A hét elején még úgy gondoltam, azokról a lányokról fogok írni, akik a nyári nagy melegre hivatkozva mély dekoltázsú, zöld színű, arany csíkozású spagettipántos felsőruházatuk alá nem öltenek melltartót, de a zászlóégetés, Jaroslav Spišiak utóda, a nyugdíjasok karácsonyi pénze meg a pártközpontok lehallgatása olyannyira felizgatott, hogy azonnal virtuális papírkosaramba dobtam az eredetileg kifundált, könnyűkezű nyári témát.
Csaknem az egész közép-európai sajtó győzedelmi zászlóként lobogtatta pénzügyminiszterünket (Igaz is, önök már megtanulták az új garnitúra neveit? Tudják, mi a karakán államférfi neve? Ha nem, akkor ideírom.), Ján Počiateket, aki azt találta mondani: ha nem euróval fogunk fizetni a boltokban 2009-ben, akkor biza csomagol, és otthagy csapot-papot. „Ilyen is van!” – harsogta az egyik magyar hírportál. Egy darab ideig úgy tűnt, az alig harminchat éves tárcavezető 2009-ben valóban visszaülhet a közel háromszázmillós alaptőkéjű telekommunikációval foglalkozó multinacionális vállalat igazgatói székébe, melyet a bársonyszékért adott fel. Ám az eddig csupán a felelőtlen ígérgetés terén jeleskedő, az elődje által felhalmozott megtakarításokat laza csuklóval szóró Fico-kabinet megdöbbentő bejelentést tett: 10 százalékkal lefaragják a költségvetés egyes fejezeteit. Az államfő elbocsátásokat is ígér. Ennek azonban nem kell annyira örülni. Aki már vett ki szabadnapot abból a célból, hogy állami fennhatóság alá tartozó hivatal málló falú folyosóján sorakozzon egész nap, egy jelentéktelen, 25 perces ügyintézés végett, vagy várt már egy hivatalos határozat kézbesítésére hosszú hetekig, az sejtheti, mit jelent, ha még kevesebb közszolgával számolhatunk: még lassúbb ügyintézést. Tehát ezt is mi szívjuk meg, ráadásul az elbocsátott hivatalnokok fennmaradó bére messze nem elég a kormány túlzó elképzeléseinek finanszírozására – pláne, ha a végkielégítések összegét is leszámoljuk belőle.
Erről persze mit sem sejthetett az az angol férfi, akit a hatóságnak kellett kiszedni az egyik pozsonyi szökőkútból. Az öreg kontinens legöregebb uralkodójának alattvalója – vélhetően kapatosan – megmutatta, milyen az angol virtus, pucéran vetette magát az egyik pozsonyi fontánába. Róla csak azért emlékeztem meg, hogy megjutalmazzam azokat a politika iránt mérsékelten érdeklődő olvasókat, akik eddig még nem hagyták abba ennek a cikknek az olvasását...
A hét vezető témája természetesen a zászlóégetés volt. Elsőként lapunk számolt be róla, hogy egy webhelyen kenderszívástól elhülyült suhancok, rossz angolságú inzertekkel megspékelve magyar zászlót égetnek. Ez újdonság. Amerikai zászlót szinte naponta égetnek valahol, izraelit legalább hetente, egy időben, a Mohamed-karikatúrák idején a dán zászlókészítők is élénkebb keresletet könyvelhettek el, de hazai magyarzászló-égetésnek nem sikerült nyomára bukkannom a sajtóadatbankban. Tehát a jelenséget illethetjük a példátlan jelzővel. Hadd ne soroljuk most fel a diplomáciai lépéseket ez ügyben. Hadd ne írjuk le, mekkora bunkóság volt „válaszlépésként” lefújni/lemázolni a budapesti szlovák nagykövetséget – tuti nem Juraj Migaš rakta a tábortüzet a zászló alá –, hadd ne szemezgessünk magyar és szlovák internetes fórumokról, noha lenne mit. Ezek csak tünetek. Az útszéli nacionalisták – akik, félreértés ne essék, eddig is voltak, és ezután lesznek, kormányoktól függetlenül – felbátorodása egyértelműen a kormánytámogatásnak tulajdonítható. Persze, Ján Slota nem kormánytag, ő mondhat, amit akar, az az ő magánvéleménye, nem fog vele a kabinet foglalkozni – ebben a szellemben nyilatkozott a kormányfő. Persze, nem kormánytag, mert olyan, mint a büdös lábú, de gazdag nagybácsi, kellemetlen, de hát mit csináljunk vele... Ettől még az egyik kormánypárt nagyhatalmú feje, és gyalázkodásával teleokádja a külföldi sajtót (igaz, most egy ideje csendben van, bár eddig úgy tűnt, jobbára a hétvégi lapszámokat kedveli). És vannak, akik számára ez trendi. Már hogyne lenne az, mikor a nemzeti párti oktatási miniszter a tankönyvek átírását és a magyar iskolák fokozott ellenőrzését ígéri. Ez sokak – a nemzetiek látens szimpatizánsai – számára bátorítást jelent: gyerünk, most lehet szívatni a magyarokat! Noha vélhetően néhány, nem Czakó József-i értelemben vett „hülyekamasz” otrombaságáról van szó, mégsem intézhetjük el az egészet egy legyintéssel, mondván: „Kis hülyék, majd kinövik.” Mert az égő zászlók után esetleg égő Csemadok-irodák jönnek. Ne várjuk meg!
Azt hiszem, mégis jobb lett volna azokról a lányokról írni, akik a nyári nagy melegre hivatkozva...
