A hírlapíró és a halál

Valamikor nagyon régen, még 2009-ben írtam, nem mindegy, hogy akit megvernek, az cipőfelsőrész-készítő-e, vagy az adóhivatal magas beosztású képviselője. A hírekben viszont ez az információ gyakran elsikkad. Még jó, hogy a Nový čas lehozta, hogy a Szelényben lábon lőtt férfi amúgy járási ügyész, mert különben a rendőrség képes lett volna úgy kiadni a hírt, hogy 55 éves Gabriel G.-t lőtték bokán, nem említve azt azt apróságot, hogy az érintett egyébként Gabriel Geško. (Mindenki tudja, miről van szó, remélem, de aki nem, az  gyorsan olvasson utána.) 

Hol marad a magyar felirat? Ja, ez most nem egy olyan poszt.

Ha élne, ma lenne 76 éves Vlagyimir Viszockij. De már 34 éve nincs köztünk. Persze, Viszockij nekünk elsősorban Hobót jelenti. Valahogy egyetemi éveim idején jelent meg Hobo első Viszockij-anyaga, az Adjatok a kutyáknak húst, amit a JATE-klubban is bemutatott. Ehhez képest, amikor először nyílt alkalmam az igazi Viszockijt hallgatni, részben kicsit csalódás volt, és nem csak azért, mert nem értettem maradéktalanul. De azóta, is, alkalmanként, ha olyan hangulatom van meghallgatok egyet-egyet. Ebből sokat egyszerre nem is lehet.

Egy ideje leszoktam már arról, hogy a Socialmedia Today, és a hasonló, egyébként nem rossz oldalak blogírási tippjeit olvassam. Az, hogy az ember blogol már egy darab ideje, nem jelenti azt, hogy mindent tud erről a műfajról. Épp úgy, mint az élet egyéb területein, itt is képezni kell magunkat, ha nem akarjuk, hogy az olvasó azt mondja: ez a faszi csak ugyanazt tudja. De a tököm tele van az olyan típusú tanácsokkal, hogy ne írj hosszút, mert az emberek nem fogják elolvasni. Ez ugyanis egyszerűen nem igaz. Ha érdekes a poszt, elolvassák. Aki pedig rövidet akar olvasni, menjen a Twitterre, ami nagyszerű platform ahhoz, hogy reggelente 3 perc görgetéssel képbe kerülj a „dolgokkal” kapcsolatban, és még a 140 karaktert sem muszáj végigolvasni.

A legutóbb közreadtak egy jótanácssort: 11 esszenciális összetevő, amelyekre minden blogposztnak szüksége van. Természetesen infografika formájában, mert ha pontokba szedték volna, biztosan senki nem olvassa el.

Beiratkozási időszak van, olyan ez, mint a vadászidény, az iskolák minden hatévesre „lőnek“.
Az egyik fővárosi tanintézmény például jégkorong tagozatos osztállyal tenné attraktívabbá a kínálatát. Nagyon helyes, ha az iskolák a minőségben próbálnak vetélkedni, abból biztosan a gyerek kerül ki győztesen. Ám az, hogy a sportot vagy a nyelvoktatást preferáló alapiskolába írassuk-e gyermekünket, csak a nagyobb városokban élők dilemmája, a kisebb településeken, ahol jellemzően két iskola van, mindez csupán arra korlátozódik: magyarba vagy szlovákba?

A jövőben konzultálni kell a megyei hivatallal a megyei fenntartású szervezetek és intézmények vezetőinek, mielőtt nyilatkoznának a sajtónak. És ez nem valamilyen közép-amerikai diktatúrában hír, hanem Trencsén megyében. Igen, itt nálunk.

Nem valami hírlapi kacsáról van szó, a hírt a SITA hírügynökségnek maga Jaroslav Baška, frissen megválasztott megyefőnök, smeres parlamenti képviselő, volt védelmi miniszter, korábban védelmi államtitkár (szal egy igazi pártkáder) is megerősítette. Ez azt jelenti, hogy a megyei fenntartású kórházak, nyugdíjas otthonok, középiskolák igazgatói nem nyilatkozhatnak előzetes „egyeztetés” nélkül a jövőben. A megyei hivatal dolgozói sem.

Utoljára 199x-ben, egy szalagavatói műsoron jártam a Matica-házban, ezt követően csak akkor jutottam az intézmény közelébe, amikor a Cirill és Metód-szoborcsoport leemeléséről tudósítottam. (Itt és itt) Ekkor képek is készültek, de azok a lapban jelentek meg. Ja nem, még egy Teátrum-előadáson is voltam. Hát, ilyen előzmények után jutottam el újra a nevezett intézménybe pénteken.

A feleségem meglepetésként vett két jegyet még tavaly, december elején. A néni már akkor is a második hasábba írta fel egy A4 lapon a sorszámot. Hadházi László és Buti lépett fel. Hadházira budapesti, „szabbatikus” félévem alatt sajnos, sose tudtunk jegyet venni, mert általában el volt adva, vagy amikor meg volt, az meg nekünk nem felet meg. Így végre Bödőcs (+Tóth Edu), Kis Ádám (+Szőllősy Csák Gergely)  és Aranyosi Péter-Beliczai Balázs-Szupkay Viktor (ezt a „szentélyben” láttam)  után végre sikerült eljutnom Hadházira is. Mit mondjak, leírhatatlan volt. És a Hadházi-Bruti duóban nem volt olyan markáns a minőségbeli ugrás, mint a Bödőcs-Tóth Edu vagy a Kiss Á.- Szőllősy Csák tandemek esetében.
Králik Robi az esemény előtt elbeszélgetett a két humoristával. Nézzétek meg!

"Görény a helyzet lehet hogy ez már a vég/emléked nem marad elnyel a nagy szakadék"

Valószínűleg kevesen vették észre a Vladimír Mečiar nélküli Mečiar-párt hétvégi kimúlását. Hisz csupán egy, a bejutási küszöbtől rendre egyre távolabb mért, jelentéktelen parlamenten kívüli párt szűnt meg, Szlovákiában egyébként is 150 körül van a bejegyzett pártok és politikai mozgalmak száma, egy ide vagy oda…

Pedig a tulajdonképpen 2006 óta csak vegetáló Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (utóbb aztán Néppárt) nem volt mindig egy szalmabáb, 1998-ig gyakran szó szerint élet és halál ura volt.