Akinek az ideje drága, az jobban
teszi, ha az OTP-t – legalábbis annak (szlovákiai) komáromi fiókját – széles ívben
kerüli elfele. Az alábbi történet izzadságszagú, mert nem ment a légkondi, és
nem a blogger, hanem az élet írta.
Egy egyperces dolgot szerettünk
volna elintézni ebben a pénzintézetben, mely mellett repatriálásunk után azért döntöttünk,
mert előtte X évig Magyarországon ott volt számlánk, és a kilencvenes évek
közepén ez a bank volt az egyetlen, mely a dél-magyarországi nagyvárosban
tanuló külföldi diáknak hajlandó volt folyószámlát nyitni extra papírozás
nélkül. Ám azt már az első alkalommal meg kellett tanulnunk, hogy a cégkultúra
az valahogy ottfelejtődött a Duna túloldalán, legalábbis nem sikerült sikerrel
implementálni Szlovákiában. A nénik nem voltak olyan kedvesek, mint amott. Az
e-bankingot is csak ötödszörre sikerült úgy beállítaniuk a valószínűleg az
átlagnál több animal pornót fogyasztó Linux rendszergazdáknak, hogy az működjön,
ebből kétszer az volt a gond, hogy más GRID-kártyát rendeltek az én számlámhoz.
Ilyet még a világ nem baszott, komolyan. De egyelőre nem mentünk el onnan, mert
macera. A tegnapi után azonban meggondolom.
Vagy tíz ember állt előttem,
mikor beléptem az izzadságszagú terembe, ahol garantáltan nem ment a légkondi. Két
nő ült ott a négyből, jobbról a második, és az utolsó ablaknál. De úgy tűnt,
hogy nem történik semmi. Egy-egy ember jó 10-15 percet töltött az ügyintézéssel.
Aztán kiderült, a második néni számítógépével nem stimmelt valami beállítás,
azt oldotta percenként odaugrálva a szélső. (Szexista megjegyzés: mindketten
szőkék voltak.) Előttem 3 típusember állt: menő vállalkozó szőke negyvenes néni;
70 küröli nagyi, aki szerint fejben már kiszámolták volna; átlag családapa,
akik szerint a bankok gecik, és belőlünk élősködnek. Na ezek hárman jó
hangosan, az ügyintézők által is nyilván hallható módon olyan szöveget
lenyomtak az ügyintézők lassúságáról és szellemi képességeiről, hogy az egész
bank szájtátva hallgatta őket. Persze, semmi nem mozdult előre. Fél óra múlva
megjött az első ablaknál dolgozó némber is. A mögöttem álló klasszikus htb
anyuka külsejű néninek olyan fél óra várakozás után eldurrant az agya, és
beszólt nekik, hogy mi lenne, ha nem mind a hárman a számítógépet szerelnék,
hanem az ügyfelekkel foglalkoznának, mert nem halad a sor, mert nem dolgoznak.
Nem vakaródzunk! – felelte az első ügyintéző.
Többek az ingatlanadót szerették
volna befizetni. Egy fószer előrement, és megkérdezte, melyik ablaknál
fizetheti be. Erre a vállalkozó néni és a htb anyuka leüvöltötte őt, hogy ők is
azt akarják, álljon vissza a sorba. Jóvan, nem kell mániázni, csak kérdeztem,
bazmeg! – válaszolta ő. Ezen persze sokan felhorkantak. Legalább tízen voltak,
akik feladták, és kiálltak a sorból, de jöttek helyettük újak. A
szőkemenővállalkozó beszólt nekik, hogy ma még sorra kerül-e. A szélső
ügyintéző minősíthetetlen hangnemben válaszolt neki. Mikor sorra kerültem volna
a negyedik néninél, mondta, hogy neki most be kell valamit csomagolni, várjak
még egy kicsit. Má’ negyvenöt perce várok! – mondtam én. Mire ő: nem tehetek
róla. Akkor ki tehet róla, vazze?
Aztán mikor sorra kerültem, és a
papír aljára írtam a dátumot, a néni segítőkész akart lenni, és azt mondta:
kilencedik hónap 12. Kilencedik? Ötödik, nem? – kérdeztem. Jaj, ne haragudjon,
megőrjítenek az emberek – mondta ő. Na fasza. Legyen má’ olyan kedves, hogy ha
az én számlavezetési illetékeiből tartják el, akkor viseltessen nagyobb
türelemmel az emberek iránt.
Pozsonyban is voltak gondok az
OTP-vel, de ami Komáromban folyik, az borzasztó.
