A hírlapíró és a halál

Nizzában született 1940. április 13-án egy Mauritius szigetére emigrált breton család leszármazottjaként. Első könyvét hétévesen írta a tengerről, amikor elkísérte édesanyját Nigériába, az ott dolgozó orvos apjához. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban tanult, katonai szakszolgálatát Thaiföldön végezte, de onnan hamar kiutasították, mert elítélte a gyermekprostitúciót, így Mexikóba vezényelték. A mexikói indián történelem és mitológia annyira megragadta, hogy e témából írta történészi disszertációját.

Addigra azonban már elismert író volt hazájában: mindössze 23 évesen jelent meg a Jegyzőkönyv (Le procés-verbal) című regénye, egy marginális fiatalember története, amelyért Renaudot-díjjal tüntették ki. 1967-ben jelent meg a Terra Amata című, laza szerkezetű, szabad asszociációktól burjánzó könyve, a bizonytalan jövő előtt álló, de mégis szeretettel, bizakodással teli emberiség "önéletrajza", amelyet számos nyelvre, köztük magyarra is lefordítottak. A francia irodalom egyik megújítójaként tartották számon pályája első szakaszában.

Az 1970-es évektől már higgadtabb, letisztultabb stílusban születtek J.M.G. Le Clézio művei, irodalmi prózájában, esszéiben a gyermekkor, az utazás, a kisebbségek sorsa, a környezetvédelem maradt visszatérő téma. 1980-ban nagy áttörést jelentett a Sivatag (Désert) című regénye, amely az észak-afrikai elveszett kultúrák és Európa kontrasztját mutatja be nem szeretett bevándorlók szemszögéből. Ettől kezdve a nagyközönség is kegyeibe fogadta. 1994-ben őt választották meg a legnagyobb francia nyelvű írónak. Legújabb magyarul megjelent munkája a 2003-ban született Körforgás (Révolutions) című regény. (MTI)

 

Az elektronikus kommunikáció redukálja az ember gondolkodásmódját. Íme egy szép példa, természetesen a bash.hu-ról:

 

11:49 [teltcsajxyBp] sziasztok
12:03 [teltcsajxyBp] vki nem tud nekem mondani 1 jelszo feltörö progit?
12:05 [ManWithNoName28] hej all
12:05 [teltcsajxyBp] és az jo?
12:06 [teltcsajxyBp] mert volt amivel már befürödtem
12:06 [ManWithNoName28] én csak köszöntem... 

Ma hosszú idő után a Szinnyei József Könyvtárban jártam. Legutoljára 2006-ban iratkoztam be, aztán valahogy nem volt
szükségem rá, tekintve, hogy a (nem írók számot, mert elriadnának az
olvasók) születésnapomra ajándékba kapott padló-plafon könyvszekrény
úgy telt be egyórás rakodás után, hogy még három félméteres kupac a
földön van, T.-nál is tárolok 2,5 métert, és a legutóbb HM-tól kapott
könyvek egyelőre a garázsban vannak hadifogságban – mondjuk így, hogy
elég sok könyvem van, egy ideje már megveszem, amire szükségem van, nem
osztozunk.

Ahogy megyek az alap- és középiskolás koromban
sokat látogatott könyvtárépület felé, hát látom, hogy az oldalán hosszú
í-vel, az elején pedig rövid i-vel írták a névadó nagy magyar
bibliográfus és irodalomtörténész – valamint komáromi várvédő, aki
szintén blogger volt, csak korszerűtlenebb formában, lúdtollal kezdte –
nevét. A picsába, hát 14 kötetet írt (és ez csak a Magyar írók élete és
munkái), egy sincs meg itt, hogy a cégtáblafestő kisiparosnak
megmutatták volna, hogy kell írni?! – dohogtam. Ahogy nyúlok az
ajtókilincs felé, hát látom, hogy a Výpožičný čas, az mindkét fiók
esetében fel van tüntetve, ellenben a Kölcsönzési idő egyik esetében
sincs. Hát minek is, elvégre szlovákul mindenki tud, nemde? Ugyancsak
államnyelven tudatják, hogy október 8-án a könyvtár műszaki okok miatt
zárva tart.

Lépjünk be! A jobb kéz felőli paravánon, ahol a
szociban a NOSZF-os plakátkiállítás szokott lenni, a könyvtárak
informatizációját hirdető EU-s projekt plakátja.
Az előtérből
nyíló vécéajtón szlovák felirat hirdeti, hogy a kulcs az olvasójegy
ellenében kérhető. (Ha idetévedne az a pár mo.-i diák, aki mutatóba jár
a Selyére [nem tudom, hogy tényleg van-e ilyen, egy egyetemista
ismerősömtől hallottam], akkor az hugyozzon be.) Miért volt szükség
erre az intézkedésre, bejártak az utcáról hugyozni az emberek?
Bevallom, nekem eszembe nem jutna. Lehet, hogy a kofák a kispiacról? Ha
valaki mondjuk egy szemináriumi dolgozattal vagy szakdolgozattal küzd,
és az egész napját ott tölti, reggel nyolctól este hatig, és a 10 óra
alatt többször kell vécére mennie, akkor az többször kérje a
klozetkulcsot, ami amúgy is egy kellemetlen szituáció. (Bár a
ljubljanai McDonaldsban is csak úgy lehet hugyozni, ha a számla kódját
beütöd a vécéajtón található billentyűzetbe.) Az üvegajtón felirat:
Oddelenie pre dospelých čitateľov. Ennyi. A kölcsönzési határidőre
figyelmeztető felirat már ki van írva magyarul is.

Belépek. Jó
napot kívánok! – mondok. Dobrý deň! Na helyben vagyunk. A néni amúgy
kedves, nincs vele semmi baj, de egy könyvtárban, ahova magyarok is
járnak, miért tartanak két szlovákul beszélő könyvtárosnőt, és magyart
egyet sem? Gyorsan átfutom a magyar könyveket, irodalomtörténetből és
irodalomelméletből siralmas a helyzet: ugyanazok a 80-as évekbeli
könyvek vannak, mint régebben. Pár 90-es. Vadiúj nincs egyáltalán.
Nincs rá keret, vagy mások a preferenciák? Nem tudom. Szerencsére most
nem ilyent keresek. De a szépirodalom se nagyon bővült az elmúlt két
évben, kortárs szinte semmi nincs. A versek terén a legrosszabb a
helyzet, hazai magyar kiadó verseskötete az elmúlt 4-5 évből nincs vagy
alig van. Csupa Madách-keménytáblás verseskötet a rendszerváltás előtti
időből. Mondjuk Csehy Zoltán nincs a polcon, de lehet, hogy
kikölcsönözték, na.

Megtalálom, amit akarok, egy másik könyv
azonban csak fent, a helyben olvasható részlegen érhető el. Ott magyar
a néni, de elémnyom egy ugyanolyan cédulát, amilyet már lent
kitöltöttem. Már töltöttem ki ilyent – mondok. De nálunk még nem! –
mondja ő. Hát, ez kétségkívül így van. És ha mondjuk egy mesekönyvre
lenne szükségem, akkor a gyermekkönyvtárban is ki kellene tölteni? Ja,
könyvtárak informatizációja, mi? Az egyetemi tanulmányaimnak otthont
adó dél-magyarországi nagyvárosban már a 90-es évek második felében is
vonalkódos rendszer volt, és nemcsak az egyetemi könyvtárban, a
városiban – amit talán megyeinek neveztek – is.

Bár a könyveket megtaláltam, fent pedig kijegyzeteltem, amit akartam, mégis olyan „nemjó” érzéssel távoztam.

Petra Kolevská - Vančíková, a közszolgálati Szlovák Televízió hétfőn távozott programigazgatóját mai sajtónyilatkozata szerint kirúgták állásából. A köztévé szóvivője tegnap pársoros sajtóhírben tudatta, hogy Kolevskával közös megegyezéssel szerződést bontott Štefan Nižňanský vezérigazgató.

Ám Kolevská nyilatkozata szerint "semmi esetre sem én kezdeményeztem a szerződésbontást". Kolevská ezt nem várta, nem tudott arról, hogy komolyabb kifogások merültek volna fel a munkájával kapcsolatban.

"Amikor bejöttem a munkahelyemre, két meglepetés várt: blokkolták a hozzáférésemet a munkahelyi számítógéphez, és azonnali hatállyal elbocsátottak". Azonban a felmondás indoklását megalapozatlannak, jogosulatlannak találta, ezért a másik lehetőséget választotta, ami a szerződésbontás volt. Véleménye szerint " nem lehet olyan légkörben dolgozni, melyet kölcsönös bizalmatlanság jellemez, és felelősséget vállalni olyan döntésekért, amelyeket a programigazgatóság helyett a Juraj Dobiš vezette gyártási igazgatóság hoz meg." (SITA)

A napokban e helyen írtunk  Petra Kolevská, a közszolgálati Szlovák Televízió programigazgatójának csetléséről-botlásáról egy új, szlovák, saját gyártású sorozattal kapcsolatban.

Úgy tűnik, akkor faszság már a kormánynyaller köztévében sem maradhat megtorolatlanul. Kirúgták. Politikailag korrekt módon: közös megegyezéssel a mai nappal távozott.

(Az STV sajtóhíre: Generálny riaditeľ Slovenskej televízie Mgr. Štefan Nižňanský dnes s okamžitou platnosťou odvolal z funkcie vedúcu Útvaru kontrolingu Ing. Elenu Šrámkovú. Po vzájomnej dohode ukončila k dnešnému dátumu pracovný pomer programová riaditeľka Mgr. Petronela Kolevská – Vančíková.

Za správnosť:

Ing. Želmíra Habánová
hovorkyňa STV)

Párom szülei nemrég érkeztek haza Rumunskoból. Korondon is jártak, s az ott vásárolt kis köcsögöket (és itt most valóban a fazekasipari termékekre gondolunk) a Krónika című napilap szeptember 15-i kiadásába csomagolták, hogy nagyobb valószínűséggel éljék túl a 800 kilométeres utat.

Mivel csak budapesti könyvtárazásaim során van módom látni ezt az újságot, kihajtogattam méltatlan helyzetéből, és átböngésztem. A Karpatská kotlinai Magyar Képviselők Fórumáról számoltak be benne. De arról egy büdös szót nem olvastam a gyűrött lapokon, hogy Rumunsko miniszterelnök-helyettesének jelentést kellene készíteni arról, mit csináltak ott az RMDSZ képviselői, s azt a bukurešti parlament elé tárni. Nem így e hazában, ahol Dušan Čaplovič kisebbségekért is felelős miniszterelnök-helyettes a T. Ház felhatalmazását a háta mögött tudva már jelezte, személyesen utazik Budapešťre, hogy helyben tájékozódjon a magyarok ez újabb hitszegéséről. A román ezek szerint egy toleráns nép? Az mindenesetre példátlan, hogy 2008-ban emberek egy bizonyos csoportja megpróbálná megszabni emberek egy másik bizonyos csoportjának, hogy hova mehetnek, és kivel találkozhatnak.

A számonkérő kezdeményezés – és itt felrémlik tanulmányaimból a Nemzeti Számonkérő Szék, mely fasiszta intézmény volt, de a párhuzam megvonásától természetesen eltekintünk, hisz már precedens is van rá, hogy ezt a szót jelzős szerkezet formájában alkalmazni, ahol jelzett szóként a Szlovák Nemzeti Párt társul hozzá, egymillió koronába (33 193 euró) kerül – szellemi atyja, a žilinai Ján Slota a héten megint beleböfögött a médiatérbe. A Joj kereskedelmi televízió De Facto című műsorában leugatta Daniel Krajcert és vitapartnerét, Juraj Liškát – gondolom, Slotával vitázni senkinek nem túl nagy öröm –, a vita csaknem szó szerinti átiratban körberepülte a magyar(országi) sajtót, így azok is beható módon ismerhetik, akik az egyébként érdekes adás időpontjában – nemzetiségre való tekintet nélkül – inkább a szex nevű apolitikus tevékenységet gyakorolják – nagyon helyesen! Ezért csak két átütő, ércnél maradandóbb érvet emelnénk ki belőle. Az MKP képviselőinek a Karpatská kotlinai Magyar Képviselők Fórumán való részvételről Liška másként vélekedett, mint ő, mire Slota azt mondta: „Akkor te talán félig magyar vagy”. Ja, mert ez magyaráz minden hülyeséget. Amikor pedig arról volt szó, mennyire borzasztó, hogy Južné Slovensko szívében, Dunajská Stredán magyarul szólnak a boltban a vevőhöz, és Liškát ez nem zavarta annyira, mint Slotát, a nemzeti vezető ezt annak tulajdonította, hogy „nyilván meg tudja értetni magát mongolul”. Nem lehet nem észrevenni, hogy itt nem egy olykor félrészeg (vagy tán egészen az) tapló böfögéseiről van szó, hanem egy nagyon is tudatosan felépített nemzeti marketingstratégiáról, melynek célja, hogy a termékre – a nacionalizmusra – fogékony vásárló igényeit minél teljesebb mértékben elégítse ki.

A stratégiának kulturális és gazdasági vetületei is vannak. Ez utóbbiról bratislavai sajtótájékoztatóján beszélt Berényi József, az MKP alelnöke, ez pedig a magyar vidék kiéheztetése: az SNS által felügyelt régiófejlesztési tárca csak 19 projektnek adott támogatást Južné Slovenskoból. Nyilván itt nem tudnak pályázatot írni a népek.

A másik arculköpés pedig tankönyvfronton érkezett. A földrajzi neveket – egy nem ide vonatkozó törvényre hivatkozva – államnyelven tüntették fel a negyedike nebulók Honismeret tankönyvében.

A magyarellenes hangulatkeltés a harmadik legmagasabb helyről is folyik. Robert Fico miniszterelnök ezen a héten kétszer tett utalást arra, hogy ezek a gonosz magyarok visszaélnek a hatalmukkal, csak hogy az ő kormányát buzerálhassák. Először a Pravdának szólt be – kettő az egyben, kap a sajtó is, meg a magyarok is –, hogy a lap kormányellenes hangvétele mögött a magyar tulajdonosok állnak. Másodszor pedig Soros Györgyöt állította a Fair-play Szövetség mögé, mely szóvá tette, hogy a párt a piaci ár tizedéért bérli Bratislava Ružinov városrészében levő irodáit. Régi, zsigeri buta sztereotípiákra próbált rájátszani Fico, melyek szerint ha rossz a szlovákoknak, amögött csak a magyarok állhatnak.

Ehhez képest a szlovákiai magyarok 70,6 százaléka büszke rá, hogy Slovensko állampolgára. Különös…