Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Friss topikok

Blogroll

Hirdetés

Blogajánló

lashee ,2013.03.05. 22:59

1441. Leszerelt a kommunikátor

Búcsúzni csak szépen lehet. Március elsejével a hazai profi kommunikációs élet egy olyan szereplője távozott, akit a magyar olvasók az általa képviselt rétegtéma miatt kevessé ismernek, pedig munkaterületén maradandót alkotott. 25 év katonai szolgálat után leszerelt a Tábori Püspökség szóvivője, Tibor Ujlacký.

Szegény Benedeket leszámítva az egyház a szlovmagy sajtóban leginkább a fényévnyi távolságra levő „magyar püspökség” kapcsán jelenik meg, egyébként nem nagyon. A hiba mindkét oldal készülékében van.

ujlackypapa.jpg

Az egyik már nem pápa, a másik már nem szóvivő

A honi szlovmagy sajtóban – különböző, most nem elemzendő okokból – kevés az az ember, aki kvalifikáltan tudna a témához nyúlni. A „hivatalos egyház” pedig egyrészt szlovákul, másrészt elég tekintélyelvűen kommunikál, kb. azt gondolják, hogy még mindig a XIX. században vagyunk. E sorok írója pl. akkor került le a Szlovák Katolikus Püspöki Kar hivatalos sajtólistájáról, amikor hamarabb megírta, hogy Orosch Jánost segédpüspökké nevezik ki, mint ahogy azt a KBS sajtóirodája kiadta volna. Persze, nem állítjuk, hogy a kettő között ok-okozati összefüggés van, de időben egymáshoz nagyon közel történt. Miközben még az első Smer-kormány idején sem kevertek le semmilyen minisztériumi levlistáról.

Mindehhez tegyük hozzá, hogy az egyébként roppant érdekes védelmi tárca sincs túlexponálva. Így tehát egy „egyház a védelmi tárcán belül”, amely ráadásul döntően szlovák dolog, és semmi magyar vonatkozása nincsen (bár néhány képviselőjének elég magyaros hangzású neve van, de ez még nem jelent semmit), esélytelen, hogy a hazai magyar sajtóban komolyabb felületet kapjon. (De sok mindennel van így, pl. erdészet, bányászat, nehézipar, szocmédia stb., de ez most nem tárgya ennek a bejegyzésnek.)

Ujlacký ezt a dolgot érdekesen tudta kommunikálni. Mindig időben jelzett, nem spamelt, nem küldött javításokat. Eredetileg pilóta akart lenni, aztán amikor ez nem lehetett, akkor ott akarta hagyni a katonaságot. Uniformisban akart templomi esküvőt tartani, még a kumenizmusban, hogy ezért kidobják őt, de ez irányú terveit elsodorta a rendszerváltás. Aztán végül újságíró lett, és teológiából is doktorátust szerzett.

Nem, tudom, mik a tervei élete hátralevő részére, hisz még fiatal ember. Lehet, hogy jól ellesz a szolgálati nyugdíjából, és csak horgászni fog járni, de a „harcos egyház” után a „civil egyháznak” is jól jönne egy ilyen kaliberű kommunikátor. Kérdés, hogy akarja-e ezt a dolgot valamelyikük is?

1 hozzászólás

Címkék: egyház katolikus egyház Tibor Ujlacky tábori püspökség

A bejegyzés trackback címe:

http://lashee.blog.hu/api/trackback/id/tr65118903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2013.03.05. 23:42:07

Ha lehet,ne használjuk ezt a "szlovmagy"-ozást. Itt találkozok vele a legtöbbet. Degradáló.