A szlovák állam már jó ideje törekszik arra, hogy felülírja azon herpetológiai evidenciát, mely szerint ebben a térségben nem élnek kobrák a szabadban. Tegnap Ján Richter munka-, szociális és családügyi miniszter jelentette be, a belügy- és a pénzügyminiszter sikerén felbuzdulva ő is akar egy kobrát magának.
Ján Richter Kobrát szeretne
1882-ben ezen a napon halt meg Jesse James (a képen), az egyik legismertebb vadnyugati bandita. Egy bandatársa árulta el, és ölte meg a 10 ezer dolláros vérdíjért.
Ilyen megoldásért nekünk, magyaroknak sem kell a szomszédba mennünk. Jesse magyar kollégáját, Vidróczki Mártont is egy bandatársa, bizonyos Pintér Pista ölte meg orvul 1873. február 8-án.
Hiába no, Linux-rendszergazdákkal és cipőfelsőrész-készítőkkel azért ilyesmi ritkán történik.
Biztos minden 24-rajongónak megvan az a jelenet, amikor a gyalázatosan fosadék nyolcadik évadban Renee Walker (Annie Wersching) satuba (!!!) fogja az informátor alkarját, és egy flexszel (szlovmagy olvasóimnak: karbóval) levágja annak hüvelykujját (ugrás 3:41-hez, vigyázat, nagyon erőszakos tartalom). A brutális beavatkozásra azért van szükség, hogy a próbaidős bűnöző alkarjáról le tudják kapni az elektronikus nyomkövetőt.
Renee Cuts Thumb, is Just Gettin’ Started at Awesome Annie
Az igazságügyi minisztérium szóvivője, Jana Zlatohlávková a napokban arról beszélt, hogy Szlovákia egyre komolyabban fontolgatja a házi őrizetre ítéltek elektronikus megfigyelési rendszerének bevezetését. Az amerikai filmeknek köszönhetően elektronikus karperecként elhíresült eszköz ugyanis jóval olcsóbb annál, mint ha a rács mögött őriznék a dolgozót (a megnevezés persze félrevezető, mert lábra is tehető). Persze, Illava és Lipótvár továbbra sem lélegezhet fel, azok a súlyos fiúk, akiket ide utalnak, továbbra is csak a fegyházban tölthetik le szabadságvesztésüket.
No. Április elseje van, de ezt a posztot tessék komolyan venni, vagy legalábbis annyira, mint a nem április elsején írtakat. Anton Martvoň, a Smer parlamenti képviselője megkönnyítené a szlovák állampolgárok szerepvállalását külföldi államok hadseregeiben. WTF?
(Most jönnek az „Ettől olcsóbb lesz a kenyér?”-hadseregek, ők ne olvassák tovább, egyetlen parlamentben hozott törvénytől sem lett olcsóbb a kenyér.)
A most főként kettős állampolgársága miatti meghurcoltatása kapcsán szomorú ismertségre szert tett Fehér István annak idején, felejthetetlen gimnáziumi földrajzóráin éppen a kassai vasmű példáján szemléltette a szocialista iparosítás visszásságait.
Rámutatott, hogy a „rendszer” oda telepített kohót, ahol se vasérc, se szén, se közlekedési infrastruktúra nem volt. Persze, akkoriban jobban foglalkoztatott bennünket, hogyan lehetne egy tanórát ellógni, és nem gondoltunk a szocialista iparosítással. A „város a városban” kolosszus azonban 1959-től ott áll, és várható volt, hogy előbb-utóbb kibukik, ott, ahol se szén, se vas, se víz, az áram meg drága, nem olyan jó acélt előállítani, főleg úgy, ha az Európai Unión kívüli versenytársakra más szabályok vonatkoznak. A szocialista nehézipar egykori fellegvára még torzójában is monumentális, 11 ezer embernek ad munkát, nem is beszélve a hozzá kapcsolódó beszállítókról és periférikusan mindazon szolgáltatókról, akiknek munkáját a dolgozók a gyárkapun kilépve immár lakosként igénybe veszik.
Amikor nősülésre adtam a fejemet – meleg nyári nap volt, Ógyallán a ma megdöbbentően kevés, kilenc évre és kényszergyógykezelésre ítélt Juhász Milán már tárazta az engedély nélkül tartott stukkert, hogy aztán elinduljon a Komáromi útra –, utána az anyakönyvi hivatalban a házasságlevél átvételekor kellemetlen meglepetés ért. A jeles dokumentum utolsó sorában az állt, hogy a gyermekem neve Lashee/Lasheeová lesz.
Mi a csoda? – kérdeztem az anyakönyvvezetőt, és kértem, hogy nekem egy -ová nélküli papírt adjon. De azt mondta, ez nem lehetséges.
Amióta 1973 szeptemberében Vályi Péter magyar miniszterelnök-helyettes Diósgyőrött „beleesett” a Lenin Kohászati Művek öntőgödrébe, és beszorult a 700 fokos kokillák közzé, ahonnan csak 6-8 perc után tudták kimenteni, és borzalmas sérüléseibe rettenetes kínok között halt bele a kórházban, tudjuk, hogy a kohó egy politikus számára veszélyes üzem. Na de az, hogy Robert Fico a minden szempontból demagóg egyezményét a kassai US Steel vezetésével kohászkesztyűben írta alá, a vezérigazgató, David Rintoul pedig munkavédelmi szemüvegben, és mindehhez kohászsisakot is viseltek, olyan szintű humorforrás, hogy Hadházi László sírva könyörögne egy hasonló poénért.
2010 kemény telén Szlovákiában és Magyarországon egyaránt megnyitották a vasútállomásokat a hajléktalanok előtt, hogy mégse az utcán fagyjanak meg a szerencsétlenek. A döntést Szlovákiában a szociális minisztérium január 27-i válságstábjának ülésén hozták meg, és a kegyelmi állapot február 8-ig tartott.
(Előtte a vasút minden létező eszközzel harcolt a hajléktalanok ellen. Magam is írtam róla korábban, hogy Dunaszerdahelyen pl. kiláncolták az ajtót, hadd fagyjanak meg a rohadt csövesek, az, hogy a fizető utas töke is lefagy, nem érdekelte az illetékeseket.)
Amikor kitört a nagy állami karitatív hullám, valamelyik magyar vasúti blogon írta a szerző, hogy nincs gond ezzel az intézkedéssel, de nagyon jól árulkodik arról, mint gondol az állam úgy általában a vasútról.
Pont ez az analógia jutott eszembe, amikor egy unalmas vasárnapi ügyelet során az INEKO gazdaságkutató legújabb javaslatával szembesültem. Az INEKO egyébként egy komoly cég, és szeretném hinni, hogy a hírügynökségi munkatárs nem értette meg az elmondottakat...
