(Január 11-én írtam.)
Ha a parlament is elfogadja a kormány által
már megvitatott új sajtótörvényt, akkor könnyen lehet, hogy az olvasók ezen a
helyen egy sértődött politikus válaszát fogják olvasni, ha éppen úgy hozza a
sors.
A
jelenleg is érvényes sajtótörvényt 1966-ban fogadták el, egy bor esetében ez a
tény alaposan megnövelné értékét, ám egy mindannyiunkat - hiszen ha újságot nem
olvas is mindenki, tévét azért néz - érintő norma esetében nem biztos, hogy
előny a kommunista múlt, ráfért hát már a ráncfelvarrás. Ám Robert Fico
kormánya nem éppen a médiával való pozitív kapcsolatáról ismert, így az általuk
kidolgozott törvény is ilyen. Érdemben kommentálni persze csak akkor érdemes,
ha elfogadta a törvényhozás - addig izgalommal várjuk, hogy bölcs honatyáink
milyen módosító javaslatokat fűznek hozzá -, így egyelőre csak egy pontjához, a
feleletre való joghoz csatolnánk némi kommentatív elemet - elöljáróban azt,
hogy ne keverjük össze a helyreigazítással, mert az más tészta. A felelethez
való jog kétélű fegyver. Lehetővé tenné ugyanis a cikkben érintettnek, hogy az
inkriminált írásban szereplő tényállításokra - szerencsére véleményre nem -
azonos helyen, azonos terjedelemben reagáljon. Ha tehát egy lap címlapon közli,
hogy egy miniszter veri a feleségét, és a tárcavezető ezt az állítás jó
hírnevére nézve - ha van még neki, a jelenlegi garnitúrában ez ritkaságszámba
megy -sértőnek tartja, akkor ugyanott kell közölnie a miniszteri választ arról,
hogy nem veri a feleségét, akkor is, ha történetesen az alKaida eddigi
legnagyobb merényletét produkálná aznap, így az kívánkozna főhelyre. De coki,
Oszama, mert ott a miniszteri válasz.
A lapok híroldalait ugyanis nem
valamiféle elvont, ködös koncepció, hanem az élet, az események ilyen vagy
olyan folyama alapján szerkesztik. Így viszont a közélet szereplői
másodállásban újságírói/szerkesztői munkát folytatnának. Szélsőséges esetben
még az is előfordulhat, hogy a lapok példányszáma amiatt csökkenne, mert az
olvasók elunnák holmi izgága politikus állandó feleleteit. Gazdasági igazgatónk
pedig ráncolhatja a homlokát, attól tartva, hogy előbb-utóbb még honoráriumot
is fognak kérni, felbuzdulva a sikeren.
A hét híre számomra kétségkívül az
volt, hogy Ján Slotát jogerősen elítélték. Érdekes mód, ezt a tényt az autók
adójához túlságosan ragaszkodó alkotmánybíróhoz hasonlatosan elfelejtette
feltüntetni hivatalos önéletrajzában. Persze, az vesse rá az első követ, aki
nem akart volna meglépni a szocialista Csehszlovákiából, melegebb éghajlatra,
ám -ha nekem nem is, de - választóinak mindenképpen tartozott volna annyival,
hogy ezt nem mulasztja el közölni. E sorok írója sokkal jobban sajnálja azt a
tényt, hogy visszatért. A rendkívül aktív nemzeti vezér e héten újabb projektet
jelentett be. Bár a mezőgazdasági tárcát a HZDS felügyeli, mégis úgy gondolta,
kötelessége segítő jobbot nyújtani a koalíciós partnernek, és saját kezébe
vette a turulok okozta károk felszámolását. Janónk turulűző kettőskereszteket
szeretne emelni országszerte, különös tekintettel Dél-Szlovákiára, mert nem bírja
már nézni a turulok röptét. Csáky Pált is megleckéztetné a nemzeti solymász,
igaz, őt nem ragadozó madarak illegális tartása miatt, hanem mert az MKP-elnök
azt találta mondani budapesti látogatása során, hogy a Szlovák Nemzeti Párt
szélsőséges és ultranacionalista. A bülbülszavú Anna Belousovová nemzeti
alelnök asszony szerint Csákynak lesz mit csinálnia, hogy ezt az állítását
bebizonyítsa. Erről viszont végképp nem vagyok meggyőződve.
