Furcsa pálfordulásoknak lehettünk tanúi a héten, és még csak szerda van, amikor ezt megállapítom. Nem is tudom, melyikre csodálkozzunk rá jobban. Kezdjük talán a kisebbel. 
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció 180 fokos fordulatot vett a határon túli magyarság kérdésében. A párt elnökségi tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs azt találta mondani, azért utasítják el a román határra tervezett kerítést, mert a romániai magyarok szabad mozgását is akadályozni fogja. A romániai magyarok kijelölt határátkelőhelyeken, úti okmányokkal lépik át a határt, így számukra nem változik semmi. Ám figyelemre méltó a hirtelen támadt aggódás a határon túli magyarokért. Szerencsére nem volt oly rég 2004. december 5., hogy elfelejtsük, hogy buzdított a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a nemre az a párt, amelynek korábbi elnöke, Kovács László 23 millió román munkavállalóval riogatott a 2002-es kampányban. A népszavazás körüli teljesítmény örökre törlésjel alá helyezett mindent, amit Gyurcsány Ferenc és mindenkori pártja mond, vagy akár csak gondol a határon túli magyarokról.
Kerék-Bárczy Szabolcs úgy fogalmazott: Orbán Viktor lebukott, mert kiderült, hogy nem érdeklik őt az erdélyi magyarok, nem érdekli, hogy tartják a kapcsolatot Magyarországgal, a Fidesz csak politikai haszonszerzésre használta őket. A mondat sokkal inkább az ő pártja elnökéről lenne elmondható.
Legalább ennyire éles váltás, hogy Ján Čarnogurský, aki volt miniszterelnök, tehát az elnökségen kívül szinte mindent elért, amiről a politikusok álmodni szoktak, most egykori bebörtönzői ideológiai örököseivel, az ifjúkommunistákkal került közös platformra a Szlovákián átvonuló NATO-konvoj elleni tiltakozás során. Hej, ha 1989 előtt járt volna így, kéz a kézben kommunista és katolikus… Van abban valami esendő, amikor komoly szakmai munkából fakadó politikusi múltat magáénak tudó közszereplő meghasonlani látszik korábbi önmagával. Amikor a rabkenyeret ette, nem gondolta volna, hogy sarlót és kalapácsot divatból, vagy piercing formájában viselő divatbalosokkal, és már fogukat hullató, igazi pirosnyakkendős kommunistákkal fog kokettálni.
Igaz, Čarnogurský legalább következetes, mert amikor 2004-ben Szlovákia NATO-tag lett, akkor sem tetszett neki, most sem tetszik. Ám azon megütközni, hogy egy NATO-tagországban NATO-csapatmozgások vannak, olyan, mint ha rácsodálkoznánk, hogy az ovisok átvonulnak a játszószobán. Nem lehetünk csak kicsit NATO-tagok, nincs ilyen formája a tagságnak.
Nem lehetünk úgy NATO-tagok, hogy eltitkoljuk. Hogy Oroszország, juj, meg ne tudja. 13 ezer fős hadsereggel egyébként sincs nagyon más lehetőségünk. Čarnogurskýnak nem kell, hogy tetsszen a baráti amerikai konvoj, amelynek Szlovákia adott engedélyt az átvonulásra, de még mindig összehasonlíthatatlanul jobb, mint a szovjet konvoj, amely nem kérdezte meg, akarjuk-e, hogy jöjjön…
