A hírlapíró és a halál

Este lementünk egy sörre az egyik
közeli krimóba. Kellemes idő volt, így a teraszra ültünk ki. A sarokasztalnál
kisebb, de annál zajosabb társaság szórakozott. Egyszer az egyiknek megcsörrent
a tellája. Azonnal csendre intette a kompániát, majd szenvedő arccal azt mondta
a telefonba: Sajnos, még a hivatalban vagyok, drágám!

Vannak napok, amikor nem történik
az átlagosnál nagyobb merénylet Irakban vagy Afganisztánban, a rozsnyói szlovák
iskolások sem szopatják le egymást mobiltelefonok kamerái előtt, és Robert Fico
is valamiért csendben van. Ezek azok a napok, amikor valami balesettel kezdődik
a híradó. A mérsékelten érdekes napok. Mint például ez a mai. Ilyenkor a
másnapi lapok vagy exkluzív infóra gyúrnak, ha tudnak, vagy átlagosak lesznek.

A minap azt jövendöltük, hogy a Magyar Koalíció Pártjának ellenzéki karanténja nem fog soká tartani. Nos,
egyelőre tart. A kereszténydemokraták és Dzurindáék holnap nélkülük ülnek össze. A
párt központi titkára azt mondta az őt kérdező újságíróknak, ne csodálkozzanak
ezen, hisz ők mondták. A kérdés, hogy együtt kell-e húzni a nyolcéves közös múlt
miatt? A szlovák politikai színtér jelen pillanatban, mikor a koalíción és az
ellenzéken belül egyaránt feszültség van, annyira kiszámíthatatlan… Ebben a
helyzetben az a leglogikusabb, hogy mindenki helyezkedik, ahogy tud, aztán majd
látja, hogy ez mire elég az adott politikai konstellációban. Persze, nagyon
könnyen megtörténhet, hogy „ezek” maradnak a következő ciklusban is.

Talán eddig sikerült kitérnünk a
jól vagy rosszul vagy bárhogy felfogott lokálpatriotizmus elől, de ez most egy
olyan poszt lesz. Rengeteg pénz kell ahhoz, hogy jó műsorokat ingyen tegyenek
elérhetővé. Örvendetes látni, hogy Komárom az utóbbi időben fejlődik. (Bár
szomorú, mikor az ember bemegy egy gyorsétterembe, ahol csak szlovákul vannak
kiírva a termékek nevei, és amikor a személyzetnél rákérdez ennek okára, akkor
azt a választ kapja, hogy „Mi így is megércsük magát is, meg egymást is”.) A Komáromi Napok rendezvényei is évről évre egyre jobbak.

Idén is, mint jó pár éve mindig,
sajnos, csak a végét sikerült elkapnom, az utolsó három napot. Pénteken Quimby,
szombaton Öregvár, a másik kardozók, köztük Györgyi, Besh o Drom, Korpás Éva,
néptáncgála, Kistehén, Máté Péter emlékkoncert, táncház. Hobo zseniális
Viszockij-estjéről lemaradtam. (Van két albumnyi Viszockijom oroszul. Úgy nem
annyira ütős, mert nagyon szövegcentrikus, orosztudásom pedig jócskán megkopott.)
Vasárnap Sub Bass Monster. Nem akarunk Bastrnák mellett kampányolni, az nem
célja ennek a blognak, de vajon akkor is jutna-e ennyi pénz magyar programokra,
ha Komáromnak szlovák polgármestere lenne?

Ki szeretnék térni legalább
egy-két mondat erejéig a Kistehén tánczenekar koncertjére. Ha jól emlékszem,
2005-ben jöttek fel, a netre felpakolt Szájbergyerekkel. Jó volt a koncertjük.
Láthatóan jól érezték magukat a színpadon. Szövegeik pedig arról árulkodtak,
hogy ezek a faszik vagy nagyon hülyék, vagy nagyon hülyére vesznek mindenkit.
És milyen jól csinálják. Antiintellektuális, bugyuta dalszövegeiken
hatalmasakat derültem. Nem úgy néztek ki, mint akik a pénzért csinálják. A
közönség soraiban pedig éppúgy voltak nyugdíjasok, mint kisgyerekek. (Valszeg
rájuk vigyáztak a nyugdíjasok…)

A magyar komáromi sörsátor talán
túl messzire rakták. Aki kocsival ment, nem ihatott, aki gyalog, lejárta a
lábát. De ez legyen a legnagyobb baj. Ide valami optimista befejezés
kívánkozna, neked virágoznod kell, ó, város, vagy valami ilyesmi.

Gondolom, egy hete mindenki
feszült izgalommal várta a reggeli lapokat, hogy megtudja: volt-e Smer-MKP találkozó, vagy nem. A Magyar Koalíció Pártjának vezérkara ezúttal mindent
megtett, hogy konkrétum ne kerülhessen be az esti hírekbe, azonban a lapzártákat
minden igyekezetük ellenére sem sikerült lekésni. Aki még táplált valamiféle
illúziókat a magyar párttal kapcsolatban, könnyen úgy járhatott, mint Lucien de
Rubempré. Lucien de Rubempré egy Balzac-regény főhőse. Az Elveszett illúzióké.

Az MKP vélt vagy valós
pártérdekre hivatkozva úgy döntött, hallgatással védekezik. Egészen pontosan: a
jövőben nem fogják kommentálni a találkozó tényét. Tehát hivatalosan sosem
fogjuk megtudni, ki hazudott. A nyilatkozat legalább annyira irritáló volt,
mint a körítése. Hadd döntsék már el a választók, hogy mi az, ami érdekli őket.
A párt ugyanis ezzel a lépéssel azt üzente nekik: ne ártsátok magatokat a mi
dolgunkba, ezt lejátsszuk mi, magunk között. Ebben az esetben viszont be lehet
lépni egy zártkörű golfklubba, ott is jól ellehetnek egymással, és nem kell a
félmillió ember érdekeit képviselők pózában tetszelegni. Mi több, beléphetnek
mindjárt kettőbe is, hogy ne legyen feszültség.

Azonban úgy tűnik, az MKP lisszaboni
karanténja nem fog soká tartani. A már megfogyatkozott, önmagával mit kezdeni
nem tudó Kereszténydemokrata Mozgalommal, és Mikuláš Dzurinda minden igyekezete
ellenére a fővárosban eresztékeiben recsegő, még a faragódás folyamatában levő Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióval csakhamar újra együttműködhet a
(faragódás előtt álló?) MKP. A kormányoldal kétharmada ugyanis ragyogó
lehetőséget teremtett az ellenzéki együttműködésre, sőt, még a nemzeti érzelmek
hiányával rosszindulattal sem vádolható Matica slovenskát is sikerült beterelni
abba az akolba, ahol a magyarok vannak, noha másoknak ezt több mint egy
évszázad alatt sem sikerült elérni. Az ok: a Nemzeti Emlékezet Intézetének
felszámolása. Vladimír Mečiar ugyanis raporta hívatta Ivan Petranskýt, a
hivatal vezetőjét a HZDS székházába. Petranský azonban nemigen akart elmenni a
tanácskozásra, melynek témája munkahelyének megszüntetése volt. Így külön-külön
mondták el érveiket pro és kontra. Ami egy standard európai demokráciában
minimum furcsállható lenne: a fiatal igazgató mögül az őt nevező Szlovák
Nemzeti Párt is kihátrált. Mint azt a párt egyik parlamenti képviselőjének
nyilatkozatából megtudtuk, az SNS nem azért paktált le a HZDS-szel
intézetbezárásilag, mert elnökük, Ján Slota múltja a hivatal aktáinak
köszönhetően egyre feketébbnek tetszik. Ez azonban olyan gyermeteg magyarázat,
hogy még a való élettel csak minimális kapcsolatban álló, az átlagosnál több
animal pornót fogyasztó, fehér tornacipős Linux-rendszergazdák sem hiszik el.

Kisebbségi lapként nem mehetünk
el szó nélkül a pilisszentkereszti események mellett sem. A helyi önkormányzat minden
előzetes ígérgetés ellenére kiebrudalta a Szlovák Házból a helyi szlovák
szervezeteket. Kivételesen igazat kell adnunk Robert Fico kormányfőnek: ha bármelyik
szlovákiai szlovák önkormányzat tette volna ugyanezt egy magyar szervezettel,
kitört volna a harmadik világháború, tegyük hozzá, jogosan. Igen, az
önkormányzat egy önkormányzati tulajdonú épületből egy képviselő-testületi
döntés nyomán azt költöztethet ki, akit akar. De miért kell egy kisebbséget
cseszegetni? Lehet, hogy a döntés jogszerű, de végezzünk el egy
gondolatkísérletet, megváltoztatva a megváltoztatandókat. Kotorjuk elő a
szerdai Új Szót, és ha életünk párja még nem pucolt krumplit rá, akkor a
második oldalon olvassuk el a Pilisszentkereszt: rosszabb, mint volt című
cikket úgy, hogy a magyar helyett szlovákot, a szlovák helyett pedig magyart
olvasunk a megfelelő helyeken. Ugye, milyen bicskanyitogató? Ez biztos nem
használ a jószomszédi viszonynak.

Szerencsére uniós csatlakozásunk
negyedik évfordulóján, egy olyan héten, mikor hiperaktív miniszterelnökünk
főtisztekkel és közkatonákkal, betyárokkal (most nem a többi kormánytagra
gondoltunk, hanem a hagyományőrzőkre, akik a kormányfői vizit kedvéért
fokosba-bajuszba öltöztek), Privigye-környékiekkel és nyitrai japánokkal
bratyizott, s közben szakmányban állította az egyértelműen fallikus
szimbólumként tételeződő májusfákat, önnön, talán nem csak politikusi
potenciáját fitogtatva ezzel, hasonlóvá válva a szibériai asszonyoknak a
választási kampány során termékenységet ígérő Vlagyimir Putyinhoz, akadtak
olyanok is, akik azt keresték, ami összeköti a Duna két partján élőket. Talán a
veterán járművek iránti vonzalom vitt Párkányba néhány esztergomi fiatalt, akik
két lakótelepi pincéből két Babetát loptak el. A gútai csodagépeket, aztán –
kihasználva a schengeni határnyitást, az újjáépített Mária-Valéria hidat,
szóval az uniós integráció minden, apáik számára még elképzelhetetlen csodáját
– áttolták a vén Dunán, melybe a gyermek Hajtman Béla még csak köpködni tudott
a hídcsonkról, s az érseki városban próbálták továbbpasszolni. Így valósítva
meg a napjainkban oly divatos határokon átnyúló együttműködést.

Pénteken a szokásos késő
délutáni/kora esti csúcsidőben robogtam Pozsonyból Komárom felé. Alistál és
Nagymegyer között, a kanálisnál, régi jó szokásuk szerint állítgattak a
rendőrök. Na, gondoltam, szolidáris leszek, és a szembejövő autósokra buzgón
villogtam. Ők hálásan visszavillogtak, integettek. A tejgyárnál – fuj, milyen
undorító szó – járhattunk, amikor szembe jött egy kék autó, rá is villogtam. Amikor
látótávolságba ért, már láttam, hogy gond van. A sofőrnek ugyanis váll-lapjai
voltak, ami standard ruházati elemnek egyáltalán nem nevezhető. A bemérőkocsit
villogtam le.

Ma ünnep van, gondolom, sok
motoros kihasználja a szabadnap és a szép idő együttállását. Csak aztán ésszel!
Tavaly írtunk a baromarcú motorosról, aki 300-zal ment, összeütközött egy
szemben szabályosan közlekedő motorossal, és megölte azt.

A héten hirdették ki az ítéletet.
Négy évet kapott, és még neki áll feljebb. Az ügyvédje egyenesen az ötvenes
évek koncepciós pereit emlegeti. A megengedett sebességet több mint
háromszorosan túllépve O. Zsolt megölt egy ártatlan embert. Mégis mit várt ő is,
meg az ügyvéd is, hogy megcirógatják a buksiját? Szerintem a négy év egy emberéletért szánalmasan kevés. Nem vagyunk a halálbüntetés hívei, de egy ilyen embert
legalább egy jó húsz-huszonöt évre bevarrnék. Mert más az, ha valaki éjszaka,
ködben, esőben, egy faluban, a szabályokat betartva véletlenül elüt egy
kivilágítatlan fejőt hajnalban, és megint más az, amikor valaki tudatosan
veszélyezteti mások életét vagy testi épségét. Ne mondja már, hogy nem
gondolta, hogy 300-nál egy közúton haladva gond lehet.

Részlet az MTI tudósításából:

„A 29 éves vétlen motoros a
helyszínen életét vesztette. A karambol okozója súlyos, életveszélyes
sérüléseket szenvedett. O. Zsolt egészségkárosodása maradandó. Bal karját nem
tudja mozgatni, megsérült a gerince, s bottal jár.” Ez a minimum. De még él. A
29 éves csávó meg nem.

„A szombaton megszületett
elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette. Az elsőrendű vádlott enyhítésért,
a másodrendű pedig felmentésért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős, az eljárás
a megyei bíróságon folytatódik.” Remélem, a megyei testület súlyosbítani fogja
az ítéletet. Megérdemelné.

A Joj televízió információi
szerint a Csorba-tó mellett egy idősebb férfi oszlásnak indult tetemére
akadtak. A tévé, és a Novy cas című bulvárlap értesülései szerint Ján Slota
november 10-én eltűnt apját, Milan Slotát találták meg. Állítólag búcsúlevelet
is hagyott, ami különös, mert elbolyongó öregurak a legritkábban írnak
ilyesmit.

Milan Slota az utóbbi időben elég
sok kellemetlenséget okozott Ján Slotának. A nemzetiek és a Meciar-féle HZDS
által most megszüntetésre ítélt Nemzeti Emlékezet Intézetének aktái szerint
Milan Slota a kommunista állambiztonság ügynöke volt. Önként jelentkezett
ügynöknek, és az ő aktáiból derült ki, hogy Slota autókat tört fel Ausztriában.

Az öregúr akkor tűnt el, amikor
Slota anyja kórházban volt. Slota egy héttel az eltűnés után kérte a rendőrség
segítségét. Ám az alaprendőrök csak egy 76 éves nyugdíjas kerestek, azt, hogy
az illető Slota apja, nagyon kevesen tudták.

A tényt egyelőre nem akarják
megerősíteni a hatóságok, de az is tény, hogy Slota a helyszínre ment.