott el az esetről, kiemelve, hogy a szerb bíróságok magyarellenes ítéletet hoztak. Egyetlen információ nem hangzott el, hogy Zoran Petrovics drogdíler volt.

Bár ez a hét munkaszervezési szempontból eléggé sűrű volt, a World Press Photora sikerült időt szakítani. (A kiállítás nov. végéig látható a SNP tér 12 alatt.)

Ismerőseim, akik már látták, azt mondták, durva. De nem nekem! - gondoltam, hisz naponta átnézem a hírügynökségek felvételeit, nincs nap, hogy ne lenne köztük egy kifordult belű ember. Az izraeli támadás után a törmelékek alatt halt palesztin kisgyerek romok közül kilátszó feje, és a félfejű amerikai katona tényleg megrázó.

De ettől még gyengébb idegzetű olvasóimnak is tudom ajánlani, vannak gyerekek, pingvinek, sportolók, meg szociális témák azoknak, akik a tömegoszlatósrendőrbakanccsalfejrelépős-köztársaságielnökötbozótvágógalösszevisszakaszabaszálós felvételeket nem preferálják.

Ha jegyet váltunk 5 ojróért - a WPP önmagában megérné ezt -, négy további kiállítást is megnézhetünk:
- Marcos Lópezét, van egy nagyon jó utolsó vacsora értelmezése
- Martin Parr Luxusát, ez nem fogott meg annyira, bár lehetne róla egy jó balos esszét írni, de nekem csak ruhák voltak
- Robo Kočanét, ezek közül némelyik a festménnyel volt határos, nekem nem tetszett
- A nyugtalan médium című tárlat pedig a szlovák fotóművészet legutóbbi 20 évét öleli fel, ez roppant érdekes.

----------

És nem mulasztjuk el leírni azt a beszélgetést, amely a tűzoltó/teremőr bácsi és a jegyárus néni között zajlott.
A tűzoltó/teremőr bácsi az SNS aznapi sajtótájékoztatójáról számolt be a jegyárus néninek.
- ... és képzelje, ahol 10 százaléknyi magyar él, ott a rendőrnek, bírónak, mindenkinek magyarul kellene beszélnie.
- No ne mondja!

Jövőre népszámlálás lesz, ezt mindenki tudja. Az ország lakosságának számba vétele a feldolgozás szempontjából a statisztikai hivatal legigényesebb projektje, így a felkészülést indokolt időben kezdeni.

A hivatal hétfőn közleményt adott ki arról, hogy a kisebbségek számára előnyös módon változnak a népszámlálási ívek. Míg 2001-ben hat nemzetiséghez tartozónak vallhatták magukat a lakosok, aki pedig az előre nyomtatott lehetőségeken túl kívánta meghatározni önmagát, az ezt az „egyéb” rubrikában vallhatta be. A nemzetiségek száma a jövő évi számlálóíven 14-re bővül, csökkentve ezzel a „kicsik” diszkomformitásérzetét; ugyanígy növekszik a választható anyanyelv száma, hatról tizenegyre. Valószínű, hogy a szlovákiai magyar kisebbség képviselőit leginkább e két adat foglalkoztatja, megtudhatjuk, mennyi az annyi, csökkentünk-e újfent 50 ezerrel, mint legutóbb, vagy legalább a stagnálásra futotta? Masszív növekedésre senki sem gondolhat komolyan.
Jövőre lesz egy újdonság is a népszámlálási íveken. A megkérdezettek arra is válaszolhatnak, milyen nyelvet használnak a leggyakrabban otthon, és milyent nyilvános helyen. A közelmúltban lelkes civil fiatalok jóvoltából elkészült a szlovákiai magyarság eddigi legátfogóbb kétnyelvűség-vizsgálata, melynek eredményei lesújtóak. Ha a felmérés korábban készül el, Ficóék az államnyelv abszolút primátusát hirdető, a legrosszabb gyarmatosítók kulturális imperializmusára hajazó nyelvtörvénnyel járó nemzetközi blamázst megspórolhatták volna maguknak, ha időben megtudják, a szlovákiai magyarok ott és akkor sem használják anyanyelvüket, ahol erre lehetőségük, mi több, joguk van.
Nem beszélnek magyarul a hivatalokban, nem kérnek magyar nyelvű nyomtatványokat, igaz, ezt a tendenciát az önkormányzatok sunyi alibizmusa is erősíti, hisz minek a magyar nyomtatvány, szlovákul úgyis mindenki tud.
Félő, hogy ha a népszámlálási íven szereplő „nyilvános hely” fogalma nem lesz nagyon pontosan meghatározva a módszertani útmutatóban, akkor borítékolható az eredmény. Az jön ki, hogy míg a kisebbségek képviselői otthon az anyanyelvet, nyilvános helyen az államnyelvet használják, így a kisebbségi nyelvek jelenlegi, alárendelt státusukból tovább degradálódnak: konyhanyelvvé.
Pedig ha egy kisebbséget buzdítani kell arra, hogy használja a nyelvét, akkor azt már megette a fene.