A hírlapíró és a halál

(két személyesebb)

XY egy pozsonyi áruház csomagmegőrzőjében felejtette a kézitáskáját vasárnap. Mivel ő hazament Komáromba, én pedig Pozsonyban voltam, megkért, hozzam el neki. A táska ma került vissza hozzá, így négy napig mobiltelefon nélkül volt kénytelen élni. És kibírta.

A kilencvenes évekig családunknak még vezetékes telefonja se volt. És mégis felnőttem. Szüleim a munkahelyükről hívták fel a rokonokat, akik nagy részének szintén csak a munkahelyén volt telefonja. Az akkori csajomat egy közeli telefonfülkéből hívogattam.

Mo.-on aztán végigjártam mindhárom szolgáltatót, a Pannonnál kezdtem, a Vodánál folytattam, és amikor végleg eljöttem Mo.-ról, az átmeneti periódusra még volt egy Westelem. S amikor tanulmányaim során rövid időre Pozsonyba kerültem, az Átriárky egyik fülkéjéből lehetett húszforintos érmével telefonálni. A gép tízkoronásként ismerte fel, tehát nagyon megérte.

Amikor A VÖLGY-ben vagyok, és 12 napig nincs mobil, azt nemhogy kibírom, de semmiféle traumát nem okoz számomra. Talán az én generációm egésze így van ezzel, s talán még a késő húszasok is… És akkor most jön az a mondat, hogy bezzeg a mai fiatalok. Trolin, buszon, villamoson, megállóban, utcán, plázákban hallom, mennyire lényegtelen dolgokat mondanak a telefonba. Beszélgetnek a beszélgetésért. Verbálisan kurkásszák egymást, mint a majmok. És nincsenek barátaik, csak a Facebookon.

Persze kell mobil, ez nem vitás, s már rég nem bunkofon, mint hajdan volt. Mindössze egy dologra emlékeztetnénk. A telelfontalan világban, ha megegyeztünk valamiben, akkor az úgy volt. Ma pedig legfeljebb rácsörgünk a barátainkra, hogy nem, mégsem megyünk sörre, mert…

*****

Én nem tudom, hogy van-e válság a személyszállításban. Ma voltam fogorvosnál egy ismert blogger rokonánál, akinek rendelője mellé egy taxis cég költözött. Miközben ott várakoztam, átlag 3 percenként csörgött valamelyik a két mobil és a vezetékes telefonok közül, a diszpécser néni pedig szüntelen mondta az URH-ba, hogy hova kell a „fuharosoknak” menni. Szal’ lófasz van itt, nem válság.

A taxik egy jelentős részét a Sirály kollégiumhoz rendelték. Most vagy nagyon olcsó manapság taxizni, vagy kollégiumot nemcsak a szociális rászorultság alapján lehet szerezni. (Persze, az is tény, hogy kurva messze van az a kollégium az iskolától. Na de hát az Öthalmi út sem volt közel…)

*****

Kiváló interjú Váncsa Istvánnal a Comment:com-on.


(Ez a Hírlapíró és a halál blog 950. bejegyzése. Az ezredik már csak 2010-ben fog összejönni:-)

Az emberben vegyes érzelmek kavaroghatnak a Thália Színház megmentéséért kiírt gyűjtés kapcsán. Megható volt, hogy mo.-i kisnyugdíjasok 500-1500 forinttal, heti csirkefarhát-pénzecskéjükkel adakoztak a felvidéki teátrum megmentéséért. De tényleg ekkora lenne a baj? Ez hamarosan kiderül, e reggeli gyors posztban csak egy dologra fókuszálnánk. A Magyar Távirati Iroda hírének egy részlete, mely tegnap jelent meg az Új Szó Online-on:

Közös nyilatkozatban határolódott el Kassa megye elnöke és a kassai Thália Színház igazgatója azoktól a Duna Televízióban elhangzott kijelentésektől, miszerint ha a színház által augusztusban indított gyűjtés során nem sikerül többletforrásokat találni a Thália működtetésére, a szlovák hatóságok megpróbálják megszüntetni a kulturális intézményt.

"Kassa megye és a Thália Színház elhatárolódik azoktól a politikai és nemzetiségi reagálásoktól, amelyek a gyűjtés bejelentését követően hangzottak el" - áll a közös nyilatkozatban, amelyet Zdenko Trebuľa és Kolár Péter írt alá kedden.
A nyilatkozat szerint Kassa megyének mint a Thália Színház gazdájának - "nincs semmi oka a színház megszüntetésére". (A teljes cikk itt.)

Trebula úr magyarul nem tud, de szlovákul igen, és biztos vagyok benne, hogy a megyei hivatal járatja a Korzár c. regionális lapot, így ott elolvashatta az cikket, melyből kiemeltünk egy részletet. Kedves Kolár úr, hisz az alant idézett két cikk szerint éppen ön mondta, hogy meg akarják szüntetni a színházat. Gondolom, valamelyik HTM tudósító előkotorta ezeket a cikkében, és a magyar sajtóba, vmint az emberek tudatába már olyan felhanggal került be, hogy "a kurva szlovákok be akarják zárni szegény felvidéki magyarok színházát". Így aztán lépni kellett valamit. Kolár Péter, a nemzet televíziójának újsütetű sztárja elhatárolódott önmagától.

"A to sme pritom na základe zákona museli zvýšiť platy zamestnancov. Aj tu však stojíme len na 70-percentnejhranici slovenského priemeru, pretože na osobu je to necelých 500 eur," vysvetľuje riaditeľ Peter Kolár, ktorý sa nechce zmieriť so situáciou spejúcou k zatvoreniu divadla. "Vychádzamez toho, že divadlo je zvláštna inštitúcia, ktorá nemôže vynechať jeden rok, lebo keď ho vynechá, tak nemá premiéry a potom nebude mať predstavenia a zákonite ani návštevníkov. Potom je veľmi ťažké dosiahnuť znovuzaloženie. Môže sa to vyhrotiť do toho, že keď nič nepodnikneme, tak bude naša inštitúcia zrušená. Nie preto, že by na tom niekto mal záujem, ale preto, že keďže nebude rok pracovať, stane sa zbytočnou."
ANDREA NITKULINCOVÁ: Bojuje o prežitie, vyhlásilo zbierku. Korzár, 2009. 8. 27.

A gazdasági válság negatív hatásai miatt bevezetett megszorító intézkedések a Thália színházat is komolyan érintik. Idén 54 000 euróval (1,6 millió korona) kevesebb jut a megyei önkormányzat kasszájából a Thália fenntartására. „Csak a bérek kifizetésére 25 ezer euró (753 ezer korona) fog hiányozni“ - nyilatkozott Kolár Péter, a színház igazgatója. A helyzet megoldása érdekében az 1993-ban alakult Thália Színházi Társulás a belügyminisztériumtól kért engedélyt pénzadományok gyűjtésére. „A színház vezetőségével karöltve úgy döntöttünk, gyűjtést szervezünk“ - nyilatkozott Pólos Árpád színész, a Thália Színházi Társulás elnöke.
„Ha megnyerjük a köz támogatását, úgy az intézmény a 2009/2010-es színházi évad terveit mindannyiunk örömére megvalósíthatja. Ha nem, akkor bemutató előadások és nézők hiányában ürügyet szolgáltathatunk színházunk leépítésére“ - olvasható az intézmény és a színházi társulás közleményében.
MARSOVSZKY MIKLÓS: Új évad - régi gondok a Tháliában. Új Szó, 2009. 8. 27.

Én nem irigylem azt a pénzt, amit a Duna összekalapozott a Tháliának, és nyilván minden szlovmagy blogger - különös tekintettel a keletiekre, mint részben e sorok írója is, vagy mondjuk Tizedes, vagy Körkép Akatika, akik real keletiek - tiltakozna, ha bántanák a színházat, de ez, hogy vmit bedobok a kommunikációs térbe, s mikor kiderül, hogy könnyen úgy járhatok, mint az egyszeri gyerek, aki nagyobbat akart fingani, mint az apja, s beszart, akkor meg elhatárolódom önmagamtól, ez több mint gáz.
 

UPDATE

A DTV a következő közleményt adta ki:

„Sajnálom, hogy a szlovákiai belpolitikai villongások miatt, a Duna Televízió jó szándéka ellenére negatív színben tűnt fel”

 - Kolár Péter, a kassai Thália Színház igazgatója cáfolja a Duna Televíziót ért vádakat-

Valótlan hírt közölt kedden a szlovákiai pozsonyi hírügynökség a Duna Televízió által indított „Mentsük meg a kassai Thália Színházat! című jótékonysági felhívásról. A kassai Thália Színház direktora, Kolár Péter felháborodását fejezte ki a megjelent hír kapcsán, és azonnali helyreigazítást kért. A teátrumot fenntartó Kassai Megyei Önkormányzat is cáfolta a hírt. A TASR szerint - melyet aztán az MTI is átvett - „közös nyilatkozatban határolódott el Kassa megye elöljárója és a kassai Thália Színház igazgatója azoktól a Duna Televízióban elhangzott kijelentésektől, miszerint ha a színház által augusztusban indított gyűjtés során nem sikerül többletforrásokat találni a Thália működtetésére, a szlovák hatóságok megpróbálják megszüntetni a kulturális intézményt.” A Thália Színház igazgatója megdöbbenését fejezte ki a hír hallatán. Elmondta: „az eredeti, nevével fémjelzett nyilatkozat egy szóval sem említi a Duna Televíziót”.  A Kassai Megyei Önkormányzat alelnöke, Szőllős János és Zuzana Bobríková szóvivő is sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Duna Televízió gyűjtését politikai felhangok kísérik.

Kolár Péter direktor a kedden megjelent téves hír kapcsán azonnali helyreigazítást kért, mellékelve az eredeti, a Kassai Megyei Önkormányzat és a Thália Színház közös nyilatkozatát, melyet ő személyesen és Zdenko Trebuľa, a Kassai Megyei Önkormányzat elnöke jegyez. „Sajnálom, hogy a Kassai Megyei Önkormányzat és a kassai Thália Színház által kiadott közös közleményünk félreértésre ad okot, hiszen a pozsonyi szlovák hírügynökség, a TASR tévesen adta hírül, hogy elhatárolódtunk a Duna Televízió jótékonysági akcióján elhangzottaktól” – tájékoztatott Kolár Péter igazgató. Ebben a nyilatkozatban ugyanis egyetlen szó sem esik a Duna Televízióról és a műsoraikban elhangzottakról. Az eredeti nyilatkozatban Kolár Péter és Zdenko Trebul’a úgy fogalmaznak: „A Kassai Megyei Önkormányzat és a Thália Színház egyaránt elhatárolódnak a gyűjtés ténye által kiváltott politikai és nemzetiségi reagálásoktól.” Kolár Péter hangsúlyozta: „A közös nyilatkozattal tehát épphogy a nemes gyűjtést kívántuk megvédeni az aktuális politikai polémiáktól és felhangoktól. Ebben egy szóval sem említettük a Duna Televíziót, hanem a gyűjtés ténye által kiváltott politikai és nemzetiségi reagálásoktól határolódtunk el.”


Zuzana Bobríková, a Kassai Megyei Önkormányzat szóvivője hangsúlyozta: „A gyűjtés teljesen legitim volt, amiért kizárólag köszönettel tartozunk a Duna Televíziónak”. Hozzátette: „Nagyon örülünk annak, hogy a Duna Tv így viszonyult a Thália színházhoz. Jó lenne, ha a többi intézményünk is hasonló segítségben részesülhetne. A Duna Televízió felhívása példaként szolgál.”
A Kassai Megyei Önkormányzat alelnöke, Szőllős János úgy fogalmazott: „sajnálom, hogy a Duna Televízió által indított felhívást politikai felhangok kísérik”.

Kolár Péter igazgató még szeptemberben kereste fel a Duna Televízió elnökét, Cselényi Lászlót. „Elnök urat azért kerestem meg, hogy segítségét kérjem fennmaradásunk érdekében. Tájékoztattam arról, ha teátrumunk harmadik éve is veszteségesen működik, akkor a színházunk elveszítheti függetlenségét, önállóságát” – fogalmazott a direktor. Külön sajnálatát fejezet ki amiatt, hogy a gyűjtés és a jótékonysági tematikus műsorok kapcsán negatív színben is felmerült a közszolgálati adó neve. „Sajnálom, hogy a szlovákiai belpolitikai villongások miatt a Duna Televízió jó szándéka ellenére negatív színben tűnt fel. A Duna Tv nem gerjesztett semmiféle politikai és etnikai feszültséget, hanem a Thália Színház működésének ellehetetlenülését akadályozta meg gyűjtésével” – reagált a vádaskodásokra a Thália direktora. „ A gyűjtést, a felhívás közzétételét ezúton is köszönöm elnök úrnak, a Duna Televíziónak, a nézőknek, a világ magyarságának” – mondta Kolár Péter. A társulat egyébként a hétvégén tartott jubileumi gálaműsorán, valamint saját honlapján is háláját fejezte ki a Duna Televíziónak és nézőinek az akcióért.

A Duna Televízióban meghirdetett jótékonysági felhívás sikerre járt: mindössze három nap leforgása alatt 24 164 925 forintot ajánlott fel a világ magyarsága a kassai Thália Színház megmentéséért.

Kolár Péter igazgató ma este élőben vendégünk lesz a Közbeszédben (20:00). Szőllős János alelnök (Kassai Megyei Önkormányzat) és Zuzana Bobríková szóvivő (Kassai Megyei Önkormányzat) nyilatkozatát a Duna Televízió ma esti Híradójában (18:00) és Közbeszéd (20:00) című műsorában láthatják nézőink.


HÁTTÉR:
Negyven évvel ezelőtt a szlovákiai magyarság önfeláldozásának és anyagi támogatásának köszönhetően alakulhatott meg az ország második magyar színháza, a Thália. Szlovákiában azóta is csak két magyar ajkú színház létezik. A kassai Thália Színház fenntartó szerve a világgazdasági válságra hivatkozva 2009-ben olyan mértékben csökkentette az intézmény költségvetési támogatását, amely nem teszi lehetővé egyetlen előadás bemutatását sem a 2009/2010-es színházi évadban. „Ha egy ilyen intézmény megszűnik, az óriási veszteséget jelentene nemcsak a szlovákiai, hanem az egész világ magyarságának is” – hangsúlyozta Kolár Péter direktor. A Nemzet Televíziója elsőként állt a teátrum mellé. November 27-28-29-én tematikus összeállításokkal, színházi közvetítésekkel, dokumentumfilmekkel és adományvonal létrehozásával buzdított adakozásra, hogy megmeneküljön a fennállása 40. évfordulóját ünneplő felvidéki teátrum. Az összefogás példás volt: a Duna Televízió három napon át tartó felhívására nem kevesebb, mint 24 164 925 forintnyi felajánlás gyűlt össze. A nézők lehetőségükhöz mérten próbáltak segíteni: 500 forinttól egészen milliós nagyságrendekig adakoztak a nemes célra. A világ minden tájáról érkeztek felajánlások, Magyarország mellett, többek között Szlovákiából, Csehországból, Romániából, Szlovéniából, Szerbiából, Ausztriából, Svájcból, Franciaországból, Belgiumból, Hollandiából, Olaszországból, Spanyolországból, Németországból, Svédországból, Norvégiából, Finnországból, Angliából, Törökországból, Izraelből, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából is.

A kassai Thália Színház számlaszámára befolyt adományok végösszegéről - a banki átfutási időt is figyelembe véve - hamarosan bővebb tájékoztatást ad a Duna Televízió (www.dunatv.hu/kassa).



 

A közszolgálati Szlovák Televízióban Rybníček lecserélése óta mindenféle furcsa dolgok történnek. Ezek közül csak eggyel kívánunk foglalkozni jelen bejegyzésben: a Reportérivel. Azért, mert ez az egyetlen műsor, amit nézek az STV-n. (Ennek ellenére az üzembentartási díjat bevasalják az én háztartásomon is, havi két óráért+olykor Terítéken, Správy STV már hébe-hóba sem.)

Nos, a műsor számára nagy törés volt, mikor Eugén Kordát a Malina Hedvig-riport miatt kibaszták. Korda 2007. január 8-án jelentette be távozását a közszolgálati intézményből. A Hedviga I. és Hedviga II. c. riportjai miatt kellett mennie. Jellemző az STV hozzáállására, hogy be akartam linkelni ezeket, de a videótárban csak a jól ismert 404-es hibaüzenet fogadott. Pedig a szerző az Újságírói Díjon megkapta értük a legjobb tényfeltáró riportnak járó díjat. Ám a műsor Korda távozása után sem lett nézhetetlen, és pl. a TA3-ból távozó Ivan Brada kimondottan pozitív hozadéka lett a műsor számára. De hát a közszolgálati oknyomozás egy ilyen banánköztársaságban bajos dolog. Láthatjuk, hétfőnként a Reportéri ČT - most már a 112 előtt - bátra rámegy nagy állami genyaságokra is. A szlovák nem annyira, sőt…

Aztán a Kordát kirúgó Hreha eltűnt, nem lett belőle ČTK-főnök sem, pedig valakik nagyon akarták… És jött helyette ez a Nižňanský. Magyar billentyűzeten nehéz leírni a nevét. NiALT167ALT229anskALT236. A Reportérivel kapcsolatban több negatív megnyilvánulása is volt. Egyszer – lusta vagyok visszakeresni, mikor – azt mondta, hogy valakinek a „frajeriná”-jáért (ezt a szót használta) nem fognak büntetést fizetni. Aztán leállította a szociális vállalatokról szóló riport, aztán mikor a szakma felhördült, és a tévétanács is foglalkozott ezzel, akkor kénytelen volt engedni, hogy leadják. Láttam én is, semmi extra nem volt benne, arról szól, hogy a smeres bagázs hogyan lop, és hogyan számláznak körbe egymásnak.

Legutóbb pedig azzal állt elő – igaz, ehhez már nem volt pofája személyesen, ezért a programigazgató faszával verte a csalánt –, hogy decemberben nem lesz Reportéri. Takarékossági intézkedésekre hivatkozva leveszik a műsorról. S csak az ünnepi műsorstruktúra végén, azaz vmikor vízkereszt után jöhetnek vissza. Nižňanský azt szeretné, ha a "polgári publicisztika" felé k9zelítene a műsor. Így mondta. Občianska publicistika. Hogy ez mi a csoda, azt nem fejtette ki bővebben.

Úgy látszik, az oknyomozás - a társadalmon kívül - egyik, tévék mögött álló nagy pénzügyi óriásnak sem jó. A JOJ-on már rég nincs, azt hiszem, Črepiny volt a címe. A TA3 is becsukta a Čierny Petert. Maradt a Reportéri az STV-n, és a Markízán a Paľba. Most már csak ez az utóbbi.

(És akkor abba már ne is menjünk bele, hogy olyan könyvek már rég nem születnek, mint pl. Végh Antal: Erdőháton, Nyíren c. opusza 1972-ből, vagy Moldova György elborulása előtti, vállalható írásai. Az ezekben levő buzizásról és cigányozásról, mi több, cigány buzikurvázásról - bizony! - tervezünk egy külön posztot, de hát a munka...)

***

Emiatt nem akarok külön posztot írni, ezért ide jön.

Volt ügye a Fülöp-szigeteken az a borzalmas mészárlás. Maguindanao tartományban, melynek során 57 embert gyilkoltak meg. (Megyei választások nálunk és más nemzeteknél...) Az 57 áldozatból 27 újságíró volt. Szlovákiával szemben a Fülöp-szigeteken veszélyes dolog regionális tudósítónak lenni. Nyugodjanak békében!

A múlt héten jogerősen kétévi, letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Besztercebányai Kerületi Bíróság azt a férfit, aki egy évvel ezelőtt gyalogosátkelőn gázolt el két 16 éves lányt – az egyikük a kórházban belehalt sérüléseibe, a másik három hónapon belül gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A sofőrt öt évre a vezetéstől is eltiltották.

Nem jelent meg a Nyitrai Járásbíróság büntetőtanácsa előtt e héten kedden Karim B., aki 2008 januárjában a megyeszékhely legnagyobb lakótelepén részegen, jogosítvány nélkül felhajtott a járdára, ott elgázolt egy komplett családot, a babakocsit gyerekestül felkente egy betonfalra, a csecsemőnek esélye sem volt a túlélésre, az anya súlyos, az apa és a nagybácsi könnyebb sérüléseket szenvedett. A korábban háromszor büntetett Karim B. vádalkut kötött az ügyésszel: négyévi szabadságvesztésben, és azt követően hatévi vezetéstől való eltiltásban állapodtak meg, ezt kellett volna jóváhagynia a bíróságnak.

Két aktuális „halálos” közlekedési hír. Talán mindenki megértené, ha a halott gyermekek szülei a tett súlyához képest nevetséges büntetések helyett az elkövetők halálát kívánnák. Ám a Mózes II. könyve 21. részének 24. versében lefektetett „Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért” jogfelfogás már jó ideje a múlté. A 2005-től hatályos Büntető Törvénykönyv 149. paragrafusa szerint a gondatlanságból elkövetett emberölésért három év szabható ki, mely minősített esetben – ha a cselekményt foglalkozás körében, vagy gépjármű vezetőjeként, egyéb súlyosbító körülmények között követik el – akár tíz évig is felkúszhat. Azonban erre nagyon ritkán kerül sor, sőt, a gázolók leggyakrabban megússzák felfüggesztettel, vagy jelképes büntetéssel.

Gyerek, mikor beszállsz az autóba, fél lábbal a börtönben vagy, fél lábbal meg a temetőben – ezek voltak autósiskolai oktatóm (kellően motiváló) bevezető szavai első, már nem tanpályás vezetésem előtt, még gimnazista koromban. Az autó fegyver – tanultam meg később kezdő újságíróként a rendőrségi sajtótájékoztatókon. A kérdés: milyen mértékben kell kriminalizálni a halálos közlekedési balesetek okozóit. Hisz a legtöbbjüknek ez az első bűncselekménye, nem tipikus bűnöző típusok, sőt az esetek túlnyomó többségében tisztességes adófizető állampolgárok, akik rendezett életvitelt folytatnak, csak egyszer rosszkor néztek félre. A lelkifurdaláson túl nem elég büntetés-e egy gázoló Linux-rendszergazda, netán hegesztő számára az, hogy ilyen előélettel erőszakos bűncselekmények erőszakos elkövetőivel zárják őket össze, akármilyen rövid időre is, és a szomszédjuk életük végéig sandán néz rájuk, mondván: börtöntöltelék?

A bűncselekményért igazságos bírósági eljárás során mindenkinek meg kell kapnia az igazságos büntetését. A hazai igazságszolgáltatás azonban a jogsértések szenvedő alanyainak jó ideje nem képes ezt biztosítani. E két, viszonylag könnyű, a bizonyítás szempontjából nem különösebben igényes per példáján is láthatjuk, az elsőben egy, a másodikban közel két év telt el a cselekmény és a büntetés (várható) kiszabása között. De hogy mi tart egy gyermektartási díj megítélésén 5-10 évig – ilyen esetekről tucatjával tud az ombudsman, nem beszélve azokról az alacsony jogtudatú pereskedőkről, akik nem kérik az emberjogi biztos segítségét –, nehezen fogható fel. Mintha a hazai igazságszolgáltatási rendszer fogaskerekei közé valaki lapáttal szórná a homokot. Talán minden olvasó emlékszik a maga nemében egyedülálló, szeptemberi rihnói tömegverekedésre, melybe összesen 150 ember kapcsolódott be. A tömegverekedés kirobbantója korábban baltával megölte az apját, és egy csehországi fegyveres rablásért is elítélték. Azt gondolhatnánk, hogy már-már nyugdíjkorhatár-közeli elkövetőről van szó, aki letöltött két súlyos börtönbüntetést két súlyos bűncselekményért. Nem így van: ez a személy még csak 25 éves. És már szabadlábon van. Ehhez képest a besztercebányai gázolót szinte gályarabságra ítélték. Ha az ilyen anomáliákat kiküszöbölnék, az állampolgárok talán elhinnék, hogy igazságszolgáltatás is van az országban. Amit jelenleg láthatunk, azt legfeljebb lassú jogszolgáltatásnak nevezhetjük.

Nem szenvedünk beteges feledékenységben, tudjuk, hogy Tóth Lászlóról már többször írtunk e blogban, 60. születésnapja kapcsán is, meg egyébként is. Az alábbiakban közölt interjú nem azonos a korábban közölttel. Ez egy családi lap számára készült. Vasárnapra ideális. Aztán még lesz egy minden eddiginél hosszabb, mely egy irodalmi lapban fog megjelenni csakhamar, és nem lesz azonos az előző kettővel. Vágjunk bele!

Szeptember 26-án ünnepelte hatvanadik születésnapját Tóth László. Író? Költő? Művelődéstörténész? Irodalomtörténész? Színháztörténész? Szerkesztő? Műfordító? Mindegyik. Valószínűleg akkor tudjuk lefedni szövegekkel való foglalatoskodásának teljes spektrumát, ha a (csehszlovákiai) magyar irodalom mindenesének nevezzük. Szövegember. Aki egy kicsit is szeret olvasni, az már bizonyosan kapcsolatba került egyik-másik munkájával, ugyanis könyvtárakban, könyvesboltokban nehéz őt nem megtalálni: 35 önálló kötet szerzője, emellett háromtucatnyira tehető az általa szerkesztőként jegyzett könyvek száma. Aki ránéz dús ősz szakállal övezett hatalmas koponyájára, hajlamos jóságos nagypapára asszociálni. A látszat azonban csal: a szerző (újra)kezdő apuka. Hároméves lánya, Anna fiatalabb unokáinál. Feleségével, a valószínűleg genetikailag irodalmi pályára kódolt Tóth-Ozsvald Zsuzsával Dunaszerdahelyen több száz folyóméter könyv között élnek. A padlótól a mennyezetig könyvek borítanak egy nagyobb és egy kisebb dolgozószobát, de könyvek sorakoznak, vagy éppen hevernek az előszobaszekrényekben, a nappaliban konzervatív könyvszekrény, a konyhába is jutott egy vidám könyvespolc, a kamrában pedig másodpéldányok, bedobozolva. A hálószobába nem néztem be, de nem lepődtem volna meg, ha ott is könyveket találok: Tóth László egy korábbi, budapesti – akkor éppen – legénylakásában az ágy kitörött lábát néhány vaskos lexikonnal pótolta. Beszélgetésünk alatt többször harangoztak a közeli templomban. Harangzúgásban, avagy A hús bohóca, rémlett fel bennem 1996-os verseskötetének címe.

Hányadik lakása ez, amelyikben beszélgetünk?
Nem tudom, talán a huszadik… Össze kell számolnom. Szülői házamból volt mindjárt három, Budapest, Izsa I., Izsa II., a komáromi albérletem – ide számolom azt is, mert éveket töltöttem ott –, a pozsonyi albérleteim, Dunaszerdahelyen ez a második hely ahol lakom, Budapesten volt négy, Komáromban éltem, Pozsonyban két lakás. Számomra az otthont nem egy-egy konkrét település jelenti.

Budapestről került Izsára, innen Komáromon át Pozsonyba majd Dunaszerdahelyre, aztán újra Budapest következett, innen Pozsony és újra Dunaszerdahely. Hol van otthon?
Ott vagyok otthon, ahol a családom, a barátaim vannak. Életemet a Pozsony és Budapest közötti, 200 kilométer hosszú, és 50 kilométer széles sávban töltöttem. Máshol tartósan nem éltem, csak turistaként fordultam meg. Számomra ez a régió irodalmi és kulturális értelemben mindig is egynek számított, az aktuális politikai határoktól függetlenül.

Költői pályakezdése 1967-re tehető, első kötete, a három év terméséből összeállt A hangok utánzata nemzedéki antológiájuk, az Egyszemű éjszaka után egy évvel, 1971-ben jelent meg. Hetvenegyben ön akár már diplomás is lehetett volna, ehelyett alkalmi munkákból élt, és az olykor Kulcsár Ferenc szekrényében lakó Varga Imrével csavarogtak, csajoztak, buliztak. Nehéz önt elképzelnem beatnikként.
A Közgazdasági Főiskolt otthagytam, nem jártam be órákra, helyette olvastam. Úgy éreztem, önépítkezésemhez akkoriban erre nagyobb szükségem volt. Miután leérettségiztem, tudatosan elutasítottam a szülői támogatást, önálló szerettem volna lenni. Elmentem a magyar étterembe pincérnek, de korábban dolgoztam az útkaparóknál, és életem egy szakaszában voltam traktorkabinfestő betanított munkás is. A fizikai munkával és munkások között töltött időszakot önépítkezésem szempontjából nagyon fontosnak tartom. Nagyon sokat megtudtam önmagamról és a társadalomról. Ami a csavargásokat illeti, a hippik térhódítása előtt mi voltunk a beatnemzedék utolsó hazai hulláma. Persze, a szocialista Csehszlovákiában nem lehetett kerouaci léptékű csavargásokra gondolni. Pozsonyból Galántára, Dunaszerdahelyre jártunk, csak hogy ismerkedjünk, vagy megigyunk egy sört. Az már a csavargások csavargása volt, ha vonatok vécéjében és stoppal az ember leutazott a gombaszögi kulturális rendezvényre.

Hogyan lett hontalan?
Miután az Irodalmi Szemléből felsőbb nyomásra távoznom kellett, évekig szabadúszó író voltam. Több együttható is szerepet játszott abban, hogy 1986-ban visszaköltöztem Magyarországra. Az itteni közeg élhetetlenné vált számomra. Áttelepülésem után az ideiglenes tartózkodási engedélyemben születési és lakhelyemként Budapest szerepelt, az állampolgárság rovatban viszont az, hogy hontalan. Ezt utóbb le is fénymásoltam, és elraktam.

Abban ez időszakban a szocialista tábor országai között nem volt olyan egyszerű a migráció. Önnek hogy sikerült ezt megoldani?
Névházasság útján. Abban az időben ez a magyarországi ifjak körében egy bevett jövedelemforrás volt. Előfordult, hogy reggelente az én szobámból egy másik nő, a „névfeleségem” szobájából egy másik férfi jött ki. Drágám, bemutatom meg férjem/feleségem! – élcelődtünk gyakorta. Sajnálatos, hogy ennek a szociológiai jelenségnek mindmáig sem az irodalmi, sem a filmes feldolgozása nem történt meg. Én sem írtam róla. Későn érő típus vagyok. Lehet, hogy még nem érett meg bennem a téma…

Budapestről – több lakás és nő után – 2005-ben visszatért a szlovák fővárosba, és újabb családot alapított. Kislányuk, Anna hároméves. Ön hatvan. Elképzelhető, hogy az esküvőjén már nem tud ott lenni. Ezt hogyan éli meg?
Zsuzsával erről sokat beszélgettünk, igen, elképzelhető, hogy nem fogom tudni felnevelni, és akkor számára ez egy többletterhet jelent. Lehet még hátra két évem, öt évem, tíz évem, húsz évem, ezt nem tudni. Sokan letagadják a korukat. Én nem. Én szeretek hatvanéves lenni, és amikor ötven voltam, ötvenéves is szerettem lenni. És biztos vagyok benne, hogy ha megérném a hetvenet, azt is szeretni fogom. Ugyanakkor kegyes hozzám a sors, mert vannak felnőtt gyerekeim, négy unokám – egy fiú és három lány –, és itt van Anna. Így a gyermekek fejlődését nagyapai és apai dimenzióban is meg tudom élni. Megadatott nekem az a kegy, hogy újra tanúja lehetek az emberi értelem nyiladozásának, az emberi beszéd kibontakozása csodájának. Mindent megteszek annak érdekében, hogy ha majd felnő, azt mondhassa, érdemes volt idős apa gyermekeként is a világra születnem.

 

A Duna Televízióban, a mai Térképben Barak, állítólag a legismertebb szlovákiai portál tulajdonosa volt a fő forradalmár. A megyei választások előtt a Hídnak kampányolt a pozsonyi tudósító. Össze kell fognunk, hogy megmentsük Hushegyiné Rudas Dóra tendenciózus kútmérgezésétől a Duna Televíziót. Add tovább!

A fenti szöveg egy idézet, az idézet forrása pedig a mobiltelefonom: tegnap egy ilyen SMS-t kaptam egy ismerősömtől. Úgy látszik, valakinek/valakiknek H. Rudas Dóra nem elég MKP-s. A 307 karakteres SMS-ben – ősmagyarul RÖSZÜ – egy oldalvágást is láthatunk a férj, az ismert esztéta, Hushegyi Gábor irányába, aki, mint tudjuk, Pavol Paška házelnök tanácsadója. Az érintett újságíró ui. amióta az esztétának adta kezét, H. Rudas Dóra formában használja a nevét. A Hushegyiné formát valszeg azért használta a szerző, hogy utaljon rá, ez annak a smeres jómagyarnak a felesége…

Rudas Dórát magam is ismerem, és korrekt, jól felkészült újságírónak tartom. Mindezt a DTV-t megelőző munkásságának fényében mondom. Nem nézem ui. a Dunát, így nem tudom, mi a vétke, kampányolt-e, és kinek, de úgy tűnik, megindult, ill. még intenzívebb lett a szlovmagy újságírók B-listázása. Persze, azelőtt, amíg csak egy párt (unk:-) volt, is voltak ilyen hangok, hogy ez a Bugár bértollnoka stb., de most, hogy kettő lett belőle, elkerülhetetlen volt, hogy ez a tendencia fokozódjon.

Tessék mondani, aki se ide, se oda nem akar állni, azt a Dunába (nem a tévébe) lövik? (Megint a sportszerkesztők jártak jól…)
 

[UPDATE: az SMS-kampányról az egyik érintett is írt a blogjában.]

Megválik két kisebbségi laptól a közlönykiadó. Januártól már nem adja ki a szlovák Ľudové Novinyt és a német kisebbség lapját, a Neue Zeitungot a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Az évente tízmilliós veszteséget termelő lapok kiadását az Országos Szlovák Önkormányzat, illetve a Neue Zeitung Alapítvány veszi át; a veszteség átvállalása azonban veszélybe sodorhatja a lapok további megjelenését.

A hír a comment:comon volt olvasható tegnap. A Danubius és Sláger siratásával elfoglalt magyar médiafogyasztó legfeljebb vállat vont a hír olvastán: miafasz, a tótoknak van újságja nálunk?, majd tovább lapozott egy Bocsiról szóló cikkre.

De ha nem ilyen helyzetben lát napvilágot a hír, akkor sem növi ki magát a mai top fórumtémává, mert egy magyarországi magyar kb. annyit tud a Ľudové Novinyról, mit egy romániai román a Krónikáról, vagy egy szlovákiai szlovák az Új Szóról.

Veszélyben a magyarországi szlovák kisebbség hetilapja. Szintén kisebbségiként e sorok íróját mindez mélységesen elszomorítja. A lap 7308 forintba került egy évre. Nem nagy összeg. Nem tudom, mekkora a példányszámuk, de ha a magyarországi szlovákság minden produktív tagja előfizetné, a lap még akkor is veszteséges lenne. A Határon Túli Szlovákok hivatalának becslése szerint 110 ezer szlovák él Magyarországon, ám a legutóbbi népszámláláson csak 17 ezren vallották magukat szlováknak, bár 68 ezren állítják azt, hogy beszélnek szlovákul. Ők valszeg az asszimiláltak.

Na, hát remélem, hogy minden demokrata érzelmű magyar, aki azokban a nehéz időkben, mikor bántották a HT magyarságot, akkor felhördült - jogosan -, most is hallatni fogja szavát, mikor egy „anyaországi” kisebbség vesztheti el egy fontos kulturális termékét.

Remélem, a magyar kormányzat, mely hol jobban, hol rosszabbul, de fellép a HT magyarok érdekében, nem takarja el a szemét az elől, hogy egy ilyen mikrokisebbség lapja nem tud a piacról megélni, és hogy ezt támogatni kell.

Remélem, hogy a kisebbségi szlovmagy sajtó nem megy el érzéketlenül a téma mellett.

Remélem, Ján Slota belátja, hogy McLaren Mercedese téli gumiabroncsainak árából meg tudná menteni a lapot…

És bízom benne, hogy a szlovák kormány is küzdeni fog a lap megmaradásáért.

A lap 52 éve szolgálja a magyarországi szlovákokat, és a magyszlov populáció egy része öreg, így offline. Számukra a luno.hu nem megoldás.
 

Az 572-es út, közismertebb nevén a régi vagy felső-csallóközi út elég szar hely reggelente, hisz az a régió - a szoftvermérnököktől a kőművesekig -, amely nem a 63-ason támadja a fővárost délről, innen áramlik be. Erre csatlakozik az 510-es út, mely a Szenci járás nem sztrádán bemenő forgalmát nyeli el. Amikor Dunahidason (és nem Pozsonyhidason, kedves kollégák egy bizonyos portálnál) rá akarsz térni az 572-re, balra kell nézned, hogy előnyt adj. Nagy hiba, jobbra ugyanis egy kibaszott nagy kátyú van, amit a legtöbb autós nem vesz észre, és ezerrel belehajt.

Ha tovább autózunk a belváros felé, és nem Püspökinek, hanem Vereknyének tartunk, és átkelünk a sok kellemes emléket idéző Kis-Duna felett, legyünk óvatosak. A képen jelzett kereszteződésben ugyanis viszonylag sok teherautó balra fordul, mivel elég sok az építkezés a belső utcákban. Mi több, a kiskertövezetben akkora villák nőnek ki a földből, hogy azok mellett még Szabó "Selyealapítvány" Zoltán házikója is csak szerszámos bódé. (Holott ott elvben  csak kerti lakokat lehetne emelni, de hát az építési törvényt a területileg illetékes hivatalnokok láthatóan szabadon értelmezik.)A teherautó-sofőr azonban egy különös állatfaj, tudja, hogy nincs ellenség, főleg, ha pótkocsija van. A héten csak azért nem lettem ezen a helyen koccanássorozat részese, mert vidéki vagyok, és ismerem a követési távolság fogalmát.

A 63-as útról már sokszor sokat írtunk ebben a blogban. Ezúttal Tany községben végeznek földmunkákat, Pozsony felé haladva az út jobb oldalán. A földmunkás szakaszon 30 km/h-s sebességkorlátozást elrendelő tábla van. Ám a munkások gondolom, 3-kor letették  a lapátokat, a markológépből kivették a kulcsot, a helyi krimóban megálltak egy sörre, majd hazabicikliztek. A kurva 30-as tábla meg ott maradt. Erről a témáról már korábban is írtunk, de úgy látszik, a zsandárok nem olvasnak blogot. Szlovákiában a munkaidő 8 órás, így 16 órán át feleslegesen lassítják a forgalmat.