Nincs hely Juraj Droba számára a Szabadság és Szolidaritásban, döntött a párt Országos Tanácsa kedden. Droba 2013. április 16-án, Jozef Kollár, Juraj Miškov, Daniel Krajcer és Martin Chren társaságában hagyta faképnél Richard Sulík szebb napokat is látott pártját, hogy aztán, némi tanácstalanság után, a – hozzájuk képest – ultrakonzervatív Daniel Lipšic kebelén kössenek ki, miután Kollár nem tudott beletörődni, hogy a márciusi pártelnökválasztást nagyon szoros eredménnyel, 13 szavazattal elbukta.
Fiatal demokráciánkban a pártok gyakorta nem ideológiai alapon, hanem személyi összeférhetetlenség miatt jönnek létre, lásd MKP-Híd, KDH-SDKÚ-Szabad Fórum-Misia 21, KDH-NOVA, KDH-Sieť, HZDS-HZD, SNS-P SNS, majd K SNS, csak hogy a legismertebb „töréspontokat” említsem. Nem volt ez másként a Szabadság és Szolidaritás háza táján sem. Jozef Kollár ugyanis a kezdetektől (most már nem túlzás azt mondani: napjainkig) nem tudta megfogalmazni, miben más az ő liberalizmusértelmezése, mint Richard Sulíké, így a pártelnökválasztás kívülről nézve leginkább személyi ellentétek eszkalálódásaként volt leírható.
Ugyanez a tanácstalanság folytatódott a kilépés után, pedig a szakadárok magukkal vitték a párt legképzettebb kommunikátorát, Daniel Krajcert is. A kilépés után egy hónappal beléptek – formálisan: társulási szerződést írtak alá – a magát konzervatív pártként meghatározó Új Többségbe. Ott aztán még kevésbé tudták hallatni a hangjukat, gyakorlatilag peremre sodródtak, frakciójukat felszámolták, a vezetésből kiszorultak.
Ilyenformán Droba visszatérési kísérlete eredeti pártjába leginkább a saját pozíciójának megmentésére irányuló próbálkozásként értelmezhető. Kolláréknak – köztük Drobának is – most már meg kell enniük, amit főztek, bár lehetőségeik, azok után, hogy kiderült, nincs visszaút, némileg korlátozottabbá váltak. Vagy maradnak a NOVA peremén, vagy önálló pártot alapítanak, bár úgy tűnik, Szlovákiában csak annyi liberális szavazó él, amennyi egy ilyen profilú párt épp hogy bejuttatásához elegendő. Ez utóbbit nehezíti az is, hogy akkor el kellene mondaniuk végre, mit szeretnének, és azt, az eddigiek alapján legalábbis úgy tűnik, nem nagyon tudják.
