Ma egy éve, hogy nem kell rettegve néznünk a köztársasági elnök sajtótájékoztatóit, attól tartva, hogy az ország első embere milyen blődséggel fogja égetni a tisztségét, s vele az országot.
Tavaly ilyenkor iktatták be Andrej Kiskát. Amit azóta láttunk, az csak az elődökhöz képest értékelhető jónak, önmagában a teljesítmény egy erős közepesre elegendő.
Akik tavaly március 29-én, az elnökválasztás második fordulójában Andrej Kiskára adták voksukat, azok közül sokan nem Kiska, hanem a változás mellett, vagy éppen Robert Fico ellen szavaztak. A politikai újonc volt a nagy ismeretlen, Robert Fico viszont nagyon is ismert volt. Ivan Gašparovič ráadásul korábban szerencsétlen módon kijelentette, ő is a Smer tagjának érzi magát, így a regnáló miniszterelnök államfői pozícióba kerülése is az elődjével való érték- és egyéb folytonosságot erősítette volna, amiből már sokan nem kértek.
Andrej Kiska helyzetét nagyban megkönnyítette, hogy elődei meglehetősen alacsonyra tették a lécet. Michal Kováč sokáig, összekülönbözésükig Vladimír Mečiar rendszerének kritikátlan kiszolgálója volt, s csak országlása végnapjaiban tudott némi szimpátiát kelteni, akkor sem államférfiúi nagysága, hanem a Mečiarral való szembenállása okán. Rudolf Schuster nehezen tudott túllépni a volt nómenklatúrakáderi árnyékán, Gašparovič ténykedése meg még elevenen él bennünk. Hozzájuk képest jó elnöknek lenni csak annyira nehéz, mint az argentin labdarúgó-válogatottnak hátrakötött kézzel legyőzni a komáromi területi bajnokság valamelyik csapatát.
Andrej Kiska nem érzi magát a Smer tagjának, és tíz év után már ez is felüdülés. Jövedelmét havonta szétosztja a „szegények között”, ami szép gesztus, de ha öt éven át minden hónapban ki fog adni egy sajtónyilatkozatot arról, kiknek adta éppen, az egy idő után fárasztó és üres lesz, ráadásul ez, amellett, hogy tagadhatatlanul szimpatikus húzás, semmilyen összefüggésben nem áll az elnöki funkció gyakorlásával. Kiska méltón reprezentálja az országot, ami a szlovák jogrendből következő gyenge elnöki funkció ellátása során az egyik legfontosabb feladata. Határozottan képviseli a nyugati orientációt, amire Fico orosz hintapolitikája mellett szükség is van.
Ugyanakkor Andrej Kiska a lehetőségére álló mozgásteret nem használja ki maximálisan, számos területen lehetne aktívabb. Az, hogy a kormányzattal konstruktív kapcsolatokra törekszik, nem feltétlenül hátrány, bár kérdés, hogy milyen szintig lehet gyümölcsözőnek nevezni konfliktuskerülő álláspontját. A Smer disznóságai közül egyedül a CT-botrány esetében hallatta markánsabban a hangját. A Váhostav-ügyben viszont, noha nem értett egyet a „rendezésével”, mégis aláírta a törvénymódosítást. És igen, tudjuk, a parlament meg tudja törni az elnöki vétót, és a Smer az aláírása nélkül is el tudja újra fogadni a törvényjavaslatot, de ennek állásfoglalás-értéke lett volna. Kiska egyelőre nem foglalt állást az egyre jobban eszkalálódó menekültkérdésben sem.
Nekünk, magyaroknak külön fájó pont lehet, hogy az elnök, aki ellenfelét Dél-Szlovákiában a magyarok szavazataival alaposan elpáholva szerezte meg mandátumát, a kisebbségi kérdésekben túl semleges. Első komolyabb dél-szlovákiai útjára is csak a napokban került sor. Az, hogy nem utálja a magyarokat, megint csupán elődjéhez képest nevezhető előrelépésnek.
Amit Andrej Kiska első évében mutatott, arra nyugodt szívvel egyelőre csak azt lehet mondani, hogy nem rossz. Ahhoz, hogy jó legyen, arra lenne szükség, hogy beváltsa a beiktatási beszédében az aktív köztársasági elnökről felvázolt vízióját.
2015. 06. 15.
