Peter Lipták pozsonyi körzeti orvos a hétfő esti híradóban nyíltan beszélt arról, amit mindannyian tudunk. Most mégis mindenki úgy tesz, mint ha ez az ember valami idegen univerzumból csöppent volna ide, de legalábbis a Holdról, és tőle hallanának először az orvosi hálapénzről. A Lipták-nyilatkozat által generált vitát elnézve jó esély van rá, hogy a két–három hónapig tartó masszív buzizás után most össznépi orvosozás kezdődik.
Kétségtelen, volt valami hólapátért kiáltó abban az irritáló, nyegle természetességben, ahogy a kamerába vigyorogva elmondta téziseit. Ám abban, hogy akinek a mai egészségügyi rendszerben nincs pénze, annak pechje van, Lipták doktornak elvitathatatlan igaza van. Aki ezt nem így látja, az álszent vagy szerencsés, és az elmúlt években influenzánál komolyabb dolog miatt nem fordult orvoshoz. Mindjárt tegyük is hozzá, sajnálatos, hogy ez így van, de ebben az esetben a moralizálás meddő. Tegyük hozzá azt is, kb. ez minden, amiben egyetértünk a dokival. Arról azonban, hogy az egészségügy mint társadalmi alrendszer ide jutott, nem ő tehet. Közellenséggé, a szlovákiai egészségügy minden problémájának forrásává tenni őt butaság volna. Mert ha netán felháborodott tömegek megégetnék őt ma délután, Dobrovič utcai rendelője előtt, borítékokból rakott máglyán, azzal megoldódna a szlovák egészségügy minden problémája? Reméljük, ezt senki sem gondolja komolyan.
Bár nem igazán értjük, miért tette – még jó okot is nehéz találni erre, ki és miért annyira hülye, hogy a legnézettebb hírműsorban ismerje be a korrupciót –, Lipták már most többet tett e tabuizált terület közbeszédbe vonszolásáért, mint az összes eddigi egészségügyi miniszter. Ez lehet az első lépés a gyógyulás felé vezető úton. Illúziói azonban senkinek ne legyenek, ha a gyógyulás egyáltalán lehetséges, az nagyon hosszadalmas folyamat lesz. És mivel népszerűtlen is, és nem zavarható le egy vagy két kormányzati ciklus alatt, a mindenkori kormányok nem nagyon fognak kapkodni utána.
Ha végigtekintünk az önálló Szlovákia egészségügyi minisztereinek során Viliam Soboňától Vladimír Čislákig, közülük az egészségügy átlátható finanszírozásának megteremtését valószínűleg csak az éppen ezért közutálatnak örvendő Rudolf Zajac gondolta komolyan. Bele is törött a bicskája, és még a sajátjai sem álltak ki maradéktalanul mellette.
Az egészségügy jó üzlet, számos befolyásos haszonélvezővel, akik érdekeltek a jelenlegi, pazarló és korrupt rendszer fenntartásában. Ettől elvonatkoztatva, be kell látnunk, hogy az ingyenes állami egészségügy fikció, a számlát valakinek fizetnie kell, legtöbbször a végfelhasználónak, a betegnek. Ahhoz, hogy a rendszer valamelyest fenntartható lehessen, előbb vagy utóbb fizetni fogunk. A kérdés csak az, hogy borítékban, vagy átlátható módon, egy kórházi pénztárban akarjuk-e ezt tenni?
