A hírlapíró és a halál

Jaj nekünk, szombaton munkakongresszust tart a Smer, amelyen egyebek mellett – hogy a klasszikussal szóljak – az „ócsított” buszokról is döntés születhet.

Aki a nappaliját egy átalakított AK-47-essel, vagy 58-as gépkarabéllyal szeretné dekorálni, még július 1-jéig rendelje meg a díszeket egy webshopból, utána ugyanis drákóian megszigorodnak a beszerzés feltételei.
A parlament csütörtökön, gyorsított eljárásban fogadta el a fegyvertörvény módosítását. A módosítás nyomán nyilvántartásba kerülnek az átalakított fegyverek, nyilvántartási igazolványt kapnak, mint az éles lőfegyverek, internetes kereskedelmüket pedig betiltják.

A parlamenti választásokig alig tíz hónap van hátra, így az elkövetkező időszakban nem szabad meglepődnünk semmin, az ingoványos szlovákiai közélet számos meglepetést produkálhat jövő márciusig.

Marián Kotleba, a szélsőséges Mi Szlovákiánk Néppárt önkormányzati munkában lassan erodálódó feje is megkezdte a felkészülést. Azt már most valószínűsíthetjük, neki nem fog sikerülni az, ami Magyarországon a részben hasonló nézeteket valló Jobbiknak.

Nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani – mondja Rejtő Jenő szerethető csavargója, Fülig Jimmy, miután a Honolulu Star luxusgőzös fedélzetén egy irtóztató balkezes pofonnal leteríti a maláj erőművészt, aki az ütést jobbról várta. Hogy az ellenzéket saját, hathatós közreműködésével május 19-én felpofozza a Smer, forgalmi rendőr nélkül is, csaknem biztos.

A szlovák Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes az elektronikus kommunikációról szóló jogszabály. Elfogadása idején a telekommunikációs cégek is tiltakoztak ellene.
Ők az emberi jogokat nem annyira féltették, az bökte a csőrüket, hogy a törvény betartása tetemes többletköltséget ró rájuk. Arra kötelezte ugyanis a telekommunikációs cégeket, hogy az elektronikus kommunikáció adatait fél évig tárolják. A beszélgetéseket, SMS-eket, e-maileket (állítólag) nem rögzítették, viszont feljegyezték a kommunikációhoz alkalmazott berendezések egyedi azonosítóit, a hívás időtartamát stb.

2040-re a jelenlegi nyugdíjkorhatár környékén leszek. De legalább megérhetem az R2 gyorsforgalmi út építési munkálatainak kezdetét.
Amikor elolvastam a Nemzeti Autópálya-társaság sajtóközleményét arról, hogy 2040-ben kezdenék meg az R2 déli szakaszainak megépítését/összekötését, sajtóhibára gyanakodtam. Aztán az is eszembe jutott, hogy esetleg a közleményt egy gyakornok fogalmazta, aki az előző esti partiban a kelleténél jobban szétcsapta magát. Ezer és egy oka lehet annak, hogy egy állami szerv miért közöl marhaságokat. Ennél csak az kellemetlenebb, amikor kiderül, hogy ezek komolyan gondolják.

Hosszú folyamat vette kezdetét az Európai Parlamentben a múlt héten, az őshonos kisebbségekről tartott, az Európai Néppárt által kezdeményezett meghallgatással.
Az eseményen felszólaló politikusok és szakemberek azt jelölték ki elérendő célként, hogy a kisebbségi jogok közös, európai uniós szabályozás alá essenek. Jelenleg ugyanis azt, hogy az egyes kisebbségeknek milyen jogi, és ebből fakadóan egyéb lehetőségei legyenek, az egyes államok nemzeti jogrendje szabályozza. (A mondat ebben a formájában nem teljesen igaz, mivel vannak általános nemzetközi jogi normák a kisebbségekről, de ezek taglalásától most, részben terjedelmi okokból, eltekintünk.) Az elsősorban gazdasági okokból létrejött unió ugyanis bizonyos területeket általános érvénnyel szabályozott tagjai számára, míg másokat azok „saját kezelésében” hagyott. S most gonosz módon akár azt is gondolhatnánk, a számára fontos dolgokat szabályozta, a lényegtelen területeken pedig a lovak közé dobta a gyeplőt. A valószerűbb magyarázat azonban az, hogy vannak olyan területek, ahol egész egyszerűen felesleges lett volna az egységes szabályozás.

A szerző eredetileg az őshonos kisebbségekről tartott európai parlamenti meghallgatásról akart írni, de az oldal zárása idején itt még javában „meghallgatóznak”. Így a nem őshonos magyar kisebbségekről fogunk írni. Mert mi, magyarok, mindenütt ott vagyunk a világban.

Brüsszeli szállodánk halljában reggelizünk. Az egyik pincér megkérdezi a szobaszámunkat. Mivel a franciát nem beszéljük, angolul válaszolunk. Kisvártatva érkezik csoportunk egyik tagja, ragyogó arccal mondja, hogy a büfépultnál a lány beszél magyarul. Nyilván Brüsszelben egy magyar pultoslány nem annyira meglepő számomra, mint amennyire egy szegedi egyházi fiúiskolának a diákjai lepődtek meg kurta tanári pályám idején, egy tátrai síkiránduláson, amikor a pultoslány, akinek másodlagos nemi jellegéről a rendelést megelőzően fennhangon, az irodalmi nyelv határait feszegetve elismerően nyilatkoztak, magyarul szólt vissza. A kamaszröhögés nyomban elhalt, és a nagylegények mindjárt kisebbek lettek...